Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során többször is átépítették, végül a kornak megfelelő, modern építmény jött létre: terméskő alapzatra tölgyfa felépítmény került, a kegyhely és a hercegi termek padlófűtéssel és folyóvízzel is el voltak látva. Minden lakóhelyiségbe búbos kemencét építettek. A vár, azaz Palóc-Vasvár Ózd kegyhellyel egyesülve felvette az Ózd-Vasvár nevet, és 1062-1120 között az ország egyik központi helyének számított, ugyanis Géza, László és Lam, a három herceg 1074-ben megegyezett abban, hogy az esztergomi és az egri egyházi körök területéből kieső Palóc-Vasvárt, a sámánizmus tanainak védett területévé tegyék. Az országot ekkor az Ózd-Vasvárt bíró Lam herceg által szervezett tíz, úgynevezett tárkány-kerület fogta össze (lásd: Arvisura).

Történelmi dokumentumok alapján Vasvár nevével („Sasvár” formában, félrehallott, illetve elírt változatban) a Váradi Regestrumban találkozhatunk 1220-ban. A tatárok 1241-ben lerombolták, éppúgy, mint az ország valamennyi hasonló létesítményét. A hely későbbi sorsáról nincs információ, csupán egy jóval későbbi, 1593-as Borsod vármegyei jegyzőkönyv említi meg abban az összefüggésben, hogy „Vasvár birtokot Járdánházy Imre nemes tiltja a szomszédos Bolyok, Ózd és Hodoscsépány lakóitól” (Borsod vmegye jegyzőkönyve 1593. III. 249. l.). A két hely nem feltétlenül jelenti ugyanazt, Vasvár birtok (Vasvár puszta) a Vasvár-domb előtti területrész, az épített vár pedig a domb tetején állt.

A gerendavár elhelyezkedéséről és jelentőségéről Marjalaki Kiss Lajos (1887-1972, régész-történész, tanár, geográfus, Miskolc-kutató) így ír:

„A földből és cölöpökből álló régi vár a legkitűnőbb stratégiai ponton létesült. A mintegy 100 méteres relatív magasságú várdomb alatt négyfelé ágazott el az út. Az egyik a Hangony völgyében lefelé Borsod megye belsejébe, a másik fölfelé Nógrád megyébe, a harmadik észak felé Gömörbe (Susán át Rimaszécsre), a negyedik az itt torkoló Arló patak völgyében Egerbe vezetett.”

Dobosy László (ózdi helytörténet-kutató) Várak, várhelyek és őrhelyek Ózd környékén (Borsodi Kismonográfiák 1. Miskolc, 1975) című munkájában ezt írja:

„Ózd II. kerületében a Cipó-völgy és a Kőlápa közötti, 269 m-es hegyet Vasvárnak nevezik ma is. Alatta napjainkig Vasvár-pusztának nevezett lakott területetet, a városfejlesztés során 1970—71-ben elbontották és a városközpontot építették ki a területén. A terület többszöri bejárása és az építés alatti földmunkák során sem találtam erődítésre utaló nyomokat.”

A gerendavárról ma már igen keveset tudunk, amely tény további kutatásra késztet. Mind Dobosy László az előzőekben, mind a Borsod-Abaúj-Zemplén megye őskori váraival foglalkozó Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén-Feld István szerzőhármas megállapításaiban is visszatérően szerepel az a motívum, hogy a helyszínen bármiféle várnak, maradványnak, leletnek a nyomát sem találták, ezért semmi nem valószínűsíti, hogy az egykori vár az ózdi Várhegyen állt volna. (Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén-Feld István: B.-A.-Z. megye várai az őskortól a kuruc korig, Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 5. Miskolc, 2007. p. 150.)

Ennek a motívumnak a tisztázása érdekében fedem fel helyszíni látogatásom tapasztalatait, főként, hogy olvasóim jóvoltából a régi írásomhoz mellékelt képeket is visszakaptam. Íme!

Az ózdi Várhegy tetején ma kopárnak tűnő tetőt talál az érdeklődő, ha felmegy, ezt ellensúlyozza az a csodás látvány, ami a hegytetőről megfigyelhető. 2007-ben magánkezdeményezésre ásatás indult a gerendavár, illetve annak maradványainak felkutatására, amely az információk szerint eredménytelenül (vagy nem közölhető eredménnyel) zárult. Az ásatások határideje 2007 szeptember végén lejárt, így az eredetinek mondott, ásatás előtti állapotokat kellett helyreállítania a munkálatokat végzőknek, ezt meg is tették.

Mivel a Várhegy közterületnek minősül, 2007 nyarának végén meglátogattam a helyszínt annak folytatásaként, hogy előzőleg elméleti kutatásokat folytattam Palóc-Vasvár gerendavárával kapcsolatban. Ennek során megállapítottam, hogy a vár kiterjedt alapterületen helyezkedett el, a Várhegy északi peremétől egészen Lam herceg falujának (ma: Hódoscsépány, illetve annak egy utcájáig, amelynek a a mai neve is: Lam) első házaiig tartott. Néhány kijelölt ház előtti oszlopon éjjel is láng égett, a közvilágítást biztosítandó. Az északi oldalon jó belátás nyílt a Sajó völgyére, a folyótól egészen a jelenlegi Cipó-völgyig. A Várhegynek ez az oldala egészen meredek.

A másik, délnyugat felé eső oldalon teljesen be volt építve a hegy, Lam herceg faluja és a gerendavár gyakorlatilag egybefüggő egészet alkotott, ami egészen a völgyben fekvő patakmederig terjedt. Mindezeket megerősítendő, az Arvisura is így ír róla: „Palóc-Vasváron a hegytetőn még Nekese idejében felépült a 24 karéjos égerfa alapokon nyugvó bükkfa vár, amelyet Lam a község feljárójáig teljesen kiépített„.

De lássuk most a helyszínt! A Várhegy teteje egy nagy terület, ahonnan remekül belátható a környező vidék, a szomszédos hegyek csúcsai, a völgyek, nem véletlenül építettek ide várat az elődeink. A hegytető bejárásakor két helyen találtam például olyan tulajdonságokkal bíró pontot, amit a köznyelv „boszorkánykör”-nek nevez. Ezeken a helyeken akár rövid időt eltöltve a földből kiáramló, különleges energiákat kezd tapasztalni az ember, érzékenységétől függően végtagjainak bizsergésével, vagy egészségi állapotának hirtelen változásával, esetleg mindkettővel. Ezek a területek mintegy másfél-két méter átmérőjű körök a talajon, szélei a legzöldebb nyárban is kifakult, halványabb színű fűszálakból állnak. Az egyik ilyen kör a valamikori gerendavár kapujánál (már azon belül) található, a másik a Várhegy meredek oldala felé, az előbbitől mintegy száz-százhúsz méterre.

Amit az ásatások helyszínén látni lehetett 2007 nyarának végén, az rengeteg mély, hosszú árok, amelyek különféle irányokban haladtak a hegytetőn. Egyik alig fél méter, némelyik pedig több, mint három méter mélyre volt ásva. Nyugat felől kezdtem el vizsgálgatni a kiásott árkokat, de igazából csak a kíváncsiság vezérelt, mert sem régész, sem ásatásban gyakorlott szakember nem vagyok. Talán ezért is történt, hogy eleinte nem találtam semmit.

Később, az északi részen, a meredek domboldalhoz közeli árokban mégis találtam valamit, amin csodálkoztam, hogy más nem vette észre. Esetleg mégis észrevették, de nem szólt senki semmit róla, ennek nagyobb a valószínűsége. Közben eltelt másfél év, ha valaki akart volna szólni róla, már megtette volna, de nem tette, így nyilván közkinccsé tehető a következő információ (időközben már 10 év telt el az események óta).

Az ózdi Várhegyről tudni kell, hogy a hetvenes évek elején megindult óriási lakótelep-építési lázban a városból ide hordták fel a kitermelt, és fel nem használt vagy fölösleges talajt, földtörmeléket. Éppen emiatt csodálkoztam, hogy az ásatások alkalmával martak a földbe 1-1,5 m mély árkokat is, ennek a tények az ismeretében ez a mélység használhatatlannak tűnt a gerendavár kutatásához, hiszen ez a réteg még bőven a felhordott földtörmelék sávjában van.

Amit találtam, az nem is ilyen mélységben volt. A Cipó-völgy felé eső részen, a meredek domboldal felőli árokba néztem be utoljára, részint, mert ez volt a haladási irányom, részint pedig ez az árok volt a legmélyebb az összes közül. Ez egy T alakú ásás volt, amelynek a legnagyobb mélysége több, mint három méterig ment. Belemenni még viszonylag egyszerűen – és meggondolatlanul – lehetett, kifelé már megküzdöttem vele, egyedül voltam. Saját magasságomhoz mérve a lelet körülbelül 3,2 méter mélyen található a földben.

A következő képen, ami ezt a leletet ábrázolja, igyekeztem egy száraz ágból kialakított nyíllal mutatni, amit találtam: egy vasúti talpfától szélesebb, az árok szélességétől tovább, kb. 1 méter hosszan húzódó megmunkált, sötét színű (esetleg égett) fagerenda, amely megkopogtatva kongó hangot adott ki. Megvizsgáltam a tárgyat, egyértelműen fa és nem beton vagy műanyag volt. Csak a szélességét tudtam megállapítani, ez körülbelül 30-35 centimétert tett ki. Semmilyen irányban nem mozgott, sem oldalra nem billegett, sem hosszában nem lehetett megmozdítani. A gerendától az árok hosszában mintegy két méterre egy másik, ugyanolyan gerenda látszott a földben, de mivel éppen ott ért véget a kiásott árok, ezt nem tudtam jobban szemügyre venni. Annyira megörültem a leletnek, hogy még mintát is elfelejtettem hozni belőle, pedig abból nyilván egyértelműen meg lehetett volna állapítani a korát például. A gerenda teteje, felső része le volt tisztítva a földtől, a szélei kissé kiálltak az árok talajából, másnak is észre kellett vennie, hogy ott van. Így lehetett, hiszen mindkét gerenda le volt tisztítva azon a részen, ahol a földből kiálltak. A feltalálási mélységből és a hely pozíciójából azt lehet feltételezni, hogy ez a többszörösen át- és újraépített gerendavár egy darabja lehet.

Nem vontam le semmilyen következtetést abból, amit láttam. Talán annyit mégis lehetne következtetni, hogy érdemes folytatni a kutatást az ózdi Várhegyen, mert vannak ott a földben olyan emlékek, amikre megérné időt, energiát és pénzt ráfordítani. Egész épületek vagy konstrukciók nyilván nem maradtak meg (erről szintén ír az Arvisura), de a tárgyi emlékek felkutatása célszerű lehet, mert olyan nincs, hogy semmi nem maradt:

„Lajos-Bátka az 1350-es években megalapította a Kubiláj által kezdeményezett Sárkányos Társaságot, amelynek később még Zsigmond király is tagja lett. Ez a Lajos-Bátka telepítette Ózd-Vasvár vascipó raktáraihoz a zenész cigányokat, mivel sokszor előkelő vendégeket fogadott. Halála után ezen zenészek egy része Budára vándorolt, de egy-két család visszamaradt Palóc-Vasváron, és később több család visszavándorolt. A régi és újabb jövevények egymással versenyezve pusztították Palóc-Vasvár maradványait és az erdőket is letarolták. Amíg az országút mellett Vasvár lakosai építettek új utcasort, malmot és kendertörőt, addig a cigányok a Cipó völgyében és a hegyoldalakon rakták össze Palóc-Vasvár maradványaiból a kunyhóikat (miután a tatárok Palóc-Vasvárt felgyújtották és a földig lerombolták).”

Megjegyzés 2016-ban:
A szöveg eredeti, 2007. évben nyilvánosságra hozott, helyszíni fotókkal illusztrált változata egy hazai tárhely-szolgáltató jellegzetes működésének eredményeképpen megsemmisült. A mentésekben szereplő szöveget néhány év elteltével, 2015-ben helyeztem vissza a weboldalamra. A szöveg újbóli megjelentetése után egy évvel e bejegyzéshez hozzászóló olvasók jóvoltából, valamint Erdélyi Zoltán szívességéből a képek mentett változatai eljutottak hozzám, amelyet ezúton is köszönök. Frissítésként, ózdi gerendavárról szóló eredeti bejegyzésemet történeti dokumentumok adataival, más kutatók vonatkozó megállapításaival egészítettem ki annak érdekében, hogy a témával kapcsolatban minél szélesebb körű információ álljon rendelkezésünkre.

A Várhegy ásatásain készült képeimen kívül az ÓzdFotó felvételei láthatók még az oldalon: Ózd a Várhegyről.