Amikor egy ajtó bezárul, valahol egy másik kinyílik. Felhívom a figyelmüket az Eight Martinis című távérzékelési (remote viewing) folyóirat 2013 áprilisi számára, amely igen nagy terjedelemben foglalkozik Ingo Swann, 2013. január 31-én 79 éves korában elhunyt távérzékelő munkásságával.
Ingo Swann halálát én egy jelentős ajtó bezárulásának tekintem, viszont egy másik ajtó kinyílt, hiszen ugyanebben a folyóiratban jelent meg ezúttal első ízben a saját cikkem (39. oldal), ami egy olyan sikeres mentális távérzékelési kísérlet leírása, amelyet egy szintén rendkívüli képességű magyar érzékelővel végeztünk. Minden más az alább magyarul is összefoglalt cikkben megtalálható, elöljáróban annyi említendő meg csupán, hogy a kísérlet a maga nemében egyedülálló volt, és számunkra újabb pozitív visszajelzésként szolgált kutatási területünk működési természetével kapcsolatban.
A kísérlet mentális képnek, mint célnak az érzékelésére irányult. Az érzékelési folyamat egy virtuális „széfben” lévő mentális kép érzékelésére irányult, és az alábbiak szerint zajlott.
Én (az induktor) létrehoztam egy gondolati képet, amely kizárólag a gondolataimban létezett: szilvák egy olyan üvegtálon, amelynek nyaka és alja van. A tartalmat a virtuális dobozba helyeztem az elmémben. Amikor elkészültem, küldtem egy valódi email üzenetet a folyamatban részt vevő másik személynek, a távérzékelőnek (receptor) azzal, hogy „indítsd el a folyamatot!” Elindította, amelyben ezt az eredményt kapta:
Részben mesterséges szerkezet, a levegőben lévő felülettel. Bordázott gerinc, korallszerű minták futnak hasonlóan, fentről csontváznak hat. Részekre osztott tálca a levegőben, de csatlakozik a talajhoz. Olyan, mint egy épület. Elefántcsont fehér fény, a belsejében megtörik a folyamatosság. Koncentrikus felületen gömb alakú dolgok vannak, zárt keret, alakja ovális, amelynek fontos a középpontja, magja. Kemény héj. Amikor mozog (leesik), akkor egyenesen előre megy, egyenes vonalban.
A kísérlet eredményét „meglehetősen jónak” ítéltük. A lényeg a nem az volt, hogy kiolvassuk az induktor agyát (ezért használtunk virtuális dobozt és időeltolódást), hanem hogy hozzáférést nyerjünk egy virtuális, biztonságos helyhez, amely bizonyos információkat tartalmaz.
Ez a módszer használható mentális üzenetek küldésére is, például vészhelyzeti (ICE – In Case of Emergency) értesítésre is.


Az Eight Martinis 9. száma itt olvasható.
Mi a „8 Martini”?
Ingo Swann házon belüli elnevezése valósághű távérzékelési eredmény elérésére.
A „8 Martini” ötlete eredetileg Ingo Swann egyik cikkében szereplő idézetből származik. A kifejezés olyan valósághű távérzékelési eredmény jellemzésére vonatkozik, amelynél a távérzékelő kiváló eredményei által kiváltott sokkhatást csak nyolc Martini segített feloldani. A távérzékeléssel foglalkozó számos magazin egyike az „eight martinis – The State of the Art of Remote Viewing” címet viseli.
Mostanában ennyien olvasták: 5287