Merítés

Az a nyári olvasáskampányom, amelynek során újból mélyre merültem a sci-fi irodalom selymes tengerében, kizárólag kellemes meglepetéseket hozott. A tőlem telhető legtöbb oldalról támadtam: külföldi sci-fi, azon belül nyugati és keleti is, hazai sci-fi, folyóirat, angol nyelvű eredeti mű, illetve a mindezekhez kapcsolódó online háttéranyag. Életre szóló ismeretségeket kötöttem szerzőkkel és művekkel, az őt megillető helyére került néhány író, sőt, különféle összefüggések nyomán újak is merültek fel az idő halovány körvonalú hullámverései közül. Igazság szerint, a merítés olyan széleskörű volt, hogy akár még számomra érdektelen darabok vagy szerzők is jöhettek volna szembe, de a válogatásban igen nagy segítséget nyújtott a könyves közösségi hálózat, a moly.hu, így könnyedén át tudtam lépni az érdeklődésemen kívül álló darabokat. Nem gondolom, hogy a moly.hu előrébb lenne azzal, hogy megemlítem őket, de mindenképpen megérdemli, a kezdeményezés számomra több értéket képvisel, mint bármely más közösségi rendszer.
Az már csak a slusszpoén, hogy a Philip K. Dick olvasási folyamom nyomán az Ubik című regényről keletkezett könyvértékelésem bekerült a moly.hu augusztusi sci-fi Merítés rovatába (ezt ezúton is köszönöm!). Az értékelés az eredeti oldalon kívül itt is olvasható:

statements_583577

moly.hu sci-fi Merítés – 2015 augusztus >>
@zbarta – Ubik >>

Végeztem a(z) Ubik-al… Nos, eleinte nem győztem eléggé gyorsan olvasni arra nézve, hogy vajon mi alakul majd ebből ki, aztán meg nem bírtam olyan lassan olvasni, hogy addig tartson, ameddig én szeretném! Csúszkáló valóságok… Jelen esetben már az a valóság is elcsúszott a jelenleg ismerthez képest, amelyben a történet fészkel. Nem szeretnék sem tartalmi sem világbeli leírásokat megosztani erről a regényről (az ötcentesre nyíló ajtó/hűtő már úgyis közkincs – na de milyen ötcentes?!), mindössze annak a szavazásnak az igazát erősítem meg én is, amelyik szerint PKD ún. “legjobb” regénye az Ubik. Így igaz, ez az egyik legjobb! Szerény – mindössze 6 kötetes – PKD olvasással a hátam mögött viszont áttüremkedik olvasmány-valóságom lepelén néhány szál, amely a Visszafelé világ, a Kizökkent idő vagy a Figyel az ég felől erősítik az Ubik kimerikus szövetét. Amennyiben egy-egy regénymintával gazdagabban kezdünk el Ubik-használók lenni, már mást fog mutatni az összkép, más valóságból más valóságba haladunk bele – és valamennyi rabul ejt. Vigyázat tehát, az Ubik függőséget okoz!

A dolgok folytatódnak: számos olyan könyvre figyeltem fel a közösségi oldalon, amelyeket az idén mindenképpen elolvasok majd, többet már be is szereztem: China Miéville: Konzulváros, William Gibson: A periféria, Adrian Barnes: Álmatlanok, Dmitry Glukhovsky: Futu.re, de természetesen vannak a sci-fi műfajon kívüliek is: Guillermo Orsi: Szent Város, José Saramago: Halálszünet.

2015nyarikonyvek

És persze a PKD-életmű…

Mostanában ennyien olvasták: 2452

Hasonló bejegyzések
Gyufám se volt, nemhogy életem

Sajnos nem ismertem személyesen Málik Rolandot. Annyi mindenkit nem ismerünk, és később már hiába minden, marad egy papírillatú gondolatköteg. Úgy Read more

Könyvajánló – L. Vasziljev: Telepátia

L. Vasziljev: TelepátiaAlcíme: A fiziológus észrevételeiVnumenie na rasstavnii - Zametki fiziologaEredeti kiadás: Moszkva, 1962Magyar kiadás: Gondolat Kiadó, 1964 (Go 208-f-6466) Read more

A telepatikus képesség, spontán telepátia

Részlet L. Vasziljev: Telepátia című könyvéből Ha az ember első ízben találkozik a gondolatátvitel és a spontán telepátia jelenségeivel, rendszerint Read more

Vissza az Időkutató Intézetbe

Ariadna Gromova - Rafail Nugyelman Nyomozás az Időkutató Intézetben Táncsics Könyvkiadó, 1975 Terjedelme: 400 oldal ISBN 963 320 250 7 Eredeti Read more