Bükki-Hegyháti falvak 1924-ben

Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági cimtára
Kiadja a Rudolf Mosse Magyarországi Képviselete R.T.
Budapest, 1924
Ára 50 korona tényleges aranyban

 

 

Mostanában ennyien olvasták: 303

Hasonló bejegyzések:

Bükki-Hegyháti falvak az 1850 körüli időkben

Magyarország Geographiai Szótára,
mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik
I-II-III. kötet
Kiadta: Fényes Elek Pesten, 1851
Nyomtattatott Kozma Vazulnál

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése
és az Állami Könyvterjesztő Vállalat közös reprint kiadása 1984-ben
archive.org

Bükki-Hegyháti falvak a kiadványban:
Sáta, Bóta, Uppony, Királd, Nekézseny, Csokva/Omány, Lénárddaróc

 

Mostanában ennyien olvasták: 440

Hasonló bejegyzések:

Cserépváralja – a török kori kút vallatása

Mit tudhat az egyszeri látogató Cserépváraljáról? A hely egy Borsod-megyei falu, amely a Mezőkövesdi Járáshoz tartozik, a járási központtól 18 kilométerre található. Dokumentáltan 1214-ben említik első ízben, várát az 1248-1350 közötti időszakban építették. Eger 1596-os eleste után a cserépváraljai erősség védői elmenekültek, így a török harc nélkül kebelezte be a várat, amelyet aztán 1687-ben a császári csapatok szabadítottak fel. A kurucok 1703-ban itt tartották fogva Telekessy István egri püspököt. A vár feltehetően a Rákóczi-szabadságharc folyamán pusztult el, köveiből L’Huillier Ferenc egri várkapitány Cserépváralján kastélyt építtetett, később ebben a kastélyban töltötte Munkácsy Mihály gyermekkora egy részét. Az eredeti vár helyén ma fal- és sáncmaradványok figyelhetők meg (a Wikipédia szócikke alapján).

E történelmi időket néma tanúként a kezdetek óta végigkísérhette bejegyzésem tárgya, az úgynevezett cserépváraljai Török-kút. A kút valószínűleg az ember megjelenése (vagy a vár építése) óta jelen van a falu területén, de ami miatt a nevét kapta, az feltehetően a török hódoltság alatt a kút használatához kapcsolódó korabeli törvény (sarc, adó, stb.) vagy hasonló, jelentős momentum lehetett. Könnyen elképzelhető, hogy a kút vizét a falu és a környék lakossága csak térítés ellenében használhatta. A régi időkből még az a szóbeszéd is járja, hogy az igen mély kút vízszintje fölött (vagy talán az alatt) egy alagút is rejtőzik, amely az egykori vár felé (felől) haladt. Mivel a vár mintegy háromszáz évvel ezelőtt leromlott, e feltételezés igazságát csak a véletlen, vagy igen alapos helyszíni kutatás igazolhatná.

“Török-kút” elnevezésű kútból egyébként mindössze öt található Magyarországon: Babócsán, Cserépváralján, Pécsett, Törökkoppányon és Zsámbékon. (Somogyi Hírlap, 2012. március 23.)

Cserépváralja honlapján így írnak a Török-kútról:

A kápolna szomszédságában áll az ugyancsak műemléki védelem alatt álló török kori kútház. Keletkezéséről nem sokat tudni, jellegéből adódóan a török korban készíthették. A romantikus jegyeket az 1860-os felújítás során kapta. A mára elpusztult kastélyhoz tartozott. A kút átmérője meghaladja az egy métert, a mélysége a vízszintig több mint 65 méter. Különböző mondák keringtek, miszerint a vízszint fölött egy alagút található, de ez nem bizonyított. Titkát megőrizve áll a várhegy alatti dombtetőn, emlékeztetve a régmúlt időkre.

A cserépváraljai kút említése két korabeli irományban is előfordult. Az első egy 1821. február 7-i urbárium, amelyben a falu ingó és ingatlan vagyona között így említi: “Cserépvár hegyen kastély vagy földesúri lakás, szilárd anyagból épített, zsindellyel fedett…mellette – kőkút, tartozékaival ellátva”.

A kút Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben (Documentatio Borsodiensis 5. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1988) című megyekönyvében is előfordul:

A Vár, mely Béla Király ideje ólta áll, több ellenségeknek dühöngő csatáját kiállotta, most omladék. Két üres kazamata látható – és egy nagy a’ terméskőbe kivágott pinczével tőbb ezer akóra számitható, – a’ magaslat alatt tágasban kiterjedő udvar diszesiti, most Fenséges Szász Coburg Gothai fejedelem kastélya, – nevezetesé teszi – a’ kastély mellete álló mint egy harmintzhat ölnyire terméskőbe vésett szűk s igen jó vizzel ellátott, ‘s kőfalai bekerített két akós vedrekkel felszerelt kútja, – ezzel szembe egy régi Családi Kápolna, – melly az Eszterhaziak, Deseffiék, ‘s régibb családok felirataival diszeskedik.

A kút vizének szintje fölött elhelyezkedő rejtekalagút megléte évszázadok óta a köztudatban van, de a vár megsemmisülését követően rendkívül nehéz feladat a felkutatása. Ha a véletlen nem siet a kutatók segítségére, abban az esetben csak jól felkészült, és bátor emberek járhatnak a rejtély végére – a kút felől keresve. A helyiek szerint legutóbb 1979-ben történt kísérlet arra, hogy a kút mélyére emberi szem tekintsen, de az akkori kutatás nem hozott kézzel fogható eredményt.

A kút megléte és a mélyben talán ott rejtőző ismeretlen alvilág már önmagában elég volt Hiti Péternek és csapatának – Csarnota Eszternek, Veres Györgynek és Kelemen Attilának (aki most már hivatalos barlangász) –  ahhoz, hogy célba vegyék a Török-kútként nevezett építményt (legutóbb Sáta alvilágába tekintettek be). Mivel bármiféle tevékenységet kizárólag hatósági engedéllyel lehetséges a kútházban végezni, ezért ennek (Csarnota Eszter segítségével történt) megszerzése után kezdtek csak hozzá a kutatáshoz, 2017. június 14-én.

Ember nélküli kísérletként egy 75 méter hosszú damilon lámpával ellátott kamerát engedtek a kútba. E szerkezet segítségével rögzítették a kút mélyének látnivalóit. A mintegy két méter átmérőjű, de több mint 65 méter mély kút ezúttal is megőrizte a titkát, így szenzáció ezúttal nem született, az alagút, ha létezik, rejtve maradt. Néhány – hátborzongató – képen azért tekintsünk bele a kút legújabb kori kutatásába. Legvégül három kép látható a Pesty Frigyes által leírt családi kápolnáról, amelyben korábban emberi csontokat találtak (a burkolat alatt, azon a helyen, ahol a férfi-alak lábai láthatók).

 

Mostanában ennyien olvasták: 229

Hasonló bejegyzések:

Kutatás Sáta alvilága után

2017. február 6-án egy kutatócsoport indult útnak azzal a céllal, hogy felderítsék Sáta alvilágát, vagy legalábbis annak egy részét. A kimondott cél az volt, hogy a sátai Fáy-kastélyból induló, illetve az oda tartó, talán még egymással is összefüggő föld alatti járatokról szerezzenek információt arra a – szinte tényként kezelt – szájhagyományra alapozva, hogy a kastélyból több irányba is vezet kifelé út a föld felszíne alatt. Az ötlet megvalósításához hozzájárult egyik előző írásom, “A sátai kastély alvilága” című saját kutatásom, amelynek során én magam szintén felkerestem a jelenleg bejárt helyszíneket, de egy-két méteren túl, megfelelő felszerelés és társak hiányában nem mertem a föld alá haladni sem a pincékben, sem az alagutakban. A kutatási irány ezúttal a kastélyt körülvevő külső környezetből az építmény felé haladó járatok felkutatása volt, amelynek során elsősorban az ún. Cigánykői pincék és a Kőlyuk felőli, szabadon hozzáférhető földfelszín alatti objektumokat vizsgálta meg a csapat. A kutatást az időjárás nem segítette, azokban a napokban indult meg a január elején lehullott, nagy tömegű hó olvadása, ennek ellenére a mostoha körülmények között is érdekes helyszínekre jutott be a Hiti Péter, Kelemen Attila, Krakkó Péter, Veres György összetételű kutatócsoport.
Az alábbi képek az ő tulajdonukat képezik. Bízunk a jobb időben – és a folytatásban!

Figyelem! Ne próbálják meg utánuk csinálni megfelelő óvintézkedések nélkül!

 

Kapcsolódó tartalom:


A sátai kastély alvilága >>

This post is about an experimental exploration of some supposed passageways between tunnels, caves and underground lanes around the so called Fáy mansion in the Hungarian village Sáta. Read the post, watch the shots, but do not follow these actions without appropriate precautions.

 

Mostanában ennyien olvasták: 8809

Hasonló bejegyzések:

Herkó páter fakeresztje

Herkó páter fakeresztje
Írta: Schmidt Attila
Megjelent: 1929. január 31. – Eger napilap
(Eredeti formájában meghagyott szöveg.)

 

Tudós szómagyarázók Herkó páter nevét a német Herr Gott Vater-ből deriválják. Lelkük rajta, nem vitatkozom velük.
— Mellettünk bizonyít, — vetik oda büszkén, — hogy csakis a Szepesség szomszédságában, Gömör, Torna, Abaujban találkozunk az emlékével.

Merész állítás. Könnyűszerrel rá lehet mutatni, hogy ő atyasága távolabb eső, színmagyar vidékeken is eredményesen buzgólkodott.

Mikor a pesti kőtenger a torkomig ér, betegre nyomorít, elsietek a borsodi Bükk oldalába, barkóföldi falumba. Acélos levegője, virágos mezője, madárdalos erdője új erőre kapat.

Élvezettel szemlélem derék barkóink hangyaszorgalmát. Szalmás házaikat a világháború óta tükörablakos, oszlopos kúriákkal kezdik kicserélni. Építkezési lázba estek.

Féltem az erejüket. Könnyen megroppanhat, ha továbbra is túl akarják egymást licitálni, hogy ki épít szebb hajlékot. Ugyanis a kormány kisujját se mozdítja, hogy a falu határát valamiképpen szélesebbre vegye, hosszabbra nyújtsa. (Pedig kutyakötelessége lenne, motyogja a nótárius-segéd, ki a világ folyásával egyre elégedetlen. Ugyan akad-e ma, ki meg volna vele elégedve?)

Ilyeténmódon a búzatáblák évről-évre keskenyednek, lévén az örökösök számosabbak az örökhagyóknál. Ott van teszem Mézes Pesu (Pista), Bolondfővel a hegyre kívánkozott az
akácák árnyékába. Ivadékai megosztoztak. Egynek-egynek keskenyebb a földecskéje, mint valamikor a Gacsály Pista híres-nevezetes nadrágszijja volt. (Igaz, hogy az hat lyukra szólt.)

— Nem volna-e kedved a bánhorváti búcsúra zarándokolni? — kérdi Lukovay, falunk derék főesperese, a szó igaz értelmében plébános, aki népének él.
Örömmel csaptam fel.

Forró szeptemberi napra virradtunk. Két pompás lipicai szélvészként röpített nemes célunk felé.
Bóta csinos házsorait mögöttünk hagyva, Upponyba érünk. Lakóiról emlegetik, hogy valamikor királyi vadászok tisztében szolgálták Mátyást, ki a közeli Bükk rengetegeiben hajszolta a bölényt. (A nagy király, hogy mindenfelé megfordulhasson, bizonyára álmában is űzte a vadat.)

— Érdekes, — töröm meg a csendet, — hogy ez a sekélyvizű patak éppen derékba szeli Upponyt.
— Sekély, de veszedelmes, — veti oda a bakon ülő Szucsik János. (Falunk csizmaművésze, kit jó sorsa valahonnan Árvából vetett hozzánk.) — Könnyen megárad, olyankor nem ismer se Istent, se embert. Legutóbb is a kisbíró disznóólját vette a hátára, meg se állt vele a Bán völgyéig.
— A vashíd alól is kirúgta az egyik pillért, — tódítja Palkó kocsisunk, aki ezúttal parádésan dirigálta a két táltost.
— Szegény upponyiaknak, — veszem át a szót-, — leesett hát a fejük koronája. Pedig milyen büszke önérzettel írták hídjuk vaskarfájára, hogy: Híd.
— Akkurátus emberek, — folytatja Szucsik mester. — Fején trafálják a szeget mindenkor. Múltkoriban rájuk üzentek Pestről, hogy írják össze a legöregebb emberek életkorát, azt felelték rá, hogy nem tehetik, mivel a falu legöregebb emberei mind meghaltak.
Kivált Patvaros Illés a mostani bíró nagyon vándorlott ember minden irányban.
— Kiadós helye van az észnek a kopasz fejibe, — morogja Palkó.

A nevezetes hidat romjaiban leltük, vízbe hajtotta bánatos vasfejét. A patak gázlójánál pedig egy tilalomfa fennen hirdette a falu bölcseinek előrelátását. Tábláján ezt olvastam: Áradáskor tilos az átmenet.

Ide-odakanyargó sziklaszorosba jutottunk. Lenyűgöző szépségének leírását meg se kísérelem. Jótollú legényt is kemény próbára tenné.

Minden kanyarulatnál festői képeik, új, megkapó változatban sorakoznak. Óriási, égnek meredő mohos sziklák, oldalukon itt-ott lézeng egy törpe bokor, emitt leomló kőtörmelék, odább keskeny sziklapárkány, melybe a fehér nyárfa, meg a sudár fényű gyökerei csak erőlködve tudnak kapaszkodni. A patak moraja szüntelen kísér, habjai majd gyorsabb iramot vesznék, zúgva hömpölygetik a köveket, majd csöndesen kanyarognak.

A bámulat elnémított. A legnagyobb művész remeke is micsoda kontármunka a természet csodás alkotásaihoz mérten.

Kalapot emelek a kis patak energiája előtt. Mekkora kitartással döngethette ez éveken át ezt az óriás sziklakupot, míg ketté bírta szakítani. Mennyivel könnyebb sora lehetett az öreg Dunának, mikor a visegrádi hegyet keresztültörte. (Pedig nagyra van vele.)

Merengésemből Lukovay szólított el.
— Ezt a sziklaszorost — kezdé — megsárgult írások Királyvölgynek nevezik. A sajó-parti vereség után Béla királyunk erre futott a tatárok elől. A király a Sajóvölgyön menekült. Mikor Bánvölgye elé érnek, Bánfalvy Bárius eléje ugrat.
— Felséges királyom, — szól — kanyarodjunk a balra nyíló völgybe, birtokomon én vállalkozom a vezetésre.
— Az őrült hajsza tovább tart, nyomukban a tatárhad, királyi vadat akar ejteni, de Árpád vérét az országnagyok személyes hívei, életük árán is igyekeznek megmenteni. A Pók-nemzetség levágja a tatárt, ki lándzsájával a király felé döf, Ernye, majd András, a Forgáchok őse, Bélának adja lovát s maga elvérzik. Önfeláldozó hősökként emlegetik Barnabást, a Fáyak ősét, Detrót, Dénes lovászmestert, a vöröskeresztes templomosokat. Fölemelő momentumai ennek a szégyenletes gyásznapnak.
— Az üldözés heve nem enyhül, a kíséret egyre ritkul, nagynehezen elérik ezt a sziklaszorost. Bárius Bán a királyt egy rejtett ösvényre vezet. Hátuk mögött a templomosok elállják a szoros bejáratát, derekasan küzdenek, elhullnak utolsóig, de Béla király megmenekült.

— Szólj a Báriusokról, — kérem a reverendisszimuszt.
— A Bán völgyében, — feleli — és a sátai dominiumban négyszáz esztendőn át uraskodtak. Gyula Bán V. Istvántól új adományt nyert ezekre. Akadt közöttük püspök, kancellár, hős vitéz. A megye életében is nagy szerepük jutott.
Az Urnak 1567-ik esztendejében a temesvári basa nagy sereggel jött Dédes várának elfoglalására. Bárius István vitézül védte, végre is enged a túlerőnek. A védősereg elvonulásakor a vár közepén emelkedő torony alá hordát minden puskaport, egy hosszú kanócot tesz bele, s a végét meggyujtja. Éjjel az álomba merült török had mindenestül tubafa árnyékába röpült.
— A sátai kastély hatalmas falait is a Bariusok építették? — folytatom a kérdést.
— Ugyanakkor a Bánfalvyt. E kettőt egy mintára építették a török beütések idején.
— Ágyú nélkül aligha boldogult velük a pogány — fűzöm tovább.
—- Ha felgyújtották, vagy az ellennek sikerült betörnie, a kastély lakói elmenekültek az alagúton, mely a Bárius erdőben végződött. Az erdőt nemrégiben kiirtották, azóta e hatalmas nemzetségnek neve is feledésbe hullt. Sic transit gloria mundi.
—- A török a Barkóföldet se hagyta békén ?
— Ez a kastély veres posztó volt a szemében. Sátát a füleki bég a XVI-ik század derekán fölégette, majd Eger elestével a török világ borzalmas nyomorúsága nehezedett rá. Kegyetlenül dolgozott a török adóprés, a szegény lakosság mindenféle címen adózott. Sűrűn jött a parancs: „Ti kutyahitűek, piszkos disznók, (a megtisztelőbb címeket mellőzöm) az adót Végeger várába hozzátok, hogy meg ne bánjátok és szófogadástalanságtokat meg ne jajgassátok.“
— Falunknak fennmaradt egy panaszlevele a XVII-ik századból: „Mi tizedet adtunk a töröknek, azonkívül szénát és fát hordtunk. Ez ideig a tizedben igazán megtartott, de szénát és fát bárom annyit hordát velünk, mint annak előtte, azonkívül ez esztendőben is, hat tallért vett rajtunk bitangban, azonkívül ekét is két annyit kíván, mint annak előtte.“
— Pogányul bánhattak a szegény barkóval, mert egy tizedlajstrom 1688-ból Sátát a szomszéd Nekérseny, Omány, stb. faluval együtt pusztának tünteti fel, melynek lakói világgá szökdöstek.
— Miféle kereszt az ott fenn a sziklapárkányon? — kérdem Lukovayt.
— A Herkó páter fakeresztje — hangzott a válasz.
— A balogi baráté, ki a protestánsokat oly fanatikusan üldözte?
— Keglevich tornai főispán udvari papjának is mondják, ki fejszét fogott a református prédikátorra, világgá űzte s a családjával együtt nyomorba juttatta a boldogtalant „Egy pénze, egy kenyere nem lévén, annyi gyolcsa se volt, hogy verítékét, vagy könnyeit letörölhesse, vagy szennyesét magáról leválthassa.“
— Hol apostolkodott?
— A palócok, barkók között. Vissza is térítette valamennyit a katolikus hitre. Ezután a Bán völgyébe készülődött s ott fönn, Uppony határán, híveitől nagy prédikációval búcsúzkodott. Ekkor mondta: Ha egykor más tant találnék hirdetni, mint amit most magyaráztam nektek, Herkó páternek se higyjetek. Innen a régi közmondás: Ezt még Herkó páternek sem hiszem. A bánvölgyi protestánsok neszét vették, hogy a tüzesszavú barát hozzájuk indul, a határba gyülekeztek kapával, kaszával a kezükben, készen mindenre, de a barátot falvaikba be nem engedik. Verekedésre került a dolog, miközben valaki Herkó pátert a mélységbe taszította.
— Azt is regélik róla, hogy Szendrőről visszajövet, hol szintén a protestánsok ellen áskálódott, „Isten, mint régen Apophrasiust, lovastól a földhöz véré és holt részegen meghala“.
— Ráfogás. Itt szenvedett vértanuságot hitbuzgalmáért. Holttetemét sohasem találták meg, mély sziklasor nyelte el. Azóta csontjait is elmoshatta a zápor. Hivatalos egyházi könyvek azt a keresztet Herkó páter keresztjeként emlegetik. Időről-időre megújítják, a ráfordított összegek nyomát megtaláljuk az egyházi számadások könyveiben.

A horváti búcsúbeszéd frugális* élveire nem találok szavakat. Lukullus is, ki ugyancsak hetykélkedett világhíres lakomáival, elpirul vala, ha benne részesülhet.

A falu katolikus és református temploma (ez utóbbit a husziták építették), plébániája és parókiája békés szomszédságban töltik napjaikat derék lelkipásztoraikkal egyetemben, annak jeléül, hogy a vallási gyűlölet nem magyar földből sarjadt. Bécsi mérges növés az, erőszakkal plántálták át hozzánk.

A búcsú napján valami kóbor felhőnek a szakadása megdagasztotta az upponyi patak vizét. Nagy kerülőt kellett tennünk, hogy épkézláb haza érhessünk.
Eldicsekedtem falunk önérzetes bírájának, hogy szerencsésen elkerültük a halálos veszedelmet. Lovastól, mindenestül ott veszünk, ha Upponynak jövünk.
—- Kár lett volna értük, — hangzik a részvét szava a bíró ajkáról.
— Érettünk? — kérdem.
— Jobbadán a főtisztelendő úr szép lovaiért — feleli aperte*. — Különb paripák a dédesi gróf istállójában sem akadnak.

Lám, még se lett volna érdemes könnyelműen a patak hullámsírjába szállnunk. Mert ha egyszer napunk múlik, nem marad életünknek annyi emléke se, mint a Herkó páter egyszerű fakeresztje.

*frugális – takarékos, szűkös
*aperte – nyíltan

Élt-e Herkó Páter? (Népújság, 1969. július 24.)
Herkó Páter régi szólásmondásainknak afféle gyermekijesztő mumusa volt. Főleg a Szepességben, Gömör, Abaúj-Torna, s Heves megyében emlegették. Régebben úgy vélték, hogy egyszerű mesealak, s neve nem egyéb, mint a német Herr Gott Vater (Atyaúristen) magyar alakja. A történészek kiderítették azonban, hogy Herkó páter nem volt isten, csak pap. Alakját, mint a “balogi barátét”, Tompa Mihály is megénekelte Szuhay Mátyás c. történeti elbeszélő költeményében. Az adatok azt mutatják, hogy Herkó, vagy Hirkó páter a XVII. században élt. Kimutatták, hogy a szenvedélyes protestáns-üldöző barát valaha a gyöngyösi ferences kolostor lakója volt. Szőnyi Nagy István tornai református pap 1676-ban megjelent emlékiratából tudjuk, hogy Herkó páter, “a palóczok apostola”, annak a három katolikus papnak egyike, aki 1671 március 12-én megrohanta és elfoglalta a tornai református templomot. E tüzes vallásharcosnak egy saját kezével írt, latin nyelvű levele is fennmaradt. Ezt 1676. július 6-án úgy írta alá, mint Hirkó János páter, Pásztó város plébánosa (Pater Johannes Hirko Plebanus Oppidi Pásztó). Ijesztő alakja nyilván a felvidéki protestánsok körében terjedt el.

Mostanában ennyien olvasták: 881

Hasonló bejegyzések: