Anomália

Izzadva ébredt már hajnalban. Az előrejelzés szerint rendkívüli kánikula ígérkezett, egyes helyeken időjárási anomáliákkal. Mindegy, ez nem számít, mindenképpen mennie kellett.
Hideg vizet folyatott magára a zuhanyrózsából és jól megsúrolta a bőrét, de kint az utcán már nem érezte a tisztaság illatát magán, azonnal csuromvizes lett, minta csak dőlt volna az eső. Eső, információ. Eső, információ.
Messzire esett a város, de igyekezett kínosan pontosan érkezni. A hatalmas építmény árnyékot vetett maga mögé, oda húzódott be várakozni. Némi idő után önmagától kinyílt a kétszárnyú bejárati ajtó.
Indulás!
A kapu-szerű ajtóig magas és széles lépcső vezetett fel. Az építményben valamivel hűvösebb volt, mint a kinti pokolban, pedig az előtér csak egy apró helyiségből állott, hátul lépcső vezetett felfelé. Néhány további ajtó nyílt a helyiség falain, felirat nem volt rajtuk. Találomra benyitott a közelebb lévő ajtón, közben durva huzatot érzett, így azonnal be is csukta maga mögött.
Amikor felnézett, egy szénaboglya előtt állt, éppen mögötte kelt a nap, így a boglya árnyékot vetett rá. Ismeretlen eredetű, kusza és folyamatosan áramló információtömeget érzékelt a tudatában. Jobbra, majd balra fordította a fejét, de valami óriás, sík alföldön kívül semmi mást nem látott. Megkerülte a szénahegyet, mögötte sem volt más a mezőségen kívül. Nem értette a dolgot. Hátrálni kezdett, mintha védené magát. Néhány lépés után kemény tárgynak ütközött a háta, de nem mert hátranézni, csak a kezével nyúlt oda.
Az ajtó.
Újra az építmény előterében állt. Vett egy mély lélegzetet, majd többször egymás után megismételte.
Benyitott a következő ajtón, de előbb csak a fejét dugta be óvatosságból. Sziklás, köves és kihalt holdbéli tájra került szinte azonnal. Nem kellett belépnie sem, a látvány beszippantotta. Nem világított semmiféle égitest, a horizont szürkés és zavaros volt, csak a hőség volt ugyanolyan, mint odakint az előtérben. Megfordult maga körül, de az ajtó sehol nem volt, csak élettelen, forró és végeláthatatlan sziklamező, grafitszürke porba süllyedve. Fogódzót keresett volna, de gondolathorgonyai sorra lepattantak a durva felületekről. Rettegni kezdett. Később – jobb ötlete nem lévén – megindult hátrafelé, hogy egy-két lépés után hátával az ajtónak ütközzön.
Az előszobában állt.
Megrázta a fejét, mintha az érthetetlen eseményeket vízpermetként lerázhatná magáról. Tekintetével a kijáratot kereste, jobb kézre ott is volt a kitárt, kétszárnyú ajtó. Úgy tetszett, hogy egy meredek emelkedő tetején van, és egyáltalán nem érzett energiát magában arra, hogy elinduljon felé.
Dühös kíváncsisággal nyitott be a harmadik ajtón.
Itt majdnem megjárta. Ahogy becsukta maga mögött, azonnal derékig érő vízben találta magát, a távolban halvány aranyszínben világított valami az égbolton. Tovább süllyedt lefelé, a víz egyszerre csak ellepte a fejét is, de a talpával nem érzett talajt. Elborzasztó vízi világot észlelt a sokk hatására tágra nyitott szemeivel, így nem is volt képes becsukni azokat.
Nem tudott úszni, egyre mélyebbre húzta a mélység.
Néhány kétségbeesett toló mozdulattal hátrafelé lökte magát a vízben, úgy zuhant ki újra az ajtó előtti helyiségbe. Csuromvizesen és fulladozva hevert a padlón. A bejárati ajtó még távolabbinak és elérhetetlenebbnek tűnt, arra semmiképpen nem juthatott ki az épületből.
Az előtér másik végén újabb ajtó…
Ezt már rettegve és eszelősen lihegve nyitotta ki. A teste leginkább a padlóhoz kushadva várta volna a végkifejletet, a tudata viszont kinyittatta vele az ajtót.
Egyszerű, kis szobába jutott, süppedős padlószőnyeggel, sötétzöld falakkal. A bal felső sarokban rejtett fény világított. A helyiség közepén békebeli fotel állt. Belerogyott. Amint az izmai elernyedtek, három egymástól elkülönült kép jelent meg a szembelévő falon, amelyek mind mozogni kezdtek.
Saját magát látta rajtuk a szénaboglya körül, a gránitos sziklamezőn és a víz mélységében. Információ-csomagok záporoztak felé a mozgóképekről, amelyek kitöltötték tudata minden hasznos és szabad terét. Gyűlt, halmozódott és sokszorozódott benne az információ, amíg eszméletét nem vesztette a fotelban.
Olyan nap volt, amilyet az előrejelzés ígért: rendkívüli kánikula, egyes helyeken időjárási anomáliákkal.

© Barta Zoltán 2010.08.18. – Adatkezelés
Megjelent A Főnix Dala folyóirat 2010 októberi számában.

Vélemény, hozzászólás?