Schreyer: A zöld szörnyeteg

Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg
(Ez a recenzió csak nyomokban tartalmaz cselekményleírást, a regény olvasási élvezetét nem befolyásolja.)

Az én példányom:
Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg I. és II.
Eredeti címe: Der Grüne Papst
Szépirodalmi Könyvkiadó, Olcsó Könyvtár, 1962 (416. kötet)
(Más kiadásról nincs tudomásom.)
Ára: 3+3 Ft
Fordította: Szekeres László
Borítók és belső díszítések: Vincze Lajos
Megjelent: 60.000 példányban

A könyvről ezt írtam egy régebbi bejegyzésben:
Legújabb szerzeményeim egyike például W. Schreyer A zöld szörnyeteg című könyvének első és második része, amelynek első részére mintegy 15 évet vártam. Annak idején a csak a második részét találtam fel a házi könyvtárban, azt többször el is olvastam, de az első részhez egyszerűen nem tudtam hozzájutni. Na, most képzeljék el, hogy van egy jó könyv, aminek nem olvashatjuk az első részét… Mivel az antikvárium a kettőt csakis együtt árulta (eredeti ára 3,- forint volt darabonként, a képen fordított a részek sorrendje), így mindkettőt megvettem több-százszorosáért, hogy több, mint 15 év után megismerhessem a történet elejét. Megjegyzés hozzá: 1962-es kiadású, a könyv elején közölt térképen Belize még “Brit Honduras”-ként szerepel (helyesen).

Schreyer az elmúlt század közepének szerzője, így a történetet olvasva érdemes szem előtt tartani, hogy a regény 1961-ben született, amikor a világ tökéletesen kétpólusúnak számított. Javában dúlt a legújabb kori gyarmatosítási harc, amely leginkább a két élharcos, az USA és a Szovjetunió között zajlott. A kisebb csaták résztvevőit hívhatták bárhogy, lehettek a világ bármely pontján, valójában mindenhol ez a két világrend igyekezett egymásra döntő csapást mérni. Jelentéktelen összecsapás vagy színtér nem létezett ebben a harcban, így nem csoda, hogy az irodalom mezején is frontot nyitottak egymás ellen. Így történt, hogy olyan korhű, érdekes és olvasmányos emlékművei maradtak fenn ennek az időszaknak, mint A zöld szörnyeteg. A könyv olvasásakor viszont a fentiekre legyünk figyelemmel!
Schreyer az egyik guatemalai katonai puccshoz (az 1954-eshez) vezető látens külföldi mesterkedésbe, kívülről szított polgárháborúba szövi bele a cselekményt. Minél inkább elmerül az írásban az egyszeri olvasó, annál tolakodóbban merül fel benne a kérdés, hogy a regény vajon a puccs leírása-e egy kis színezéssel, vagy talán egy könnyed latin-amerikai történet, akár már szükségtelennek is látszó, aprólékos részletekkel.
Mindenesetre annyi biztos, hogy a hivatalos történetírás szerint 1954-ben a szabadon választott Jacobo Arbenz guatemalai elnök hatalmát a CIA katonai puccsal megdöntötte, az új elnök Carlos Castillo Armas lett. A regény pedig ebben az időszakban játszódik, a valóságban megtörtént események akár másodpercre pontosan is lebonthatók belőle.

Schreyer részletesen megosztja az olvasóval a korabeli felfogást arról, hogy milyen embertelen, népnyúzó, a törvényeket sajátos, a céljuknak éppen megfelelő módon értelmező, óriási, kapitalista, pénzcsináló, elnyomó (stb., stb., stb.) gépezet (United Fruit Co., rajta keresztül a CIA) szabadult rá Közép-Amerikára. De lám – nyugtat meg a regény azonnal –, a nép, a megvezetett, elnyomott és boldogtalan nép mindjárt segítőre lel, akibe fenntartás nélkül bele lehet helyezni a bizodalmat, így narrációs szempontból már meg is találta az egyszeri olvasó a jó-rossz párost, el tudja dönteni, hogy a történet további részében melyik oldal szemszögéből izguljon a kalandokon.
Igen ám, de kisvártatva bizonyos lesz az, hogy valójában mindkét fél ugyanazt szeretné: a hatalmat, vele a zöld szörnyeteg, a United Fruit Co. támogatását békében, de háborúban is (itt nyer jelentős értelmet Orwell axiómája: „A háború: béke.”).


A képre kattintva valós képdokumentumok alapján szinte végigkövethető Schreyer regénye (Kép: http://www.latinamericanstudies.org)

A szerző nyilván nem számított arra, hogy könyve később kézikönyvként, használati utasításként is használható lesz a gonosz, elnyomó kapitalizmus természetrajzának részletes leírásához. Valójában pedig éppen ez történt. Leendő diktátoroknak, populista (a  “demagóg” kifejezés legújabb értelmezése) politikus-palántáknak mindenképpen kötelezőként ajánlott a mű…

Schreyer „A zöld szörnyeteg” című regénye igazi mementó a kapitalizmus mindent és mindenkit legázoló hatalmi színjátékáról, profit-maximalizálásáról, mindez latin-amerikai környezetben, egy amerikai (de természetesen német származású) kalandor szemszögéből. Ugyanakkor hű korrajz mindarról, amellyel a közép-európai ember is összetalálkozott a kommunizmus nevű rendszer-kísérlet kivezetését követően.
Ezt viszont nem róhatjuk fel a szerzőnek, ő egy szórakoztató, valós történelmi eseményeken nyugvó kalandregényt írt. Lássuk tehát!

A következőkben a könyvnek Schreyerről szóló ismertetőjét idézem a kiemelt részekben (szerzője Szekeres László, a regény fordítója), mivel többnyire megegyezik saját véleményemmel. Ahol külön észrevételem van, ott ellátom megjegyzésekkel az idézetet:

Wolfgang Schreyer (…) meseszövése változatos, élénk, de sohasem kelti azt a benyomást, hogy az író szándékosan, a hatás kedvéért halmozza a konfliktusokat, még a kalandregényekben általában olyan nagy szerepet játszó véletlen sem gyakorol jelentős befolyást az események menetére.

Nem bizony – mondom már én. Ahol a szerző nem feledkezik bele a történelmi háttér részletesnél is mélyebb tárgyalásába, ott a történet szövése logikus, pergő és izgalmas, a párbeszédek a helyükön vannak, az első olvasatra is megoldhatatlan helyzetekből jól jön ki a főhős. Ezekre mondja azt az olvasó, hogy „na, ezt nem gondoltam volna…”, mégis – írástechnikailag – pofonegyszerű, ugyanakkor emlékezetes megoldásokról van szó, ezektől válik letehetetlenné a könyv (ismerős ugye: csak még ezt a fejezetet elolvasom…?). Ahol viszont aprólékosan beszámol Schreyer a történelmi mozzanatokról, ott nincs más teendője az olvasónak, mint élvezni a részletgazdagságot és a korabeli információszegény környezethez csatolt filmhíradó-szerű tudósítást, különösen, ha hozzám hasonlóan odavan Latin-Amerika történelméért. Ha egyszer ebből a regényből multimédiás változat születik, egészen biztosan lesz majd benne néhány fekete-fehér filmbevágás pompás, rojtos váll-lapot viselő, jelmez-szerű uniformisban tetszelgő generálisokról, diktátorokról, akik csupa fontosat szónokolnak, súlyosan gesztikulálva. A szerző ezeket a képeket remekül leírva láttatja az olvasóval.

 

Miről szól tehát A zöld szörnyeteg?
Az 1954-es guatemalai katonai hatalomátvételt már említettem, mint fő motívumot, azért ez önmagában – valljuk be – talán kevés lenne egy kalandregényhez, még a CIA-vel együtt is. A történethez ezért még adott minden további, a sikert garantáló kellék: egy titokzatos férfi, a főhős, amelyhez később hozzácsapódik a védtelen és szende leány, továbbá az effajta táptalajon törvényszerűen kibontakozó szerelem. A férfi olyannyira titokzatos, saját, általa kitalált, enyhén szólva is zűrös előéletével, hogy azt képtelen felvállalni a történet folyamán – ugyanígy van valóságos életútjával, amelyet végül egyáltalán nem sikerül megismernie az olvasónak.

A könyv főszereplője egy volt német pilóta, meglehetősen elmosódó jellegű figura, de nincs is szükség árnyaltabb jellemzésére, szerepe csak annyi, hogy az ő révén ismerjük meg közvetlen közelről azt a szedett-vedett kalandor bandát, amelyet az Egyesült Államok legfőbb vezetői nem átallottak felhasználni arra, hogy Jacobo Arbenz demokratikusan választott (…) kormányát erőszakos úton megbuktassák.

A történet egy apró átveréssel indul, egy ismeretlen férfi (itt még a nevét sem tudjuk) a Georgia állambeli Savannah-ban egy gyönyörű, de könnyen megkapható nővel kötött ismeretség következtében bajba kerül. Mivel idegen a városban, hirtelenjében egy moziba menekül abban bízva, hogy ott nem keresi a rendőrség. Zűrös múltjából itt bukkan fel egy régi ismerős, akitől végül új iratokat, ezáltal új személyazonosságot szerez. Ettől a ponttól ismerjük – legalább az új – nevét főhősünknek, aki ezentúl nem más, mint Antonio Vasquez Morena kapitány, aki saját bevallása szerint is hibásan beszéli a spanyolt, ami Latin-Amerikában azért komoly hiányosságnak számít.

A regény első mondata:
Savannah szomorú fészek olyan ember számára, aki az igazi nagyvárost szereti, amellett a veszély semmivel sem kisebb.

Új személyazonossága segítségével sikerül elhagynia a számára forróvá vált Savannah városát, cigaretta-csempészként (valójában kalózként) Közép-Amerikába viszik hallgatag és minden hájjal megkent fickók. Itt néhány hirtelen jött és sorsfordító esemény következtében politikai kalandorokhoz csapódik, közben megismerkedik Isabel Guerra-val, aki a regény további részében végigkíséri a főhős útját.
Megismerkedésük jellegzetes motívummal indul, ugyanígy zárul majd a regény végén, de összességében jellemzi Morena karakterét a regény egészben. Arról van ugyanis szó, hogy első feladataként a regnáló guatemalai kormány ellen lázadó kalandorok foglyának, a rendszerhez hű dr. Guerra lányát kell „bevezetnie a szerelem rejtelmeibe”, utasításra. A kényszerű randevúval a lány nyilvánvaló (és elvártan hangos) tiltakozását felhasználva szeretnék megzsarolni a leány apját, akit véletlenül éppen a szomszédos szobába zártak. A lány nem más, mint Isabel, azaz ahogyan Morena nevezi: Chabelita.
Morena e helyzetbeli viselkedése – amely mintául szolgál a történetben betöltött további szerepéhez – a következő: az ekkor még vadidegen lányt rábeszéli, hogy tegyen úgy, mintha… Sikoltozzon, csikarja össze a férfi arcát, vágjon földhöz könyveket, dúlja fel az ágyat, és így tovább, hogy kívülről minden rendben lévőnek tűnjön.

Ez az attitűd a könyv további részeiben is megjelenik, Morena karaktere megfelel egyfajta kvázi-humanista felfogásnak, hogy ha már jót tenni nem tud, legalább rosszat ne tegyen. Mindez tökéletesen megfelel annak a narratív pozíciónak, amibe a szerző egy ilyen karakterű hőst bele tudott helyezni: bizonytalan előéletű kalandor, akit az olvasó akár szerethetne is, ha lenne miért. Mivel ilyen nincsen, ezért választhatjuk a kisebbik rosszat: ó, milyen rendes ember, hiszen meg is erőszakolhatta volna azt a szegény lányt, mégsem tette…

A színjáték kitűnően sikerül, ezzel Morena végérvényesen részévé válik annak az óriási színpadi forgatagnak a lázadók oldalán, amelyet a világ az 1954-es Armas-féle guatemalai katonai puccsként ismert meg. A regény e valós esemény megtörtént körülményei és eseményei között játszódik, némi fikcióval fűszerezve természetesen. Morena, a kitalált főhős valóságos történelmi szereplőkkel találkozik, konfliktusba, vagy egyszerű, mindennapi helyzetekbe keveredik velük. A már sokat említett, bőséges történelmi részletgazdagság miatt az olvasónak időnként az az érzése, hogy mind a főhősök, mind a mellékszereplők csupán statiszták abban a gigantikus dokumentációban, amely a guatemalai történelemnek erről a zavaros fejezetéről szól. Az olvasóban viszont kétség nem merülhet fel afelől, hogy a regényben leírt kalandok a főhőssel még akár meg is történhettek.

A szerző nehéz feladatot vállal azzal, hogy érdekfeszítően és hűségesen igyekszik bemutatni ezt a furcsa amerikai-spanyol keverék világot. A hűségre való törekvés következtében sok a regényben a riport-részlet, amely olvasmányosságát ugyan fokozza, de kevesebb lehetőséget nyújt az események és a szereplők elmélyültebb, árnyaltabb ábrázolására.

Morena egyszerűen csak élni szeretne valahol és valahogyan. Már régen unja a háborút, az erőszakot, egyedüli célja, miután Chabelitát megismerte, hogy a lányt az apjával együtt kijuttassa a forrongó országból. Ennek megvalósításához viszont minden dolgok színhelyére, a fővárosba, Guatemalavárosba kell eljutniuk. Hogy aztán sikerül-e nekik Mexikóba szökniük, vagy a polgárháborús Guatemala elnyeli őket, az legyen a könyv titka, és azoké az olvasóké, akik már túl vannak az utolsó oldalon.

A könyv nyelvezetére és hangulatára zárásul íme a főhős, Morena ajánlása:

Ezt a könyvet Chabelitának ajánlom. Ő tisztázta le, gyakran vonakodva, többnyire fáradtan, csendes mosollyal. Kétszer-háromszor lábaim elé csapta a kéziratot, és megfenyegetett, hogy darabokra tépi, ha bizonyos részeken nem változtatok. Zsarolóknak nem szabad engedni. Mindig újra visszavonult az írógéphez, írt és újból átélt mindent… Mi, a barátaim és én, nem vagyunk költők. De ha az, amit leírtunk, képet ad az olvasóknak az akkori eseményekről – elértük célunkat.

Szerintem Morena, Chabelita és Schreyer elérték céljukat.

Szerintem: 10/6.

Wolfgang Schreyer a Wikipédián >>

További regények Schreyertől magyarul:
A sárga cápa
Alaszkai rókák
Preludio 11

Mostanában ennyien olvasták: 2325

Hasonló bejegyzések:

Vélemény, hozzászólás?