Ózd-Vasvár gerendavára

Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során többször is átépítették, végül a kornak megfelelő, modern építmény jött létre: terméskő alapzatra tölgyfa felépítmény került, a kegyhely és a hercegi termek padlófűtéssel és folyóvízzel is el voltak látva. Minden lakóhelyiségbe búbos kemencét építettek. A vár, azaz Palóc-Vasvár Ózd kegyhellyel egyesülve felvette az Ózd-Vasvár nevet, és 1062-1120 között az ország egyik központi helyének számított, ugyanis Géza, László és Lam, a három herceg 1074-ben megegyezett abban, hogy az esztergomi és az egri egyházi körök területéből kieső Palóc-Vasvárt, a sámánizmus tanainak védett területévé tegyék. Az országot ekkor az Ózd-Vasvárt bíró Lam herceg által szervezett tíz, úgynevezett tárkány-kerület fogta össze (lásd: Arvisura).

Történelmi dokumentumok alapján Vasvár nevével („Sasvár” formában, félrehallott, illetve elírt változatban) a Váradi Regestrumban találkozhatunk 1220-ban. A tatárok 1241-ben lerombolták, éppúgy, mint az ország valamennyi hasonló létesítményét. A hely későbbi sorsáról nincs információ, csupán egy jóval későbbi, 1593-as Borsod vármegyei jegyzőkönyv említi meg abban az összefüggésben, hogy “Vasvár birtokot Járdánházy Imre nemes tiltja a szomszédos Bolyok, Ózd és Hodoscsépány lakóitól” (Borsod vmegye jegyzőkönyve 1593. III. 249. l.). A két hely nem feltétlenül jelenti ugyanazt, Vasvár birtok (Vasvár puszta) a Vasvár-domb előtti területrész, az épített vár pedig a domb tetején állt.

A gerendavár elhelyezkedéséről és jelentőségéről Marjalaki Kiss Lajos (1887-1972, régész-történész, tanár, geográfus, Miskolc-kutató) így ír:

“A földből és cölöpökből álló régi vár a legkitűnőbb stratégiai ponton létesült. A mintegy 100 méteres relatív magasságú várdomb alatt négyfelé ágazott el az út. Az egyik a Hangony völgyében lefelé Borsod megye belsejébe, a másik fölfelé Nógrád megyébe, a harmadik észak felé Gömörbe (Susán át Rimaszécsre), a negyedik az itt torkoló Arló patak völgyében Egerbe vezetett.”

Dobosy László (ózdi helytörténet-kutató) Várak, várhelyek és őrhelyek Ózd környékén (Borsodi Kismonográfiák 1. Miskolc, 1975) című munkájában ezt írja:

“Ózd II. kerületében a Cipó-völgy és a Kőlápa közötti, 269 m-es hegyet Vasvárnak nevezik ma is. Alatta napjainkig Vasvár-pusztának nevezett lakott területetet, a városfejlesztés során 1970—71-ben elbontották és a városközpontot építették ki a területén. A terület többszöri bejárása és az építés alatti földmunkák során sem találtam erődítésre utaló nyomokat.”

A gerendavárról ma már igen keveset tudunk, amely tény további kutatásra késztet. Mind Dobosy László az előzőekben, mind a Borsod-Abaúj-Zemplén megye őskori váraival foglalkozó Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén-Feld István szerzőhármas megállapításaiban is visszatérően szerepel az a motívum, hogy a helyszínen bármiféle várnak, maradványnak, leletnek a nyomát sem találták, ezért semmi nem valószínűsíti, hogy az egykori vár az ózdi Várhegyen állt volna. (Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén-Feld István: B.-A.-Z. megye várai az őskortól a kuruc korig, Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 5. Miskolc, 2007. p. 150.)

Ennek a motívumnak a tisztázása érdekében fedem fel helyszíni látogatásom tapasztalatait, főként, hogy olvasóim jóvoltából a régi írásomhoz mellékelt képeket is visszakaptam. Íme!

Az ózdi Várhegy tetején ma kopárnak tűnő tetőt talál az érdeklődő, ha felmegy, ezt ellensúlyozza az a csodás látvány, ami a hegytetőről megfigyelhető. 2007-ben magánkezdeményezésre ásatás indult a gerendavár, illetve annak maradványainak felkutatására, amely az információk szerint eredménytelenül (vagy nem közölhető eredménnyel) zárult. Az ásatások határideje 2007 szeptember végén lejárt, így az eredetinek mondott, ásatás előtti állapotokat kellett helyreállítania a munkálatokat végzőknek, ezt meg is tették.

Ózd egyik völgye a Várhegyről

Mivel a Várhegy közterületnek minősül, 2007 nyarának végén meglátogattam a helyszínt annak folytatásaként, hogy előzőleg elméleti kutatásokat folytattam Palóc-Vasvár gerendavárával kapcsolatban. Ennek során megállapítottam, hogy a vár kiterjedt alapterületen helyezkedett el, a Várhegy északi peremétől egészen Lam herceg falujának (ma: Hódoscsépány, illetve annak egy utcájáig, amelynek a a mai neve is: Lam) első házaiig tartott. Néhány kijelölt ház előtti oszlopon éjjel is láng égett, a közvilágítást biztosítandó. Az északi oldalon jó belátás nyílt a Sajó völgyére, a folyótól egészen a jelenlegi Cipó-völgyig. A Várhegynek ez az oldala egészen meredek.

A másik, délnyugat felé eső oldalon teljesen be volt építve a hegy, Lam herceg faluja és a gerendavár gyakorlatilag egybefüggő egészet alkotott, ami egészen a völgyben fekvő patakmederig terjedt. Mindezeket megerősítendő, az Arvisura is így ír róla: “Palóc-Vasváron a hegytetőn még Nekese idejében felépült a 24 karéjos égerfa alapokon nyugvó bükkfa vár, amelyet Lam a község feljárójáig teljesen kiépített“.

De lássuk most a helyszínt! A Várhegy teteje egy nagy terület, ahonnan remekül belátható a környező vidék, a szomszédos hegyek csúcsai, a völgyek, nem véletlenül építettek ide várat az elődeink. A hegytető bejárásakor két helyen találtam például olyan tulajdonságokkal bíró pontot, amit a köznyelv “boszorkánykör”-nek nevez. Ezeken a helyeken akár rövid időt eltöltve a földből kiáramló, különleges energiákat kezd tapasztalni az ember, érzékenységétől függően végtagjainak bizsergésével, vagy egészségi állapotának hirtelen változásával, esetleg mindkettővel. Ezek a területek mintegy másfél-két méter átmérőjű körök a talajon, szélei a legzöldebb nyárban is kifakult, halványabb színű fűszálakból állnak. Az egyik ilyen kör a valamikori gerendavár kapujánál (már azon belül) található, a másik a Várhegy meredek oldala felé, az előbbitől mintegy száz-százhúsz méterre.

Amit az ásatások helyszínén látni lehetett 2007 nyarának végén, az rengeteg mély, hosszú árok, amelyek különféle irányokban haladtak a hegytetőn. Egyik alig fél méter, némelyik pedig több, mint három méter mélyre volt ásva. Nyugat felől kezdtem el vizsgálgatni a kiásott árkokat, de igazából csak a kíváncsiság vezérelt, mert sem régész, sem ásatásban gyakorlott szakember nem vagyok. Talán ezért is történt, hogy eleinte nem találtam semmit.

Később, az északi részen, a meredek domboldalhoz közeli árokban mégis találtam valamit, amin csodálkoztam, hogy más nem vette észre. Esetleg mégis észrevették, de nem szólt senki semmit róla, ennek nagyobb a valószínűsége. Közben eltelt másfél év, ha valaki akart volna szólni róla, már megtette volna, de nem tette, így nyilván közkinccsé tehető a következő információ (időközben már 10 év telt el az események óta).

Az ózdi Várhegyről tudni kell, hogy a hetvenes évek elején megindult óriási lakótelep-építési lázban a városból ide hordták fel a kitermelt, és fel nem használt vagy fölösleges talajt, földtörmeléket. Éppen emiatt csodálkoztam, hogy az ásatások alkalmával martak a földbe 1-1,5 m mély árkokat is, ennek a tények az ismeretében ez a mélység használhatatlannak tűnt a gerendavár kutatásához, hiszen ez a réteg még bőven a felhordott földtörmelék sávjában van.

Amit találtam, az nem is ilyen mélységben volt. A Cipó-völgy felé eső részen, a meredek domboldal felőli árokba néztem be utoljára, részint, mert ez volt a haladási irányom, részint pedig ez az árok volt a legmélyebb az összes közül. Ez egy T alakú ásás volt, amelynek a legnagyobb mélysége több, mint három méterig ment. Belemenni még viszonylag egyszerűen – és meggondolatlanul – lehetett, kifelé már megküzdöttem vele, egyedül voltam. Saját magasságomhoz mérve a lelet körülbelül 3,2 méter mélyen található a földben.

A következő képen, ami ezt a leletet ábrázolja, igyekeztem egy száraz ágból kialakított nyíllal mutatni, amit találtam: egy vasúti talpfától szélesebb, az árok szélességétől tovább, kb. 1 méter hosszan húzódó megmunkált, sötét színű (esetleg égett) fagerenda, amely megkopogtatva kongó hangot adott ki. Megvizsgáltam a tárgyat, egyértelműen fa és nem beton vagy műanyag volt. Csak a szélességét tudtam megállapítani, ez körülbelül 30-35 centimétert tett ki. Semmilyen irányban nem mozgott, sem oldalra nem billegett, sem hosszában nem lehetett megmozdítani. A gerendától az árok hosszában mintegy két méterre egy másik, ugyanolyan gerenda látszott a földben, de mivel éppen ott ért véget a kiásott árok, ezt nem tudtam jobban szemügyre venni. Annyira megörültem a leletnek, hogy még mintát is elfelejtettem hozni belőle, pedig abból nyilván egyértelműen meg lehetett volna állapítani a korát például. A gerenda teteje, felső része le volt tisztítva a földtől, a szélei kissé kiálltak az árok talajából, másnak is észre kellett vennie, hogy ott van. Így lehetett, hiszen mindkét gerenda le volt tisztítva azon a részen, ahol a földből kiálltak. A feltalálási mélységből és a hely pozíciójából azt lehet feltételezni, hogy ez a többszörösen át- és újraépített gerendavár egy darabja lehet.

Nem vontam le semmilyen következtetést abból, amit láttam. Talán annyit mégis lehetne következtetni, hogy érdemes folytatni a kutatást az ózdi Várhegyen, mert vannak ott a földben olyan emlékek, amikre megérné időt, energiát és pénzt ráfordítani. Egész épületek vagy konstrukciók nyilván nem maradtak meg (erről szintén ír az Arvisura), de a tárgyi emlékek felkutatása célszerű lehet, mert olyan nincs, hogy semmi nem maradt:

“Lajos-Bátka az 1350-es években megalapította a Kubiláj által kezdeményezett Sárkányos Társaságot, amelynek később még Zsigmond király is tagja lett. Ez a Lajos-Bátka telepítette Ózd-Vasvár vascipó raktáraihoz a zenész cigányokat, mivel sokszor előkelő vendégeket fogadott. Halála után ezen zenészek egy része Budára vándorolt, de egy-két család visszamaradt Palóc-Vasváron, és később több család visszavándorolt. A régi és újabb jövevények egymással versenyezve pusztították Palóc-Vasvár maradványait és az erdőket is letarolták. Amíg az országút mellett Vasvár lakosai építettek új utcasort, malmot és kendertörőt, addig a cigányok a Cipó völgyében és a hegyoldalakon rakták össze Palóc-Vasvár maradványaiból a kunyhóikat (miután a tatárok Palóc-Vasvárt felgyújtották és a földig lerombolták).”

Ózd

Megjegyzés 2016-ban:
A szöveg eredeti, 2007. évben nyilvánosságra hozott, helyszíni fotókkal illusztrált változata egy hazai tárhely-szolgáltató jellegzetes működésének eredményeképpen megsemmisült. A mentésekben szereplő szöveget néhány év elteltével, 2015-ben helyeztem vissza a weboldalamra. A szöveg újbóli megjelentetése után egy évvel e bejegyzéshez hozzászóló olvasók jóvoltából, valamint Erdélyi Zoltán szívességéből a képek mentett változatai eljutottak hozzám, amelyet ezúton is köszönök. Frissítésként, ózdi gerendavárról szóló eredeti bejegyzésemet történeti dokumentumok adataival, más kutatók vonatkozó megállapításaival egészítettem ki annak érdekében, hogy a témával kapcsolatban minél szélesebb körű információ álljon rendelkezésünkre.

A Várhegy ásatásain készült képeimen kívül az ÓzdFotó felvételei láthatók még az oldalon: Ózd a Várhegyről.

Mostanában ennyien olvasták: 7706

Hasonló bejegyzések
Blog, a sajátom

Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more

Csontzörgés éjfélkor a padláson

A héten találtam egy ilyen idézetet, annak ellenére, hogy nem kerestem. Egyszerűen csak olvastam egy helyen, és nem lehetett otthagyni, Read more

Hogy tartod biztonságban az írásaidat?

Egy írással, írástechnikával foglalkozó blogban jelent meg a fenti című bejegyzés a napokban. Tényleg, hogy tartsuk biztonságban, illetve hogy őrizzük Read more

Előragyog majd az idő

2010. augusztus 27-én pénteken reggel 69 éves korában elhunyt Utassy József Kossuth-díjas költő. Hány költő születik, és vajon mennyi hal Read more