Gőzkorszak – Pavane – Merítés #83

Az utóbbi időben leginkább olvasok, mint írok (legalábbis publikus dolgokat), de mindkét tevékenység során igyekszem a fikció spekulatív oldalán tartózkodni. Az olvasás és az írás mostanában főleg akkor éri el egymást számomra, amikor egy olyan könyvvel találkozok, amelyik maradandó nyomokat hagy mind a gondolatvilágomban, mind pedig az életem további napjain. Az itt következő regény bizony ilyen lett. Egy sima, gőzvilágos disztópia feltételezésével vásároltam meg, aztán kaptam valamit, ami jelentősen hozzám tett, eddig ismeretlen, üres részeimet töltötte ki, felejthetetlenné vált. A könyv, aminek esetében bizonyára mindenki hibázik, ha nem olvassa el. Íme: Keith Roberts: Gőzkorszak – Pavane.

Fülszöveg: 1588-ban ​kisiklott a történelem. I. Erzsébetet meggyilkolták, az armada sikerrel járt, és Angliát II. Fülöp spanyol király birodalmához csatolták. A megerősödött katolikus egyház egyesített csapatai egész Európát a római pápák uralma alá hajtották. A birodalom technikai fejlődése lelassult, a nyelvi és társadalmi gátak sokkal tovább fönnmaradtak, egészen a 20. századig. Az elektromosság nem terjedt el, a legtöbb munkát még mindig gőzgépek végzik. A rendet továbbra is középkori várak vigyázzák dörgő ágyúikkal.

Az inkvizíció brutális bosszúhadjáratai ellenére azonban a népek körében ott él a régi istenek eretnek imádata, és az évszázad közepére ismét fújni kezdenek a közelgő forradalom szelei…

Keith Roberts többszörös Brit SF-díjas szerző alternatív történelmi regényét megjelenése óta a szépirodalom legnagyobb klasszikusainak közé emelkedett. Anthony Burgess az 1939 óta megjelent angol könyvek 99 legjobbja közé sorolta.

„Ritka gyönyörű regény.”
– Brian W. Aldiss

„Mestermű… Az egyik legjobb alternatív történelmi regény, amit valaha olvastam.”
– George R. R. Martin

Kiadta 2018-ban a Metropolis Media, Budapest

A könyvről szóló értékelésemet a moly.hu könyvportálon beválasztották a Sci-fi Merítés 83. számába, ezt ezúton is köszönöm. Könyvértékelésem a kép alatt is olvasható.

Az igaz történetemet írom le a Gőzkorszakkal (Pavane) kapcsolatban.
Közeli és távoli vidékeken, Dorset falvaiban és majorságaiban, Wey Mouth csapszékeiben, Durnovaria A-osztályú szemafortornyainak állomásain szorongó tekintetek merednek lopva a jongleour masinájának fehér vászonra vetett mozgóképeire. Claytonok, Burrellok és Fodenek állnak félre zsúfolt lokomobil-színekbe, hogy átéljék a pillanatot, amott Wool fölött még a Lady Margaret is meglassult futásában, hogy elkapja a vetítést. Londinium közterein felállított fehér vásznakra irányított homályos mozgóképeken figyeli a nép – köznép, királyi és papi nemesség egyaránt –, hogy merre veszik az irányt az események abban a furcsa, másik világban. Kobaltkék seregek gyakorolnak irgalmat fegyvereik alatt szenvedő hűbéres toloncoknak. John barát lelkében talán szűnni látszik a rettegés, amikor híradósokkal, csempészekkel, az Időt megzabolázó várurakkal és úrnőkkel együtt bámulják a másik valóságot, amelyiknek néhány fontos, de elmosódott mozzanata a vászonra vetül. Homályos, karcos, de még éppen kivehető képek mozdulnak ott egy másik időből, megismételhetetlen filmet alkotva. Az elöl állók mormolják, hogy a hátsó sorokban is értesülhessenek róla:
„Igen! Most megy be a könyvesboltba! A kezébe veszi a könyvet! Most fizet érte! Ez mi?! Megszagolja?! Most ül be a benzinhajtásos autójába és elindul valamerre!”
Ezen a ponton Anglia- és világszerte szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Az embertömeg felől óvatos morajlás emelkedik: „Olvasni kezdi, imádkozzunk érte!”
Aztán a vetítés megfakul, az olvasó embert lassacskán magába zárja a könyv, amely élmény megismételhetetlen kristállyá nemesül az idő forgatagában. A vásznakról eltűnnek a képek, a nép szíve szeretettel telik. Halkan imádkozni kezdenek Anglia- és világszerte: „Fogadd el! Sirasd meg őszintén az elmúlást, de keresd és ragadd meg az újat. Ne ess eretnekségbe és ne gyászold a kőfalak leomlását!”

Röviden összefoglalva: egyedi élményt nyújtó könyv.
Brian W. Aldiss-t idézi a hátsó borító, higgyük el neki:
„Ritka gyönyörű regény.”
BZ

Rengeteg kedvenc idézetem lenne a regényből, de talán a legtávolabbra ez mutat:

– Te… valóságos vagy?
Az idegen arcán vidámság suhant át.
– Valóságos? – kérdezte. – Mondd meg nekem, mi a valóság, akkor felelni tudok a kérdésedre. Nézz a szilárd földbe, a sziklákba, és ismerd fel a Teremtés csillagrendszereit. Amit te valóságnak hívsz, az illékony: egy fuvallat, az erők röpke összefonódása, porszemek és atomok tánca. Ezek közül némelyiket bolygónak nevezzük, az egyikük a Föld. A semmit magába záró semmi a semmiben – ez a valóság.

165. oldal

OK, de mi az a “pavane”?

És felhúzható bábuként játsszuk a szerepünket, amelyet nem is értünk…[…] Olyan, mint egy… tánc. Mint egy menüett, vagy egy pavane. Fenséges, de értelmetlen. Minden lépés pontosan meghatározott. Kezdettel és véggel…

Szerintem: 10/10.

 

Mostanában ennyien olvasták: 82

Hasonló bejegyzések:

Hozzászólások

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?