Öt évvel ezelőtti gyűjtésemet találtam meg a fiókban – úgynevezett halálközeli élményekről. Ahogy visszaemlékszem a dologra, furcsának találtam, hogy a közel másfél ezernyi ügyfeleim tömegében minden előzmény nélkül egyszerre ketten is beszélni kezdtek erről a témáról a jelenlétemben. Megdöbbentő helyzet volt beszélgetni velük, és egyáltalán meghallgatni ezeket az embereket személyesen, miközben máskor könyveket olvastam ugyanerről a témáról távoli kontinensek megfoghatatlan, beazonosíthatatlan esetközlőitől.
Az én alanyaim két szomszédos faluban éltek Eger mellett. Nem ismerték egymást, ezt megfelelő szövegkörnyezetben elhelyezett, finoman irányított kérdésekkel derítettem ki. Eleinte csak érintőlegesen, később egyre részletesebben beszéltek az élményeikről. Mindkét ügyfelem egyszerű, ahogy mondani szokták: kétkezi ember volt, akik a saját élmény- és tapasztalatrendszerükön át ülepítették le történetük lényegét. A közvélemény reakcióit ismerhették, mert mindketten megengedték, hogy írjak róluk, de azt kérték, hogy beazonosításukra alkalmas adatot ne közöljek. Így tettem.
Olvassa el a két rövid beszámolót a halálközeli élményekről >>
Mostanában ennyien olvasták: 1994
Hasonló bejegyzések
Karnyújtásnyira a város
A Karnyújtásnyira a város című novellám szövegéből egy internetes alkalmazással szófelhőt készítettem, ami az írás jellemző szavait, gyakoriságukat és jelentőségüket Read more
Szendrei és Rizling
Megjelent a Dimenziók - 57 mai magyar novella című antológia (Aposztróf Kiadó) (benne a "Karnyújtásnyira a város" című novellámmal). A Read more
Egy férfi életében többször is elkövetkezik az a pillanat, amikor meg kell mentenie a világot. A szükség és a hallatlan fenyegetettség végül az emberiség által mindaddig szerencsére nem ismert, pusztító fegyver megalkotását eredményezte. A rádióállomások még működtek, az ózdi gyárban is fújtak kettőkor. Megvolt, megmentettük a világot!