Munka után ballagok Eger belvárosában, a Földhivatal előtti járdán. A gyalogosforgalom meglehetősen gyér, azt is inkább egymással laza kapcsolatot mutató embercsoportok, beszélgető, cipekedő alakok teszik ki. Már éppen befordulnék a sarkon, a parkolóban hagyott autóm felé, amikor az előttem haladó anya-lánya párosból – bármiféle előzmény nélkül – az asszony hirtelen hátrafordul, a kezében tartott csíkos (ún. „Szíj Melinda”-) szatyrot felém nyújtva ellentmondást nem tűrően felszólít: Ezt fogja meg! Talán egy életre megbánom majd, de nem fogom meg, kikerülöm őket. Amíg látom a szemem sarkából, addig az asszony ugyanabban a testhelyzetben áll, a szatyrot a levegőben tartva nyújtaná valakinek, aki teljesen biztosan nem én vagyok. Remélem, később odaért az is, akinek szánta.
Ebből a szituációból továbblépve haladok tovább a kocsim felé. A járda végén, az iskola bejáratánál néhány anyuka-apuka kinézetű felnőtt gyülekezik, messziről már azt figyelem, hogy le kell térnem a betonról, hogy kikerüljem őket. Ők is észrevesznek engem, de nincs különösebb reakciójuk. Egészen addig, amíg oda nem érek a csoporthoz. Közel kell mennem hozzájuk, hogy megfelelően ki tudjam kerülni őket a dimbes-dombos járólapokon. Ahogy letérek a járdáról, előlép egy számomra ismeretlen anyuka, és sejtelmesen, de határozottan ezt mondja nekem: Első emelet, négyes ajtó! Mosolygok, arra gondolok, milyen kár, hogy nem érek rá, de csak bólintok és azt mondom: Köszönöm! Kikerülöm őket, megyek tovább.
Nem volt még vége. Haladok a belvárosban. A Bródy Sándor utca elején egy jól megtermett fiatal férfiember – már messziről kinézett magának – harsányan megszólít, így:
– Tisztelendő úr! Már régen beszélni akartam magával! Mondják magáról, hogy jó ember, de látszik is!
Nem akart nekem semmit eladni (nem volt nála szatyor), és józannak tűnt. Gyorsan elnézést kértem, hogy most mennem kell, várnak a hívek, gondolatban megáldottam, és tovább siettem a munkahely biztonságos falai közé. Hiába, a jó emberek messziről megismerszenek.
Ahogy beülök a kocsiba, azon gondolkodok az elmúlt két percet figyelembe véve, hogy a Játsz/ma (The Game) című film talán mégis megtörtént eseményeken alapul, amelyben mindenki tudta, hogy mi történik, kivéve a főszereplő. Én is pontosan így éreztem magamat.
Kétszer találkoztam ma Egerben a google maps street view autóval, tehát a frissítéseken nagy valószínűséggel rajta leszek. Hajrá! #Eger #GoogleMaps Read more
Íme Boros Péter kiváló könyve, "Az Eger-Putnok vasútvonal" (megjelent 2018-ban). A könyv annak a hajdan volt, legendás vasútvonalnak állít emléket, Read more
– Miket nevez „regényes társadalomnak”, asszonyom?
– Azokat a társadalmakat, ahol a regényírók elenyésző kisebbségben vannak – felelte ártatlan arccal Mrs. Alexander
Ennek a bejegyzésnek azt a címet akartam adni, hogy „A másik regény”, de végül maradtam a jelenlegi címadásnál. A helyzet ugyanis az, hogy ebben a kis könyvben két regényt helyezett el a szerkesztő, amelyekből éppen nem a címadó mű lett a kedvencem. De ezt tegyük későbbre. A dupla regényt tartalmazó könyvekről még annyit, hogy szinte kivétel nélkül olyannal találkoztam, amelyik esetében: 1) a könyv elsődleges címeként szereplő regényt, vagy elsődleges szerzőjeként feltüntetett író munkáját kerestem, de – 2) mégis a könyvben szereplő másik regény lett a kedvencem, bárki írta is azt. Ez egy olyan visszatérő jelenség számomra, ami egy további bejegyzést érdemel, nem fogom elfelejteni.
Íme tehát André Maurois könyvecskéje, amelyben a Szépirodalmi Könyvkiadó két regényt szerkesztett egy kötetbe. Ez az Olcsó Könyvtár 692. kötete, 1971-ben jelent meg 49050 példányban. Ma már újonnan nyilván nem kapható, én is antikváriumból jutottam hozzá, méghozzá az antikvárium.hu-ból.
André Maurois: A gondolatolvasó gép – Utazás a mívesek országában
Szépirodalmi Könyvkiadó, Olcsó Könyvtár sorozat (#692)
Megjelent: 1971-ben, 163 oldal
Eredeti címek: La machine á lire des pensées Voyage au pays des articoles
Fordította: Görög Lívia
Utószó: Pödör László
A fentieknek megfelelően itt nem a címadó, és a gyűjteményembe az adott témában keresve célszerűen megvásárolt regényről, „A gondolatolvasó gép„-ről írok, hanem a másodikként a kötetben olvasható regényről, amelynek címe „Utazás a mívesek országában„.
Utazás a mívesek országában – Maiana
A történet egy – a félénkségével önmagát a végletekig ostorozó, attól pedig rendkívül szenvedő – francia vidéki fiatalemberről, Pierre Chambrelanról szól. A világ olyan szörnyetegként tűnik fel előtte, amelyik minden megnyilvánulásával őt igyekszik nevetségessé, lehetetlenné és jelentéktelenné tenni, ez elől – úgy tűnik – nincs menekvés számára. Ebben a lelkiállapotban éli meg az I. világháború kitörését, amelyet aztán szokatlan módon rajongva fogad, tekintve, hogy be kell vonulnia. A hadsereg kötött keretei és katonai fegyelme ugyanis megteremtik számára egy vonzó, kiszámítható, egyben védelmet is adó életforma lehetőségét. A hadsereg gondosan elismeri megfelelni vágyását, előléptetik. Csakhogy a háború hamarosan véget ér, az elkövetkező kaszárnyaélet pedig sivárnak és unalmasnak tűnik számára. Néhány év múlva beadja felmondását, ahogy ma mondanánk: leszerel, pedig halovány életét a katonaságon túl igazán nem képes máshová helyezni. A katonaságon kívül kizárólag a távoli tengerek felfedezőit, hajósokat, utazókat kedveli, hiszen azok egymagukban, az elemekkel vívott csatában, csupán önmagukra számíthatva járják a tengereket, hódítanak – az emberek pedig távolról tisztelik őket ezért.
Leszerelése után kapóra jön Pierre számára egy újsághír, amelyben francia utazó magányos tengeri útjáról számol be a lap, az út és kellékeinek szinte hiánytalan részletezésével. Pierre Chambrelan heves vágyat, egyben menekülési lehetőséget lát egy hasonló utazás megvalósításában, ettől kezdve szinte kényszeríti magát arra, hogy ő is útra keljen, egyedül, szabadon és saját kedvére.
Az öröm korai: forrásait felmérve keserű felismerést tesz: összvagyona semmiképpen sem elegendő egy hasonló vállalkozáshoz. Tanácsadója ötletétől vezérelve újságokhoz, könyvkiadókhoz fordul, hogy a jövendőbeli útleírásai terhére előlegezzék meg számára az út megvalósításához elegendő tőkét. Megnyílnak a pénzcsapok, de nem eléggé, az utolsó részlet még mindig hiányzik a költségvetésből. Megoldásként újságban kezdi hirdetni az útját, amelytől bőkezű támogatók jelentkezését várja. A felhívás következtében özönleni kezdenek hozzá a levelek, amelyben ötleteket, tippeket és tanácsokat kap a tervezett utazáshoz, sőt, természetesen útitársként is ajánlkoznak, főképpen nők, akik megédesítenék önkéntes magányának hosszú hónapjait.
A jelentkezők ajánlatait eleinte örömmel fogadja, később kineveti, majd elveti, már-már meghiúsulni látszik az utazás, amikor levelet kap egy bizonyos – szigorú erkölcsű – nőtől, Anne-től. Anne szintén útitársként ajánlkozik, viszont határozott kikötéssel arra nézve, hogy nem ágyastársául jelentkezik, sőt, ha ezt az el nem hanyagolható körülményt Chambrelan biztosítja, a vállalkozáshoz szükséges tőkéhez is hozzájárul.
Minden további csupán részletkérdéssé egyszerűsödik. Anne és Pierre a férfi vívódásai ellenére megegyeznek, felkészülnek az útra, majd a terveknek megfelelően San Francisco-ból tengerre szállnak, hogy bejárják a Csendes-óceánt.
A történet valójában itt kezdődik.
Anne és Pierre valóban útitársként hajóznak az óceánon, bár a férfit kerülgetik olyan gondolatok a nővel kapcsolatban, amelyeket értéktelennek tart, ezért rendre elveti őket. (Ennek a momentumnak később jelentősége lesz.)
A történet Honolulu kikötőjét elhagyva siklik át a fantasztikum, vagy inkább a fantasztikummal vegyített disztópia vizeire. Egy éjszakai vihart követően hajójuk megsérül, amelynek következtében irányíthatatlan ronccsá válik. Az effajta történetek kötelező eleme praktikusan a következő aranyigazságban rejlik: „ahol legnagyobb a szükség, legközelebb a segítség”. Ennek megfelelően reggelre a sérült vitorlás ismeretlen sziget közelébe sodródik, amelyen távcsővel még kikötőt is felfedeznek. Sőt, a kikötőből értük jönnek, hajójukat bevontatják, és nyomban javítani kezdik.
Az utazók – szándékuk ellenére – megérkeznek egy magántulajdonban lévő szigetre, amelynek a neve: Maiana, a Mívesek szigete. A különös történet, amely a főhősök partot érésétől egészen a távozásukig fejlődik, legyen a könyv titka, viszont érdemes megismerkedni Maianával, a Mívesek országával.
Maiana nem más, mint egy magántulajdonban lévő sziget, amely önálló országot alkot valahol a Csendes-óceánon, államformája: művészeti diktatúra. (Megjegyzendő, hogy a Csendes-óceán más utopikus és disztopikus regényeknek is helyszínül szolgál, hogy messze ne menjünk, Fekete Gyula „A kék sziget” című történetében Szimmaren földje.)
Maiana, jelenlegi hőseink földje, otthont és birtokot kínál a szigeten megtelepedni kívánó művészeknek („míveseknek”), íróknak, költőknek, festőknek, szobrászoknak, azzal a feltétellel, hogy a szigetet többé nem hagyják el, és alávetik magukat az állam törvényeinek. Ezek a törvények a mind tökéletesebb alkotás, mű létrehozása körülményeinek biztosítására irányulnak.
A szigetország társadalma két osztályra tagozódik: a mívesekre és a „beók”-ra. Ez utóbbi osztály tartja el a míveseket, akiknek az alkotáson kívül semmilyen más tevékenységre nem kell gondot fordítaniuk, sőt, büntetés terhe mellett tiltva is van. Kizárólag a művészetnek élnek, pénzzel nem rendelkezhetnek, egyetlen értékük a műalkotások, amelyeket létrehoznak. A művészeten alapuló államberendezkedés működését a „beók” biztosítják: aki Maianában nem míves, az nem lehet más, csak „beó”, azaz: aki nem alkot, az élvezi az alkotást. A választás önkéntes, míves vagy „beó” bárki lehet, ha elfogadja a törvényeket. A szerző megfogalmazása szerint „a végzett munka természete különíti el a két kasztot„. Nincs alá- vagy fölérendelt társadalmi osztály, hiszen egyik a másikat szolgálja ki a tökéletesség érdekében.
A „beók” számára a megélhetés könnyedén biztosított, aki dolgozik, az könnyen és jól megél. A sziget természeti kincsekben gazdag, katonai célokra sem kell költenie, mivel függetlenségét a nagyhatalmak garantálják.
Főhőseink kalandjai Maianában ennek a különös, furcsa világnak a szokásaival való találkozással indulnak. Vendéglátóik az első meghallgatásuk után szembesülnek azzal, hogy Anne és Chambrelan kizárólag útitársként tették meg eddig hosszú útjukat, és bármely más viszony feltételezése nyomán őszinte felháborodásuknak adnak hangot. Miután ezen a míves vezetők kellőképpen elcsodálkoznak, egy bizonyos pszichárium elnevezésű építménybe irányítják az utazókat, amelyben a szállásukat jelölik ki. Chambrelan rosszat sejt, attól tart, hogy a hosszú tengeri út és a viharban elszenvedett baleset, nem mellesleg a nemi vágyaknak a hosszú hajóúton való elfojtása miatt pszichés zavart feltételeznek náluk, fenntartásait hangoztatja a pszicháriumban való elhelyezésükkel szemben. Végül kiderül, hogy a pszichárium a mívesek országának egy fontos és jellegzetes építménye, egyfajta lélek-gyűjtő. A mívesek ugyanis a teljes tökéletességre törekszenek minden alkotásukban, így az országukba ritkán elvetődő idegeneket ebben a bizonyos pszicháriumban szállásolják el abból a célból, hogy a Maianában talán már ismeretlen viselkedésformákat, reakciókat és az érzelmek természetes megjelenését tanulmányozni tudják. A luxuskörülmények között élvezett vendéglátás ára, hogy naponta találkozzanak mívesekkel, hogy reakciójukat tanulmányozandó, egyszerűen beszélgessenek velük néhány percet.
Maiana szokásai tehát furcsák, ugyanakkor kivétel nélkül a művészetet, az alkotás örömét szolgálják. Részlet a regényből:
Míves jóformán soha nem vesz míves nőt feleségül. A míves házasságok általában nem sikerülnek, ez tapasztalati tény. Szerencsére a maianai törvények értelmében a míves előjogot élvez bármely beó nőre, feltéve, hogy eskü alatt vallja: a kérdéses személyre múlhatatlanul szüksége van alkotómunkájához. A sziget törvényei engedélyezik az ideiglenes házasságkötést mívesek és beók között; a beó nőnek ezt megelőzően beó férfival kötött, állandó házasságát az új kötés nem érinti, csupán a hatályát függeszti fel bizonyos irányokban, mint például az apaság megállapítása. (…) A beó férj megtiszteltetésnek tekinti, ha egy míves választása éppen az ő feleségére esik.
Ettől sokkal földhözragadtabb területeken is biztosítják a mívesek zavartalan alkotási körülményeit, elsősorban a csendet és nyugalmat. Abban a városnegyedben, ahol a mívesek laknak, az úttestet mindenhol gumiszőnyeg fedi, hogy a kocsik ne üssenek zajt. Tilos dudálni, fennhangon beszélni. Tilos reggel kilenctől déli tizenkét óráig telefonálni is. A legérzékenyebb mívesek számára a kormány megépíttette a Hallgatás Tornyát, amelynek emeleteit olajréteggel szigetelték, ezen lebegnek a parafaburkolatú szobák, azaz abszolút zaj- és zavarásmentes környezet áll az alkotók rendelkezésére itt. Hogy ez teljes legyen, négyszáz méteres körzetben tilos a tornyot megközelíteni, csakis a kijelölt takarítószemélyzet lépheti át a ház küszöbét, meghatározott órában.
A mívesek ugyanakkor rendkívül alapos és átgondolt munkára képesek Maianában:
A honi mívesek közül Alberti örvend a legnagyobb tiszteletnek, mert ő egész életét egy harmincsoros vers megírásának szentelte. Tizennyolc éves korában fogant meg benne a vers eszméje, és hetvenkettedik évében sikerült a művet befejeznie.
(Rövid fejszámolás eredményeként megállapíthatjuk, hogy Alberti nem volt egy hirtelen természetű ember: 54 év alatt írt meg egy 30 soros verset, amely azt egyértelműsíti, hogy évente 1,8 verssor pattant ki a kivételes elméből. Igazi elixír!)
A legnagyobb mívesek a végsőkig elmennek alkotásuk tökéletesítésében, még ha ez a halál ábrázolása, akkor is.
Barátunk utolsó művének kívánta szentelni maradék életerejét. Lehunyt szemmel feküdt, csakis arra ügyelve, ami felbomló szervezetében végbement. Megrendítő élmény volt lábujjhegyen belépni a betegszobába. A haldokló lehunyt szemmel feküdt ágyán, és diktált, körülötte néma csendben álltak a legnagyobb mívesek, és beó lányok lesték egyre gyengülő hangját.
Furcsa, ugyanakkor kellemes hely tehát Maiana, a Mívesek országa. Olvasás közben az ember elgondolkodik azon, hogy ha a gondolat valóságot teremt, és Maiana már nyilvánvalóan megszületett Maurois elméjében, akkor az általa létrehozott valóságban most vajon mi történhet Maiana utcáin? Az ötlet továbbgondolás után kiált!
Kivételes, de sajnos fájóan rövid kisregény az „Utazás a mívesek országában”. Negyven oldal, amit nem tud úgy húzni az ember, hogy sokkal tovább tartson, mint amennyire lélekben szeretné. Miután belakjuk magunkat a mívesek országában, e rövid terjedelem keretei között mindent megkapunk, amit szeretnénk egy ilyen munkától: országleírást, szerelmet (bizony, bizony), drámát, filozófiát, humort és gúnyt is.
Anne és Pierre a mívesek országában átélt kalandjaik után végül továbbindulnak a rendbe hozott vitorláson. Maurois regényének befejező képeivel arra készteti az olvasót, hogy vágyakozzon Maianába, abba az országba, ami csak gondolatban létezik. És persze: van boldog vég.
Megjelentek fölöttünk az első, rezge csillagok. Kiültünk a fedélzetre, és hosszan beszélgettünk a mívesekről. Mióta közöttünk hullámozott ez a nyájas tenger, máris bizonyos távlatból láttuk őket. Vonzónak tetszettek, idegenszerűnek, de nagynak.
– Igen, ők lerázták az anyag nyűgét – mondtam. Elérték, amire az emberiség törekszik. Más népek mágiával, vallással, tudománnyal igyekeznek úrrá lenni a dolgok felett, a mívesek külön úton járnak…
E pillanatban zavartalanul boldog lettem volna, ha nem fog el hirtelen az a furcsa érzés, hogy a sötét éj mélyén valahol egy óriás míves lapul és les bennünket…
Részlet L. Vasziljev: Telepátia című könyvéből Ha az ember első ízben találkozik a gondolatátvitel és a spontán telepátia jelenségeivel, rendszerint Read more
Ariadna Gromova - Rafail Nugyelman Nyomozás az Időkutató Intézetben Táncsics Könyvkiadó, 1975 Terjedelme: 400 oldal ISBN 963 320 250 7 Eredeti Read more
Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg (Ez a recenzió cselekményleírást tartalmaz, de a regény olvasási élvezetét szerintem nem befolyásolja.) Az én példányom: Read more
Néhány sátai fotó 2014 egyik legforróbb nyári napján. Időnként a szememre vetették Sáta honlapjával vagy a FB-oldallal kapcsolatban, hogy mindig a falu előnyös, szebbik oldalát mutatom meg a külső szemlélőknek, ha egy idegen felkeresi ezeket a felületeket, csak a szépet és jót látja. Ez szerintem természetes, lehet persze, hogy nem mindenki számára az. Idén nyáron viszont – szándékomtól függetlenül – szinte kizárólag olyan képeket készítettem, amelyek a fenti kategóriákon kívül esnek, és bátran mondhatom, hogy bármelyik, a szép és előnyös tartalmakon fanyalgó embernek a szája íze szerintiek. A legtöbb kép témája az Eger-Putnok vasútvonal sátai megállóhelye, illetve inkább a megállóhely helye, ezért nem is annyira a falu kinézetéről szólnak ezek a képek, az apokaliptikus látvány viszont mindenképpen hozzátartozik az életéhez. Kész szerencse egyébként, hogy az egész egy félreeső helyen van. Amikor a helyszínen jártam, arra gondoltam, hogy ide azt írom majd: olyan, mintha egy ha egy halott mellett járkálnánk minden nap – de később, az egyik lenti képen megörökített személyes érintettség miatt mégsem ezt írom. Ezzel együtt továbbra is azt tartom, hogy az ember a szülőföldjén csak a szépre emlékezzen. Íme a képek, amelyek végén – ha lehet ezt mondani – a temetői képek jelentik majd a szépséget és az előrehaladást.
Meglepetés: nagyapám régi sírköve a használaton kívüli halottasházban (fotó: a kémlelőlyukon keresztül)
A sátai temető új kerítése
Az új kerítés egyik új kapuja
Ami még belül volt: a – tévesen – diakónusok nyugvóhelyének hitt sír. Későbbi kutatások során kiderült, hogy Lenkey Mihály, Lenkey János 1848-49-es honvéd tábornok nagyapja nyugszik itt.
Magyarország Geographiai Szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik I-II-III. kötet Kiadta: Fényes Elek Pesten, 1851 Nyomtattatott Read more
Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági cimtára Kiadja a Rudolf Mosse Magyarországi Képviselete R.T. Budapest, 1924 Ára 50 korona tényleges aranyban Read more
Versek a „Pad a kert mélyén” című gyűjteményből (a szerző engedélyével)
Augusztus végén
Nyár végén míg tombol, dőzsöl a völgy,
ujját figyelmeztetőn emeli az ősz,
eltakarja vele a napot.
A mozdulat didergős szelet vet,
hív nehéz, hűs harmatot.
Még meleg a kerítés deszkája,
tenyerem örök, forró kövön simít.
Mezítláb járok fáradt, nyári füvet,
emlékszem még rá, de hasztalan keresem
az ellobbanni nem hitt örök tüzet.
Letűnt a nyár, de hagyott valamit
magából, mint régi, jó barát
ritka látogatásakor: ős-hiányt, űrt.
Tenyérrel, talppal ha keresem őt,
már nem találom: lelke végleg eltűnt.
Hideg párával takarózó mezőkön
rezeg tekintetem: minden szín él és dobog:
zöld életháló lüktet még, fut, szalad,
azután lassan minden eltűnik, egyedül
a kedvetlen, halódó ősz marad.
2009, augusztus végén
Az Aranykor kertje
A mindenség árnyéka alatt üldögélek,
karosszékem idő örvényein nyugszik.
Rugói emlékek, felejtés,
vászna keserű öröm, fergeteges bánat.
Sűrű kertem rejtekén így múlik egy élet,
része vagy te is, ülj mellém,
hozd a bort és a poharat, kérlek.
A semmi trónján vagyok örök király,
barlangom a mindenség, világom az öröklét.
Mellém telepszenek csillagok, népek, bogarak,
gyere közelebb, jól csak innen láthatod.
Életed küldd e fényűzően csendes kert zugába,
kényelmes biztonságba helyezlek téged, de
hozd az almát és a bort is, kérlek.
Kertemben a mindenség, abban a világ.
Körülötte, mint nyugvó tűzhöz húzódva,
megférnek az érző lelkek mind.
Nyugodt békében reszketünk, hiszen
ide nem férkőzhet enyészet vagy elmúlás,
mert éljük a létezést, a teljes világ-mindenséget.
Azért csak hozd a sajtot, az almát és a bort, kérlek.
*
A mindenség árnyéka alatt üldögélek,
a semmi trónján vagyok örök király.
Kertemben a mindenség, abban a világ.
Gyere közelebb, jól csak innen láthatod,
de hozz sajtot, almát és bort, kérlek.
2013. június 2.
¶
Megjelentek A Főnix Dala című folyóirat 2014 júniusi (VI. évf. 2.) számában.
Satelles, itis, m. (f.) – latin szó: testőr, kíséret, kísérő
A távérzékelés mellett másik kedvenc módszerem az úgynevezett pszichometria, amely közeli rokona a távérzékelésnek (remote viewing), és amelyet szintén kettős értelmezésben ismerhetünk. Ahogy a távérzékelés fogalmára is létezik egy műszaki, méréstechnikai meghatározás, úgy a pszichometriára is létezik két különféle definíció. A tudományos pszichometria jelentése: a lelki működéseket mérő, vizsgáló módszer, amely statisztikai eszközökkel vizsgálja az intelligenciát, személyiséget, attitűdöket1. A spirituális értelemben vett pszichometria a tárgyakhoz kötődő tudati lenyomatok érzékelését jelenti. Ez egy intuitív, energetikai folyamat, amelyben a gyakorló az emlékek vagy érzelmek rezgését olvassa ki. Az tudományos pszichometria mér, míg az utóbbi érzékel.
Ebben a bejegyzésben nem a lelki működést mérő eszközöket szeretném ismertetni, hanem egy másfajta, szintén pszichometria néven ismert spirituális módszert. Ezt különféle, kézbe fogott tárgyak információinak elménkkel történő olvasásával, azaz energia-lenyomatok tapintással való érzékelésével azonosítjuk. A folyamat tulajdonképpen élettelen tárgyak memóriájának kiolvasási módszere. Ezt a fajta pszichometriát másképpen tisztánérzékelésnek is hívják.
Van egy különös pillanat, amikor a tárgy, amit a kezünkben tartunk, már nem csak egy dolog. A felszíne mögül egy történet szól — nem hanggal, hanem érzetekkel. Mintha a tárgy emlékezne arra, hol járt, kinek a kezében volt, milyen érzelmek kísérték útját, mi történt vele. Ez a pillanat a pszichometria lényege.
E pillanathoz vezető folyamat a tárgyak érintését, kézben tartását és a belőlük érkező információk érzékelését jelenti. Feltétele a fizikai jelenlét. Az érintett tárgynak és az érzékelést végző személynek ugyanazon a helyen kell lenniük, az érzékelést végző személy kézfelületének (tenyerének) érintkeznie kell a vizsgált tárggyal.
Egy régi ékszer, egy könyv, egy kulcs vagy fénykép – mind-mind a múlt horgonyai. A pszichometrikus olvasás során a tárgy rezgése egyfajta kapuvá válik: a tudatunk összekapcsolódik a tárgy mögött rejlő emberi történettel. Elég, ha csend van bennünk, az érzékelés lassan, természetesen kibomlik.
A pszichometria történetéből
A „pszichometria” kifejezést az amerikai Joseph R. Buchanan fiziológiaprofesszor alkotta meg 1842-ben (a görög psyche szóból, melynek jelentése „lélek” és a metron szóból, ez pedig „mértéket” jelent). Buchanan volt az első szakemberek egyike, aki pszichometriával kísérletezett. A jelenség kimutatására egy próba során gyógyszereket helyezett üvegfiolákba, majd tanítványait arra kérte, hogy pusztán a fiolák kézben tartásával azonosítsák azok tartalmát. A sikeres azonosítások aránya meghaladta a véletlennek betudható értéket (ezeket az eredményeket később az 1849 és 1856 között kiadott többkötetes Journal of Man című könyvének egykében publikálta). Buchanan úgy magyarázta a jelenséget, hogy a tárgyaknak „lelke” van, amely megőrzi a tárgy „emlékeit”.
Buchanan munkája felkeltette William F. Denton amerikai geológus professzor érdeklődését. Denton kísérleteket végzett annak megállapítására, hogy a pszichometria működik-e földtani anyagokkal. 1854-ben nővére, Ann Denton Cridge közreműködésével szövetdarabokba helyezett mintákkal végzett kísérletet. Ann nem láthatta, mit tartalmaznak a szövetzacskók, azonosításukra nem is a kezét használta, ugyanakkor az érzékelés során a homlokára helyezett csomagok tartalmának eredetét az általa kapott élénk mentális képeken keresztül pontosan le tudta írni.
Gustav Pagenstecher német orvos és pszichikus kutató 1919 és 1922 között pszichometriai képességeket fedezett fel egyik páciensében, M.R. de Zieroldban. Maria képes volt transzállapotba kerülni egy tárgy kézben tartása közben, majd ebben az állapotban tényeket közölni annak múltjáról és jelenéről, leírva látványokat, hangokat, szagokat és egyéb érzéseket a tárgy azon „tapasztalataiból”, amelyek addig érték azt. Pagenstecher elmélete az volt, hogy a pszichometrikus alany képes ráhangolódni az objektumban összegyűjtött tapasztalatok „rezgéseire”.2
Hol van az információ?
Hogyan lehetséges egy tárgyról információkat nyerni egyszerűen annak érintésével, kézben tartásával?
Ez a közös tudatmező segítségével lehetséges. A közös tudatmező információkat tárol minden létezőről, azaz akár egy személyről, akár tárgyról, eseményről vagy helyről van szó. A tárgyakról szólva: minden egyes tárgyat a valóságban pszi-mező vesz körbe, azaz olyan „mágneses” mező, amely az adott tárggyal történt minden esemény információját tartalmazza. Abban az esetben, ha ezt a tárgyat egy különleges érzékeléssel bíró személy a kezébe veszi, a tárggyal kapcsolatos információkat érzékelni – és ezáltal dokumentálni – tudja. A szakirodalom ezt „tárgyak olvasása érintés útján” kifejezéssel illeti (reading objects by touch).
A mentális pszichometria egy normális pszichés működés, ösztönös tudás, amelynek segítségével a körülöttünk lévő tárgyak energia-mintáit tudjuk olvasni, ezekből információkat állapíthatunk meg a kézzel érintett tárgyról. Működése az úgynevezett „tudatelőttes emlék” elvén alapul, amelynek deduktív alapvetése szintén a közös tudatmező, illetve a pszi-mező megléte. E fogalom rövid példája az a jelenség, amikor nem vagyunk tudatában annak, hogy a falióra hatot üt, de néhány óraütés után felriadunk, ekkor visszafelé is képesek vagyunk megszámolni azokat az ütéseket, amelyekről azt hittük, hogy nem hallottuk őket3.
Tudatelőttes emlék: emlékek, gondolatok amelyek pillanatnyilag nem részei a tudatnak, de oda beemelhetők, szükség esetén hozzáférhetők.
Az erősebb érzelmek egyértelműbb nyomot hagynak a tárgy energiamezejében. Egyes pszichikusok (érzékelők) ezeket a markáns energiamintákat érzékelik. Azokból a lenyomat-mintákból, amelyek a tárgyak mágneses mezőiben maradtak, bármilyen információ kinyerhető: kivel vagy mivel mi, mikor, hol, miért történt. Az információk többnyire a ezekben az érzékelési formákban érkezhetnek: érzések, hangok, illatok, ízek, színek, képek, számok, késztetések.
A pszichometriát az emberek a mindennapjaikban használják, leginkább önkéntelenül, a személy számára észrevétlenül. Egy-egy tárgy szándékos, vagy véletlen érintésével akár másodpercek alatt is lezajlik a folyamat, az már egy másik kérdés, hogy a legtöbben nem figyelnek fel rá, fel sem ismerik. A csekély mértékű érzékelésre hajlamos személyeknél megindul ugyan a felismerés folyamata arra vonatkozóan, hogy különleges információkhoz jutnak éppen, de a következő időpillanat eseményei (például leteszik a tárgyat) elterelik erről a figyelmüket, majd az érzékelt információs képek belevesznek a cselekvési rutinba.
A különleges érzékelésre képes emberek ezzel szemben nagyon is jól tudják, hogy miért történik az, hogy képeket, képsorokat látnak akkor, ha kézbe vesznek egy tárgyat, hiszen tulajdonképpen a tárgyakon, személyeken, helyeken keletkezett energia-mintákat, „emlékeket” olvassák. Ennek megfelelően vagy tudatosan készülnek egy-egy ilyen mozzanatra, vagy véletlenszerű tapasztalás esetén azonnal felismerik az információ forrását és célját.
Egy személyes megjegyzés: nekem, e sorok írójának rendszeres, mindennapi élményem a pszichometria is. Régebben, gyerekkoromban azt hittem, hogy ez minden ember sajátja, és csodálkoztam, hogy egyes helyzetekben nem ehhez a módszerhez fordulnak segítségért, hanem más emberekhez, akik többnyire érdektelenek, sőt, fogalmatlanok az adott ügyben. Abban nem tévedtem, hogy ez valóban minden ember saját (akár fel nem ismert) képessége, abban viszont igen, hogy az emberek mindegyike tudatában lenne elméjének effajta üzemmódjával. Sajnos, egyre inkább nem.
Hogyan végezzünk pszichometriai érzékelést?
A mentális pszichometria módszerét bárki saját maga is kipróbálhatja (a bejegyzés végén olvasható bekezdés figyelembe vételével). A gyakorlathoz kérj segítséget barátodtól, ismerősödtől. Kérj tőle olyan személyes tárgyat, amit általában magánál tart: óra, öngyújtó, nyakék, irattárca, stb. Tájékoztasd őt, hogy mire készülsz, esetleg azt fogja mondani, hogy nem akarja a dolgot, ezt viszont tartsd tiszteletben. Ha már tapasztalt pszichometrikus vagy, egy régiségkereskedés a lehető legjobb forrás érzékelésed tárgyának kiválasztására. Barát vagy ismerős személyes tárgyának vizsgálata azért célszerűbb mégis, mert utána első kézből lehet ellenőrizni a kapott információkat.
Válassz egy csendes, nyugodt helyet, ahol az elkövetkező időben (személytől függően), mintegy fél órában mentes tudsz maradni zajoktól, zavaró tényezőktől. Megjegyzés: felkérhetsz egy személyt, lehetőleg ne a tárgy gazdáját, hogy legyen jelen jegyzetelni, rögzíteni az érkező információkat. Ha van ilyen személy, ő mindenképpen maradjon a háttérben, legyen csendben, ő nem része a folyamatnak, csupán adatot rögzít.
Ülj le, válassz kényelmes testhelyzetet, csukd be a szemeidet. Kezeidet pihentesd az öledben, kényelmes tartásban, lehetőleg tenyérrel felfelé.
Amint kellőképpen nyugodtnak és ellazultnak érzed magad, vedd a kezedbe a céltárgyat, domináns kezeddel érintsd, tartsd azt. Ha szükséges, tartsd mindkét kezeddel a tárgyat, de az érzékelés szempontjából domináns kezeddel érintkezz vele nagyobb felületen.
Érezd az információkat, bármilyen formában érkeznek is az elmédbe. Mondd ki, jegyezd fel (akár hangrögzítőt is használhatsz) az érkező benyomásokat. Ne dolgozd fel azokat, ne irányítsd és ne elemezd őket, ne válogass köztük, ne csodálkozz rajtuk, ne változtass rajtuk, ne szerkeszd, ne rendszerezd őket, mindezekre később is lesz lehetőség. Egyszerűen csak mondd ki (írd le, stb.) az érkező információt úgy, ahogy kapod.
Érezni fogod, amikor már nem érkezik információ. Ekkor lépj ki a folyamatból.
A gyakorlás fontossága rendkívül meghatározó, ugyanis annál pontosabb érzékelésre vagy képes, minél több pszichometriai érzékelés van mögötted. A statisztikai adatok azt mutatják a pontosság mértékét tekintve, hogy a gyakorlott pszichometrikusok 80-90 százalékos pontossággal rendelkeznek, azaz még az ő esetükben is jelen van 10-20 százalék pontatlanság.
Melyik az érzékelés szempontjából domináns kezünk?
Nem biztos, hogy az a kezünk a domináns az érzékelés szempontjából, amelyiket hétköznapi életünkben dominánsként használunk. Az alábbi módon bizonyosodhatunk meg a jobban érzékelő kezünkről.
Csendesedj el, tedd egymással szembe a két tenyeredet két-három centiméter távolságra, függőlegesen tartva őket (a hüvelykujj felfelé néz). Kezdd el mozgatni őket előbb szét, majd újra vissza egymás felé. Amint energia-áramlást tapasztalsz a két kezed között, akkor azt is érezni fogod, hogy melyik az erősebben érzékelő kezed. Ha mégsem, akkor azt fogod érezni, hogy vonzzák vagy taszítják egymást. Gyakorold ezt tovább, és figyeld meg, hogy melyik kezed vonzza a másikat, és melyik taszítja. Amelyik vonzza, az lesz az érzékelés szempontjából domináns kezed.
A pszichometriát alkalmazhatjuk személyekre, tárgyakra, helyzetekre. Ez utóbbi, a helyzetekre irányuló pszichometria szinte már a távérzékeléssel azonos érzékelési módszereket kíván meg, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben nem ismeretlen célt, hanem egy konkrét, megtörtént eseménysor által kiváltott energia-lenyomat sorozatot vizsgálunk. Bizonyára veled, az olvasóval is megesett már, hogy egy helyiségbe belépve szinte vágni lehet a feszültséget az addig ott történtek miatt, még ha ezt nem is éltük át. Egy másik helyzetben esetleg biztos voltál abban, hogy egészen a helyszínen való megjelenésedig teljesen más témáról volt szó abban a helyiségben – és így tovább. Ezeknek a helyzeteknek a feltárása a pszichometria egyik alapformulája.
A pszichometria és a távérzékelés kapcsolata
Gyakorlott pszichometristák arra figyelmeztetnek, hogy ha a távérzékelés módszerét éppen most tanulod, és még nem vagy gyakorlott távérzékelő, akkor addig ne kezdj a pszichometriába, amíg a távérzékelést nem űzöd készség-szinten, mert ezzel össze fogod zavarni az érzékelési folyamataidat. A távérzékelés és a pszichometria egyidejű tanulása és gyakorlása az eredményességi görbe lassú, de biztos hanyatlását fogja eredményezni.
Végül ismerjük fel azt, hogy a pszichometria bizalmas műfaj. Amennyiben lehetséges, ne csinálj belőle bazári produkciót, hiszen könnyen és gyorsan olyan mennyiségű és minőségű információt oszthatsz meg egy személyről másokkal, amit nem biztos, hogy a vizsgált személy is szeretne megtenni.
„…dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”
József Attila: Ne légy szeles, 1936
1 – Pszichológiai kislexikon, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, 2001, p.264 2 – LiveAbout.com [reference] 3 – Rita L. Atkinson, Richard C. Atkinson, Edward E. Smith, Daryl J. Ben: Pszichológia, Osiris Kiadó, 1995, p.162
Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more
Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során Read more
A cél az amerikai haditengerészet USS Eldridge nevű rombolója volt, amelyről köztudott, hogy 1943-ban ki volt jelölve az úgynevezett Philadelphia Read more
André Maurois: A gondolatolvasó gép – Utazás a mívesek országában
