Részlet L. Vasziljev: Telepátia című könyvéből

Ha az ember első ízben találkozik a gondolatátvitel és a spontán telepátia jelenségeivel, rendszerint a következő kérdést teszi fel: „Miért rendelkezik aránylag kevés ember ezzel a csodálatos képességgel? Miért nem történt még velem semmi hasonló? Nem furcsa ez? Hiszen a többi pszichikus képesség kivétel nélkül minden ember sajátja.” Erre a következőt válaszolhatjuk: igen, sajátja minden embernek, de milyen eltérő mértékben! Vegyük például a fejszámolás képességét. A Behtyerev Agykutató Intézetben alkalmam volt részt venni egy „fejszámoló csodának”, Aragónak a megvizsgálásában. Képzeljünk el egy iskolai falitáblát, amelyre valaki a jelenlévők közül öt- vagy hatjegyű számból álló 10-12 oszlopot írt fel. A feladat az összeadás elvégzése. Arago hihetetlen gyorsasággal teljesítette ezt a feladatot. Alig pillantott a táblára, s a szó szoros értelmében „kilőtte” a választ, szinte gyorsabban, mint ahogy írni lehetett. „Közönséges halandó” számára viszont ugyanez a számolási művelet kinn a táblánál, krétával – legalább perceket vett igénybe, s ráadásul gyakran még nem is volt hibátlan a megoldás. Figyelemre méltó, hogy a rendkívüli fejszámolási képesség mintegy kész alakban jelentkezik, rendszerint már igen korán, még az iskoláskor előtt.

Rhine a maga igen tekintélyes tapasztalatára hivatkozva azt állítja, hogy bizonyos mértékig a telepatikus képesség is megvan minden emberben, de csak kevés embernél jelentkezik kiemelkedő formában, sőt még ezeknél sem mindig, hanem csak életük bizonyos szakaszaiban, éspedig gyakrabban fiatal korukban, mint érett éveikben. Több olyan esetet feljegyeztek, amikor igen korán nyilatkozott meg a telepatikus képesség. Az egyik francia tudományos folyóiratban egy Jean nevű falusi orvos a gyermekkori spontán telepátia megdöbbentő esetét írta le (Jean: Annales de Science psychique, 1919, p. 20.).

„12 évvel ezelőtt egy hétéves kisfiút gyógyítottam falumban. Egy reggel lélekszakadva hívtak el hozzá. Anyja rémülten mondta el, hogy a gyermek váratlanul elkezdett félrebeszélni. A szokott időben ébredt fel, és úgy látszott, minden rendben van. De egyszercsak 10 óra felé hallucinációtól rettegve emelkedett fel az ágyán. Mindenütt vizet látott maga körül; segítségért kezdett el kiáltozni, és azt állította, hogy apja fuldoklik. Az apa nem volt otthon, Nizzába utazott bátyjához azzal, hogy néhány napot tölt ott. Amikor én odaérkeztem, a fiú már megnyugodott, de továbbra is állította, hogy látta fuldokolni az apját. Rövidesen távirat érkezett az apa bátyjától, amelyben Nizzába hívta az özvegyet (ugyanis az asszony most már az volt). Nizzában az anya megtudta, hogy férje aznap délelőtt 10 óra körül vízbe fulladt, amikor fürdés közben görcsöt kapott bátyjának segítségére sietett.”

A telepatikus percepció képessége – természeténél fogva – rendkívül változékony; még egyetlen kísérlet keretén belül és azonos percipiensnél is hol fokozódik, hol csökken. Ma igen nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy megtalálják a megfelelő képességekkel rendelkező induktort és percipienst, kiválasszák azt a telepatikus párt, amely tartós eredményeket ad a gondolatátviteli kísérletekben.
Megállapítást nyert, hogy az induktornak és a percipiensnek a folyamatban lévő kísérlet iránti érdeklődése észrevehetően javítja az eredményeket.

A szkeptikusok hiába gúnyolódnak azon, hogy ellenséges kételkedő nézők jelenlétében a gondolatátviteli kísérletek rendszerint sikertelenül végződnek. Miért van az, kérdik egyesek, hogy a legszigorúbb vizsgáztatók sem gátolják meg a vizsgázót a vizsga sikeres letevésében, ugyanakkor a szkeptikusok megakadályozzák a percipienst abban, hogy tanújelét adja telepatikus képességének? Szerintünk azért, mert azok a gondolati folyamatok, amelyek biztosítják a vizsgáló válaszainak helyességét, mindig tudatosak, akaratától függenek, míg a gondolati indukciót és percepciót végrehajtó folyamatok gyakran öntudatlanok, tudatalattiak, akarati erőfeszítéssel nem irányíthatók. Ezt aligha lehet kétségbe vonni.

Van azonban olyan adat is, amely arra enged következtetni, hogy a telepatikus képességnek a „közönséges halandó” számára elérhetetlen magasabb foka mind a indukció, mind a percepció tekintetében veleszületett tulajdonság. Az irodalomban találunk utalásokat olyan személyekre, akiket „telepatikus zseniknek” nevezhetünk.

A probléma szakirodalmában egyáltalán nem ritkák az ilyen esetek. Egy ízben V.I. Dal, az „Élő nagyorosz nyelv értelmező szótárának” ismert összeállítója – hivatása szerint orvos – részt vett egy kísérleten, ahol a percipiens egy fiatal leány, az automatikus írás képességével rendelkezett. Dal olyasmit kérdezett tőle, amire csak ő maga tudta a pontos választ: első feleségétől való fia születésének és halálának időpontját. A leány leírta a választ, de Dal kijelentette, hogy téves. Mindenesetre fel akarta frissíteni az emlékezetét, és még aznap átnézte régi levelezését, meg régi naptárakat böngészett. Kiderült, hogy ő maga tévedett, a percipiens pontosan válaszolt. Ezt az esetet akkor úgy magyarázták, hogy „a médium azzal a szomnambulikus (~elrévült) képességgel rendelkezett, hogy öntudatlanul lássa a kérdező emlékezetében lejátszódó folyamatot”.

Általában az a felfogás, hogy a legjobb hipnotizőrök az érett korú, erős akaratú és szexuálisan különösen aktív férfiak; a hipnotizőr nő igen ritka. Ezzel szemben a legjobb hipnotizálható alanyok általában a nők, éspedig a legnőiesebbek. Ennek megfelelően a parapszichológusok többsége úgy véli, hogy a telepatikus induktor szerepe inkább a férfit, a percipiensé pedig a nőt illeti meg.
Röviden: az induktorok és percipiensek az emberek két ellentétes lélektani típusának megfelelően gondolkodnak.

Minden valószínűség szerint az emberi szervezetben is két apparátus (vagy mechanizmus) szolgálja a távolsági összeköttetést: az egyik a telepatéma adására, a másik a vételére való. Egyes egyéneknek (az induktoroknak) inkább az „adókészüléke”, míg másoknak (a percipienseknek) inkább a „vevőkészüléke” működik. Ha az induktor és a percipiens egyik apparátusa erősen túlsúlyban van a másikkal szemben, akkor a gondolatátvitel egyoldalú jelleget nyer; ha e két feltételezett apparátus az induktorban és a percipiensben is nagyjából egyformán fejlett, a gondolatátvitel kétoldalú lesz, s az induktor és a percipiens adottságainak ellentétes jellege elhalványul.

A spontán telepátia esetei és a gondolatátviteli kísérletek eredményei nem minőségileg, hanem csak mennyiségileg különböznek egymástól. Az előbbieket az emberi személyiség nagy élményei váltják ki, ugyanilyen élmények rázkódtatják meg a percipienst is. Ezek makrotelepatikus jelenségek. Az, amit a kísérletek keretében kapunk, csak halvány árnyéka ezeknek a természetes lefolyású jelenségeknek. De tudomásunk van átmeneti formákról is: a spontán jelenségek mikrotelepatikus jelleget ölthetnek, a kísérletileg előidézett telepatikus jelenségek pedig néha a telepatikus hallucináció méreteit ölthetik.

A fenti írás részlet L. Vasziljev: Telepátia című könyvéből >>

L. Vasziljev: Telepátia
Alcíme: A fiziológus észrevételei
Vnumenie na rasstavnii – Zametki fiziologa
Eredeti kiadás: Moszkva, 1962
Magyar kiadás: Gondolat Kiadó, 1964 (Go 208-f-6466) Fordította: Józsa Péter

Ez a Magyarországon 1964-ben megjelent könyv egy pótolhatatlan, alapvető és más forrásból be nem szerezhető ismereteket közlő munka a telepátiáról és a fizikai érzékeken túli érzékelésről. A megjelenés évében sem a Szovjetunióban, sem Magyarországon az állam parapszichológiai területre irányuló kutatásai nem voltak közismertek, ezért sem a korabeli cenzúrának, sem a könyv anyagát ellenőrző szakembereknek nem állt módjukban egyes – lényegi, a téma mai kutatását jelentősen elősegítő – részletek elhagyását, törlését kezdeményezni Vasziljev könyvéből. Alapvetésként Vasziljev természetesen a jelenségek materiális megközelítést alkalmazza, mégis a telepátiával, távérzékeléssel, gondolatátvitellel és határos területeivel foglalkozó kutatók és érdeklődők olyan alapművet kaptak a kezükbe, amelyből szinte képzés-szerűen kísérhetik figyelemmel a témával kapcsolatos tudományos folyamatokat. A könyv rendkívüli forrásmunka is egyben, hiszen névmutatója 168 bejegyzést tartalmaz, ezen kívül szinte minden második-harmadik oldalon forrásanyag-hivatkozást, részletekbe menő ábra- és kísérletmagyarázatot olvashatunk.
Hogy megbizonyosodjunk az előbbiekről, egyszerűen olvassuk el a könyv fülszövegét és tartalomjegyzékét, amelyek rengeteg részletről tanúskodnak.

A fülszöveg:
Ez a kis könyv történeti áttekintést ad a parapszichológia – azaz a gondolatátvitelről, szuggesztióról, telepátiáról szóló tanítás – keletkezéséről és fejlődéséről.
A szerző, L.L. Vasziljev* professzor ismert, többszörösen kitüntetett, Lenin-rendes szovjet tudós. Több mint negyven éve fiatal fiziológusként kezdett parapszichológiával foglalkozni. 1921-ben V.M. Behtyerev, a kiemelkedő orosz tudós vezetésével folyó parapszichológiai kutatásokba kapcsolódott be. Behtyerev maga is folytatott kísérleteket a gondolatátvitel területén kutyákon és embereken, s nagy fontosságot tulajdonított a „titokzatos” jelenség tudományos kutatásának.
Vasziljevet kezdettől fogva a szuggesztió anyagi természete érdekelte. 1932-ben nagy jelentőségű kísérletek kezdődtek az ő irányításával a telepátia fizikai természetének feltárása céljából. A kutatás 1938-ban a kutatók számára is teljesen meglepő, nem várt eredménnyel ért véget. Ez a kísérlet megdöntötte a gondolatátvitel elektromágneses természetének hipotézisét, amelyet addig a kutatók is vallottak. A két kísérleti személy, az induktor és a percipiens egymástól való teljes elszigetelése nem változtatta meg a szuggesztió eredményét. A háború megszakította a további kutatásokat.
Vasziljev professzor csak 1959-ben tért vissza újra a parapszichológia problémáihoz „Az emberi lélek titokzatos jelenségei” című könyvében. Ugyanez év végén egy francia folyóiratban amerikai kutatásokról olvasott, amelyek egészen váratlanul alátámasztották huszonöt év előtti hipotézisét. A kísérletek azt mutatták, hogy a telepatikus információ áthatolhat nagy tömeg tengervizen és a tengeralattjáró fémburkolatán is, tehát olyan közegeken, amelyek nagyon megnehezítik az elektromágneses hullámok terjedését, a rádiókapcsolatot. Ez a hír új munkára buzdította, s ekkor kezdeményezte a telepátia kutatására egy laboratórium létrehozását a leningrádi egyetem fiziológiai kutatóintézetében. Jelenleg is e laboratórium élén folytatja kutatásait (1964-ben, BZ), amelyek eredményéről e munkájában számol be.

*A szerző teljes neve: Leonyid Leonyidovics Vasziljev (Leonid Leonidovich Vasiliev, Леонид Леонидович Васильев, 1891-1966).

A könyv tartalomjegyzéke:

I. A probléma története (Alapfogalmak)
II. Akarat-, illetve gondolatátvitelként felfogható esetek a mindennapi életből
III. Az akarat- és gondolatátvitel kísérleti kutatása
IV. A mindennapi esetek összehasonlítása a kísérleti eredményekkel
V. A legjobb kísérleti feltétel keresése – A telepatikus indukció optimális feltételei. A telepatikus percepció optimális feltételei.
VI. A telepatikus összeköttetés
VII. A telepatikus képesség
VIII. Az akarat- és gondolatátviteli filozófia vizsgálata
IX. A „biológiai távkapcsolat” jelenségei az állatok közt
X. Az akarat- és gondolatátvitel elektromágneses hipotézise
XI. Nagyon nagy távolságokon végzett kísérletek
XII. A telepátia elméleti jelentősége és lehetséges gyakorlati alkalmazása
Névmutató

Mindezekkel együtt Vasziljev professzor is megállapította a maga idejében, amit a témával foglalkozó kutatók, szakemberek rendszerint hamar felismernek:

Az a körülmény, hogy a telepatikus átvitelben összehasonlíthatatlanul gyakrabban szerepelnek vizuális és egyéb fajta képek, mint szavak, bizonyítja annak a gondolatomnak a helyességét, hogy a telepatikus összeköttetés egyáltalán nem az evolúció legújabb vívmánya.

Könyve végén logikusan felépítve, 12 pontban adja közre a témáról kialakított állásfoglalását, amelyet az alábbi sorokkal vezet fel.

Befejezésül kötelességemnek tartom, hogy őszintén kifejtsem saját véleményemet e könyvemben érintett tő kérdésekről. E nézeteim sokéves személyes tapasztalatomon és a irodalomban található nagyszámú adat gondos tanulmányozásán alakulnak.

A könyvet, amint említettem, 1964-ben adták ki Magyarországon (eredeti ára 15 Ft volt), így jelenleg csak antikváriumokban kapható.

A telepátia jelenségei valóságos tapasztalatok. Ehhez nem fér kétség. Túl azon, hogy hatalmas mennyiségű idevágó tényanyag áll a rendelkezésünkre, szinte nincs olyan meglett családapa, akinek ne volnának telepatikus jelenségekkel kapcsolatos személyes élményei. Tisztelet minden olyan próbálkozásnak, amely tudományos magyarázatot keres e jelenségekre.

K. E. Ciolkovszkij

Részlet a könyvből >>