Cortázar – A tudatmezők találkozása

A dél-amerikai irodalom a kezdetektől fogva (t.i. onnantól, amikor megismertem) a kedvenceim közé tartozik. Eleinte G. G. Márquez könyvei, különböző mexikói költők gyűjteményei, majd Borges, Casares következtek, mind-mind megragadtak, egyik olvasmányra sem mondhattam azt, hogy „na, ez most nem jött be nekem”. Legutóbb César Aira „Epizódok egy vándorfestő életéből” című kisregényét, Onetti szürreális „A hajógyár”-át olvastam, ezek is erősítették azt a meggyőződésemet, mely szerint Dél-Amerikában másféle levegőt veszi körül az alkotókat, esetleg az univerzum különleges sugárzása éri őket – vagy egyszerűen csak olyan könyveikkel futok össze véletlenül, amelyek kivétel nélkül tetszenek nekem.

Az utóbbi időben, a Borgestől Cortázarhoz vezető úton valami különös történt velem, amit nem lehet a véletlen számlájára írni. Életem még teljesen Cortázar-mentes volt, azaz semmit nem olvastam még tőle, amikor (mintegy 5 évvel ezelőtt) későbbi kisregénnyé alakítás reményében papírra jegyeztem az alábbi ötletemet: egy férfi – túlhajszoltságából eredően – különös álmokat kezd látni éjszakánként. Maja városokban tartózkodik, ahol embervadászat zajlik egyfajta isten-áldozat céljára. Miután a férfi észleli, hogy álmai ismétlődően visszatérnek az előző helyszínekre, felismeri azt is, hogy a történet álmában folytatódik, mozzanatonként előre halad. Ismeretlen, furcsa szagokat érez, tisztában van a környezetével, megéli az eseményeket. Lassan bizonyossá válik számára, hogy álombéli útja bizony az áldozati oltár felé vezet. Akkor már együtt menekül az űzött emberekkel együtt, elrejtőzik a dzsungelben, halálos tét ereszkedik minden lépésére.

De csak álmában. Éber életében küzdeni kezd én- és öntudatáért. Az álomban végül elfogják, majd elérkezik az áldozat bemutatásának éjszakája, ahol a veszélyt fel nem ismerve “éli” tovább a történetet. Gyanúsan furcsa választ ígérő kérdés lebeg a tudatában: melyik eseménysort álmodja, az áldozati embervadászatot, vagy az addig élt életét? Utolsó emléke, hogy egy kőkés közelít felé.

Eddig az én történetem. A sztori türelmesen várta a sorát a jegyzetfüzetben, talán ha valami bevezető részt írtam hozzá néhány éve.

Közben a már említett, Borgestől Cortázarhoz vezető úton nemrég meg is érkeztem Cortázarhoz. Kinéztem néhány könyvét a piacon, de azzal szembesültem, hogy nem lehet csak úgy megvenni bármelyiket, kitartóan keresni kellett őket. Ezt elkezdtem, majd úgy döntöttem, hogy „Az összefüggő parkok” című elbeszélés-gyűjteménnyel kezdem a sort. Rátaláltam a könyvre egy antikváriumban, megrendeltem, sőt, olyan jól sikerült a művelet, hogy mindjárt két példányt is vásároltam, nem figyelve arra, hogy az eltérő címek alatt ugyanaz a tartalom található bennük.

És koronként elindultak, hogy ellenségre vadásszanak,
és hívták ezt szent háborúnak.
(Csép Attila fordítása)

Az első néhány elbeszélés teljesen lenyűgözött, megerősítve éreztem magam abban a tudatban, hogy a dél-amerikai irodalom jó helyen van a könyvtáramban. Aztán a következő történetet, jelesül az „Éjszaka, hanyatt fekve” című írást (Csép Attila fordítása) olvasva borzongni kezdtem – nem feltétlenül a mondanivalója, inkább a tartalma miatt.

Az „Éjszaka, hanyatt fekve” című történet ugyanis arról szól, hogy egy férfi, motorbalesetet követően, a kórházi ágyon fekve álmokat kezd látni. Az álomban menekülnie kellett az aztékok elől, akik embervadászatra indultak. Nem maradt más választása, mint elrejtőzni az erdő sűrűjében. Közben furcsa szagokat érez. Menekülés közben nyilvánvalóvá lesz számára, hogy az embervadászat célja ő maga, egyre közelebb kerül az áldozati oltárhoz. Időnként kizökken álmából, küzdeni kezd én- és öntudatáért. Amint újra álomba merül, visszakerül a levadászott áldozat szerepébe. Furcsa érzés tolul fel benne: melyik történetet álmodja, az azték áldozati embervadászatot, vagy az addig élt életét? Utolsó emléke az, hogy egy kőkés közeledik felé, és tudja, hogy többé nem fog felébredni.

Közös tudatmező. Minden benne van. Olvassanak Cortázart, tetszeni fog.

 
Az “Éjszaka, hanyatt fekve” eredetiben >>
Julio Cortázarról (magyarul) >>
 

Mostanában ennyien olvasták: 481

Hasonló bejegyzések:

Csütörtökön jártam itt, valóban

A Facebook diszkrét bája, ami mellett lehetetlen szótlanul elmenni:
– csütörtökön jártam a Naprendszer Föld bolygóján. Így volt.

…de csak néző vagyok,
csendes, mohó néző – és ez a legnagyobb
öröm abból, hogy itt éltem a Földön.

Faludy György: Meditáció

 
 

Mostanában ennyien olvasták: 738

Hasonló bejegyzések:

Visszatért egy cikk

2009 elején írtam egy értekezést a távérzékelésről és a tudatmanipulációról. A cikk, miután megjelent egy folyóiratban, elkeveredett valahol, értve ez alatt azt, hogy már én sem találtam meg, de még csak az újságot sem.
Annyi változás történt ebben most, hogy legalább az újságot megtaláltam, így újra rögzíteni tudtam az egész cikket. Az írást a Remote viewing kategória és a #távérzékelés címke alatt helyeztem el, méghozzá az eredeti megjelenés időpontjára, 2009 augusztusára. Itt olvasható >>

Mostanában ennyien olvasták: 805

Hasonló bejegyzések:

Távolban zöldes földrészek

Az első írásom az idén. Bármennyire is szerettem volna, nem voltam képes kibújni a témaválasztás állandó mintája alól. Miről szól a “Távolban zöldes földrészek” című történet? Téli délutánon egy férfi alig befagyott folyó mellett sétál. Figyelme elkalandozik, belecsúszik a jeges vízbe és elveszti az eszméletét. Kisvártatva az ügyeletes orvos kezei között tér magához. A történet a két esemény között zajlik.

Távolban zöldes földrészek

A megismétlődő élet (és természetesen a megismétlődő halál) folyamatába pillanthatunk be a történeten keresztül. A főkarakternek lehetősége nyílik egy bizonyos választásra, ő pedig az addigi életének folytatása mellett dönt. Ugyanakkor abban az esetben, ha egy másik döntést hozott volna, az addigi életének végét, de egy másiknak a kezdetét jelentette volna – egy egészen új helyen.

Két dolgot kívánok a tisztelt olvasónak: az első, hogy olvassa el a történetet, a második, hogy adandó alkalommal jusson majd eszébe az, amit olvasott!
(A novella A Főnix Dala című folyóirat 2015. februári számában jelent meg – p.25. -, de itt is olvasható.)

A “Távolban zöldes földrészek” statisztikája:
3 oldal
39 bekezdés
92 sor
985 szó
6986 karakter

Mostanában ennyien olvasták: 1271

Hasonló bejegyzések:

Amikor valami jó történik

Az ember ösztönösen is megérzi, amikor valami jó történik vele, még ha az elsőre nem is tűnik annak. Ezzel a dologgal, ami most velem megesett, ez lépésről-lépésre végigkövethető. Írásaim minőségének ellenőrzésére magam ötletéből kiindulva már régebben is alkalmaztam azt a módszert – amelyet aztán később írástechnikai szakkönyvekben olvastam -, amely az elkészült művet több-kevesebb időre a fiókba javasolja helyezni, hogy aztán később elővéve más szemmel olvashassuk el, stilisztikai, szerkezeti megoldásokat újra tudjunk gondolni. Ez a határidő nélkül dolgozó szerzőknél rendkívül jól tud működni, de ha belépne a “mikor tudod küldeni, tegnapra kellett volna”-kategória, ez nyilván ebből kiesik.
Van egy-két olyan regényem, amelyek szinte teljesen elkészültek, de annak ellenére a fiókba helyeztem őket, hogy nincsenek befejezve. Ennek az volt az oka, hogy hiába lennének belőlük akár közkedvelt könyvek a boltok, a könyvtárak és a nappali szobák polcain, egy fontos rész-elem hiányzott belőlük: abban a formában nekem nem tetszettek. Ez nálam kizáró ok a közreadás folyamatában.
Egyik regényem évek óta futott a memóriám hátterében, mígnem két hete, november közepén úgy ébredtem a hajnalok hajnalán, hogy megvan az a része, eleme a történetnek, amitől már nekem is tetszeni fog, bár az olvasóknak nemigen tűnt volna fel a hiánya, de az, hogy mégis belekerült, szinte észrevétlenül feldobja az egészet. Így aztán kialakult az a helyzet, hogy egy háromszáz oldalnyi regény-alapot egyrészt újra kellett strukturálnom, másrészt az új szerkezetet kiegészíteni az oda illő információkkal. Ez a folyamat körülbelül azt jelentette, hogy az anyag közepét az elejére, az elejét a vége elé, a végét megváltoztatva középre kellett helyezni, mindezeket új, a történet lényegére vonatkozó fontos információkkal összekötni. Még mielőtt belekavarodtam volna az átrendezésbe, szépen minden összeállt, hogy úgy mondjam, magától. Ha valaki már építette át belülről a házát, az tudja, hogy miről van szó.
A végeredmény most már nekem is tetszik. Sőt, a folyamat, amivel ezt elértem, az volt az egészben a legjobb, hiszen éreztem: most valami jó történik.
2014 tavaszán olvashatják.

Mostanában ennyien olvasták: 791

Hasonló bejegyzések: