Elég sok mindent elmondtak már előttem is arról, ami a freeblog nevű magyar szolgáltatóval történt, sokat, illetve sok jót nem lehet hozzátenni a beszámolókhoz. A freeblogon megjelent tartalmakhoz én magam is jelentősen hozzájárultam az Észak-magyarországi Napló című bloggal, aminek a tartalma most közelít a daráló forgókése felé. A szolgáltató ugyanis olyan módon függesztette fel tevékenységét, hogy a felhasználó képtelen bármilyen interakcióra az ott tárolt dolgaival kapcsolatosan, mert például nem tud belépni a kontójába. Ez pedig nagyon sajnálatos. Valamikor tavasszal vagy nyár elején, amikor éppen betöltődött az oldal, néhány régi, ritka fotómat el tudtam menteni, de körülbelül ennyit engedett a rendszer, egy másik címkére átlépve le is halt az egész. Rendelkezem ugyan egy szöveges mentéssel abból az időszakból (mert volt olyan is), amikor x időtartamra visszamenőleg hipp-hopp eltűntek a blogok bejegyzései, de a képanyagot nagyon sajnálom. Ez 2011 kora őszén volt. Már akkor megingott a bizalmam a freeblogban, mostanra viszont kialakult a meggyőződésem: akár visszatérnek, akár nem, náluk mostantól soha és semmit, sőt, van információm az üzemeltetőről, hogy akkor a továbbiakban nála sem, bármibe kezdjen…
Van azonban egy másik vetülete is a dolognak: erre az online újságomra rengeteg helyen hivatkoznak akár linkkel, akár utalással. Ezek olyan írásaim, amelyek vagy belekerültek a fent említett mentésbe, vagy nem. Ezekre az oldalakra, ahol linkelik az általam megírt tartalmat a freeblogról, sajnos nem tudok hatással lenni, marad a vak link, amire rákattintva egy nagy semmi töltődik be, ha egyáltalán… Aki olvasta az Észak-magyarországi Napló-t (102543-nál állt meg a számláló, 65 különféle országból érkező látogatóval), az tudhatja, hogy egyéni, a blog témáival kapcsolatos ritka tartalmakat helyeztem el rajtuk, amelyekről máshol igen kevés információ található. Mindezeket 2006-tól. Természetesen van olyan bejegyzés, amiért nem kár, vagy már aktualitását vesztette, de valószínűleg nem fogom 5 év termését újra rendszerezni és más helyen elhelyezni, főleg, hogy a képek odavesztek. Ezt sok blogtulajdonos el tudja mondani magáról, nem én vagyok tehát az egyetlen, de ez engem nem vigasztal.
Most lehetne azt is mondani, hogy „mert a magyar blog- és általában a szolgáltatók milyenek…”, de ezt nem szeretném. Egy viszont biztos: 1997 óta helyezek el tartalmakat az interneten, de így (lásd feljebb) kizárólag hazai tárhelyszolgáltatókkal jártam.
Frissítés októberben: aztán 2013 októberének elején elindult a rendszer, és jelenleg működik, mintha mi sem történt volna. Pedig hát…
Frissítés novemberben:
A rendszerbe be lehet lépni, viszont a postok mentése nem lehetséges. Reménytelennek tűnik az egész.
Még később: eltűnt az egész szolgáltató, mintha a föld nyelte volna el. Semmi nem maradt utána, csak a rossz szájíz.
Mostanában ennyien olvasták: 2122