Káré – Car

Egy apró momentumon múlt, hogy ez a bejegyzés egyáltalán megszületett 🙂 Az elmúlt század negyvenes éveinek végén ugyanis – bizonyos családi események következményeként – kis híján Amerikába települt át családom jelentős ága. Ha ez megvalósult volna, ma bizonyosan nem az amerikai Barta családnevűek közé tartoznék (de a hazaiakhoz sem), bár, ki tudhatja biztosan? Aztán minden hivatalos utazási engedély, dokumentumok, stb. megszerzését követően nagymamám egyszer csak meggondolta magát – és maradtak. A történet eddig tart, nincs tovább. Arra, hogy egyáltalán hogyan merült fel az utazás gondolata annak idején, a családi archívumban talált néhány fénykép enged következtetni.

Íme az egyik, Amerikából postán elküldött fotó, amelyen egy 1940-es Plymouth Coupé látható, 1947-es Illinois 624221 rendszámmal. A kor szokásának megfelelően a kép hátulján (is) üzentek az itthoniaknak. A rövid üzenet megfelelő korképet alkot mind az akkori amerikai, mind a hazai viszonyokról, a szövegbe keveredve az amerikás magyarok által előszeretettel használt „káré” car (kocsi, autó), valamint a „drive” vezetni, hajtani szavaknak a magyar nyelvbe ültetésével.

Plymouth Coupe 1949

Ez ez én kárém és Margit ángyodé. Ne hidd el testvér, hogy Amerikában három embernek van egy pár cipője, Amerikában nagyon sok munkás ember hajt kárét, amit Magyarországon sok munkás még nem is látott, nem hogy hajtott volna. (…)
1949 July

 

Mostanában ennyien olvasták: 614

Hasonló bejegyzések:

Félelem álom után

Számomra mindegyik távérzékelési vizsgálat egy sikerélmény, legalábbis 10-ből 9 mindenképpen. Az az egy a tanulókör, tanulni pedig mindig lehet valamiből. Ez a bejegyzés bármelyik vizsgálat után megszülethetett volna, amit eddig csináltam, de csak most vettem rá magam arra, hogy néhány szóban megírjam, amit legutóbb tapasztaltam.

Egy egri építmény régmúltját, jelenét és közeljövőjének alakulását vizsgáltuk 2015 január elején, többen is. Én magam inkább a monitor szerepét töltöttem be, hiszen a vizsgálat abból keletkezett, hogy olvastam egy cikket egy online magazinban, tehát ismerem a témát valamennyire – ez leginkább a monitor szerepére jogosít fel egy vizsgálatnál. Később én magam is “megkívántam” egy, az építményre irányuló megtekintést, így el is végeztem azt.
Nos, a vizsgálat eredménye valószínűleg nyilvánosságot kap nemsokára, de egy részletében “benne maradtam”, vagyis inkább a részlet maradt bennem. Az épület ma ismert funkciójától eltérően ugyanis egy sokkal korábbi felhasználási módja fertőző betegek elkülönítése volt. A betegeket lóval vontatott saroglyán vitték ki az épülethez, némelyikük már nem is volt öntudatánál.
Ha van utolsó út ezen a bolygón, ez az volt.
A vizsgálat folyamatában éppen egy ilyen képbe futottam bele, amelynek minden információja pontosan érzékelhető volt. Lovak vontatta faalkotmányok érkeztek meg az épülethez, csendben, rajtuk emberek a visszatérés reménye nélkül. Senki nem szólt egy szót sem, mégis mindenki tudta, hogy miről van szó. A környezet elemei, füvek, fák, bokrok, madarak, bármely más élő szervezet csendes iszonyattal vettek részt a jelenetben, annak tudatában, hogy valami borzasztónak a tanúi, mégsem tehetnek semmit ellene. A visszavonhatatlan, abban a korban még kezelhetetlen, gyógyíthatatlan betegség halálos csendet vont az épület köré, a talaj füve sápadtabb zöld lett, a levegő sűrűbb, a fák ágai, levelei nem mertek mozdulni.

Hamarosan befejeztem a vizsgálatot, amelyből úgy tudtam kilépni, hogy visszamaradt valami lélekszennyező, fájdalmas hangulat, ami csak lassan enyészett el.
Nem lehet véletlen, hogy ez az évszázados építmény ma csupán elhagyott rom egy “erdősült területen”.

Frissítés
Jóval a vizsgálat befejezése után felkerestem a helyszínt:

This post is about a sad mood after remote viewing an ancient building near the Hungarian town Eger.

 

Mostanában ennyien olvasták: 1123

Hasonló bejegyzések: