Előragyog majd az idő

2010. augusztus 27-én pénteken reggel 69 éves korában elhunyt Utassy József Kossuth-díjas költő. Hány költő születik, és vajon mennyi hal meg egyetlen napon a Földön? És mennyi él úgy, hogy sokkal több embernek kellene ismernie, de egyszer csak egy újsághírből értesülnek arról, hogy élt, alkotott, meghalt? A költő egy köztünk élő ember, aki olyat mond ki, amit mindenki érez, vagy érezni szeretne. Ha nincs meg bennünk ez gondolat, a jó költő versét olvasva azt mondjuk: én is ilyet szeretnék érezni!
 
Utassy József Ózdon született, életművének hangulatában, szóhasználatában és az általuk keltett érzésekben fellelhető minden, ami a környék emberének érzéseit valaha is alakította. Nyugodjon békében a volt kortárs, földi, a költő ember. Az ő saját versével emlékezek meg róla azzal, hogy a halál nem csak valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete is:
 

Kései tiszteletadás

Előragyog majd az idő,
kardhüvelyből villan a fény,
és fölsebzi a levegő
vén arcára: ki voltam én.

 
 
Hasonló bejegyzések
Blog, a sajátom

Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more

Ózd-Vasvár gerendavára

Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során Read more

The Hollyridge Strings

Úgy gondolom, hogy ez a két perc és tíz másodperc nem hiányozhat a honlapomról. Frissítés később: Van még ilyen. E Read more

Pszichometria a gyakorlatban

A távérzékelés mellett másik kedvenc módszerem az úgynevezett pszichometria, amely közeli rokona a távérzékelésnek (remote viewing), és amelyet szintén kettős Read more