
Munka után ballagok Eger belvárosában, a Földhivatal előtti járdán. A gyalogosforgalom meglehetősen gyér, azt is inkább egymással laza kapcsolatot mutató embercsoportok, beszélgető, cipekedő alakok teszik ki. Már éppen befordulnék a sarkon, a parkolóban hagyott autóm felé, amikor az előttem haladó anya-lánya párosból – bármiféle előzmény nélkül – az asszony hirtelen hátrafordul, a kezében tartott csíkos (ún. „Szíj Melinda”-) szatyrot felém nyújtva ellentmondást nem tűrően felszólít: Ezt fogja meg!
Talán egy életre megbánom majd, de nem fogom meg, kikerülöm őket. Amíg látom a szemem sarkából, addig az asszony ugyanabban a testhelyzetben áll, a szatyrot a levegőben tartva nyújtaná valakinek, aki teljesen biztosan nem én vagyok. Remélem, később odaért az is, akinek szánta.
Ebből a szituációból továbblépve haladok tovább a kocsim felé. A járda végén, az iskola bejáratánál néhány anyuka-apuka kinézetű felnőtt gyülekezik, messziről már azt figyelem, hogy le kell térnem a betonról, hogy kikerüljem őket. Ők is észrevesznek engem, de nincs különösebb reakciójuk. Egészen addig, amíg oda nem érek a csoporthoz. Közel kell mennem hozzájuk, hogy megfelelően ki tudjam kerülni őket a dimbes-dombos járólapokon. Ahogy letérek a járdáról, előlép egy számomra ismeretlen anyuka, és sejtelmesen, de határozottan ezt mondja nekem: Első emelet, négyes ajtó!
Mosolygok, de csak bólintok és azt mondom: Köszönöm! Kikerülöm őket, megyek tovább.
Ahogy beülök a kocsiba, azon gondolkodok az elmúlt két percet figyelembe véve, hogy a Játsz/ma (The Game) című film talán mégis megtörtént eseményeken alapul, amelyben mindenki tudta, hogy mi történik, kivéve a főszereplő.
Mostanában ennyien olvasták: 2099