A Földön kialudtak a fények (+2)

Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió
Nem gondoltam, hogy külön bejegyzést írok a könyvről, de kikívánkozott belőlem. Érdekes történet: egyfelől sci-fi köpenybe bújtatott félelmetes, gunyoros leírás egy nyomasztó (és teszem hozzá: zsibbasztó) politikai környezetről, amelyhez a minta nyilván valahol a McCarthy-éra(1) lehetett, ugyanakkor egy tudatalatti késztetésekkel és összeesküvés-elméletekkel átszőtt intellektuális kaland. A regényben a trilógián(2) kívül, itt is megjelenik VALIS(3), amely PKD (főként) kései regényeinek jelentős entitása.
Elsősorban nem azokról a tartalmi vagy cselekményi elemekről írnék, amely olvasás közben momentumról momentumra továbbviszik az egyszeri olvasót. Inkább arról, hogy eközben rátaláltam jó néhány olyan hangulatra, amelyek nélkül ez a könyv talán el sem ért volna hozzám. A Szabad Albemuth Rádió-ban sok ilyen hangulat van elrejtve. Ha a sci-fi műfaji besorolást lefejtjük a könyvről, azzal szembesülünk, hogy életrajz-szerű dokumentumregénnyel van dolgunk, amelyben Phil és Nicholas éveken át tartó barátságának állomásait, életük múltját és jelenét ismerjük meg. A Phil név egyébként nem véletlen, a regény egyik szereplője maga PKD. Természetesen, mondhatni szerencsére, a tudományos fantasztikum hatja át a regényt, egyben korai paranormális fikciónak is nevezhetném, emellett valami olyasfajta hozzáadott érték is is megjelenik benne, amely egy következő hangulati eleme a történetnek.

Valis - coverMire gondolok? Ahogy egyre beljebb haladunk a regény cselekményébe, az ember már-már beleéli magát azokba az élményekbe, amelyek (esetleg hasonlók) talán vele is megestek. Ha egy következő résznél viszont olyan részletekkel szembesülünk a könyv lapjain, amilyeneket már teljes bizonyossággal önmagunk is átéltünk, ott már nincs menekvés, a történet magába szív és végérvényesen a sajátunknak kezdjük érezni. Velem vitathatatlanul megtörtént a dolog, enélkül ugyanis nem lenne ez a bejegyzés (lásd az alábbi idézetet). Ezt talán a VALIS-érzésnek/élménynek tudnám a legpontosabban nevezni. (A képen a szerintem legtalálóbb VALIS könyvborító a sok közül. Pedig az alapművet még nem is olvastam!)

Visszatérve az Albemuth Rádióhoz, olvasás közben folyamatosan gyűjtöttem idézeteket a regényből, míg aztán fel nem adtam a dolgot a bőség különleges zavara miatt. A Nicholas című rész például önmagában idézhető egysége lenne a könyvnek, de 95 oldalt ugyebár nem idéz be az ember sehová. Íme az egyik kedvencem, gondolom, hogy nem vagyok egyedül vele:

“Aznap éjjel egyedül ültem kint a lakásunk udvarán, és néztem a csillagokat. Eddigre már tudtam, mi történt velem; számomra érthetetlen okból bekapcsolódtam egy intergalaktikus, telepatikus alapon működő kommunikációs hálózatba. Ahogy ott üldögéltem egyedül a sötétben, éreztem odafenn a csillagokat meg a hihetetlen mennyiségű adatforgalmat közöttük. Kapcsolatban voltam a hálózat egyik állomásával, és próbáltam megtalálni ott fenn, noha ez hiábavaló volt.
(…)
– Mit üldögélsz itt kint? – kérdezte Rachel.
– Hallgatom.
– Micsodát?
– A csillagok hangját – mondtam, bár pontosabb lett volna azt mondani, hogy a hangokat a csillagokból. Mintha maguk a csillagok beszéltek volna, ahogy ott ültem a hűs sötétben, a macskámmal, akinek amúgy is szokása volt kijönni… Őt nézve megértettem, hogy információt kap az éjszakában, az éjszakából, a csillagok pislogásának sémájából. Összekapcsolódott az univerzummal, ahogy itt ült mellettem, és némán felfelé bámult.
A bűnbeesés, gondoltam, azt jelenti, hogy elestünk a kapcsolattól ezzel a hatalmas kommunikációs hálózattal, Valis hangjával, ami az ókoriaknak Isten hangja lenne. Eredetileg mi mind, ahogy az állat mellettem, a hálózat szerves része voltunk, ami a lényegét és akaratát fejezte ki általunk. Aztán valami elromlott, és a Földön kialudtak a fények. (Pék Zoltán fordítása)

Ilyet csak az tud leírni, akivel megtörtént valami hasonló dolog…

Összegezve: könyv nem olyan nyomasztó számomra, mint például a Kizökkent idő volt, sőt! Valahol legbelül azt érzem, hogy minden PKD-regény a “lassú víz partot mos” elven működve lopja be magát az ember tudatába, hogy aztán folyton párhuzamokat keressünk a körülöttünk hömpölygő, úgynevezett “valóságos világgal”. Menni fog, működik a dolog. Kezdem megérteni, hogy annak az internetes PKD-közösségnek, amelynek tagja vagyok, miért az egyik címkéje az, hogy #paranoia.

A regényből készült film trailer-e:

Szerintem: 10/10.

Albemuth és egyebek >>

1 – A McCarthy-korszak
2 – *VALIS – Végtelen Aktív Létező Intelligens Struktúra
3 – A Valis trilógia részei “hivatalosan” a következő regények: Valis, Istenek inváziója, A bagoly nappal (befejezetlen, és az is marad). Ugyanakkor a témához sorolhatók még a Szabad Albemuth Rádió és a Timothy Archer lélekvándorlása című művek is. Lásd >>

Mostanában ennyien olvasták: 1107

Hasonló bejegyzések:

Nyáron olvasom (+6)

Szerencsére elég egyértelmű tervekkel indultam neki a nyári hónapoknak az olvasás terén is, mivel itt rengeteg pótolnivalóm van. Az elmaradások közül ezúttal a sci-fi műfajt vettem elő, hiszen a régi ismerősöket az ember megkülönböztetett figyelemmel kezeli.
Egy ideje részt veszek egy fórum-szerű beszélgetésben az interneten, ahol Philip K. Dick műveiről folyik az eszmecsere. Én ezidáig, 2015 nyaráig kizárólag novellákat olvastam a szerzőtől, és meg kell mondanom, hogy nem hagytak bennem maradandó emléknyomokat, Az előszemélyek például kifejezetten nyomasztó volt számomra, az maradt vissza belőle, hogy ezt a hangulatot nem szeretném… A regényeiről kialakult beszélgetések, recenziók viszont felkeltették a figyelmemet irántuk, mivel néhányuk különféle téren érintik az általam kiemelt érdeklődéssel kísért tudati érzékelés, pszi, telepátia, prekogníció, témáját – még ha “csak” a sci-fi mezején is. Az olvasások után kiderült, hogy egyik-másik területről valószínűleg személyes érintettség miatt is írt. A könyvleírásokkal történt rövid ismerkedést követően eldöntöttem, hogy PKD életművét meg kell ismernem. Felmértem a könyvtáramat, találtam is két könyvet, további két novellát tőle, valamint a fülszövegeik alapján rendeltem gyorsan még két regényt, így aztán biztosítva van a nyári intellektuális kaland. Az első regényt elolvasva azt mondhatom, hogy valamivel több is…
(+3) (A bejegyzés kronologikus, rendre frissül, ahogy egy-egy könyvet elolvasok az említettekből.)

Amire világosan emlékszem korábbi időszakomból a dologgal kapcsolatban az az, hogy a kétezres évek elején örömmel fedeztem fel az akkor újként megjelent PKD-könyveket a könyvesboltok kirakataiban. A címlapra írt Rolling Stone-ajánlás is tetszett: “Philip K. Dick egyike a legbrilliánsabb sci-fi szerzőknek. Bármelyik bolygón.” Akkoriban egyáltalán nem volt időm sem ezeknek, sem más könyveknek az olvasására, de megjegyeztem, hogy később bárcsak lenne lehetőségem arra, hogy el tudjam olvasni őket.
Elérkezett  ez az idő 🙂

Íme tehát az első, néhány kötetes adag a PKD-univerzumból:

PKD - The Fab Four
Kicsit később további két könyv jött a fentiekhez:

PKD+2

Az olvasás sorrendje:
A halál útvesztője,
Ubik,
Kizökkent idő,
Szabad Albemuth Rádió*,
Figyel az ég,
Csordulj könnyem, mondta a rendőr,.

* A Szabad Albemuth Rádió című regény másokat is inspirált, például Stuart Hamm amerikai basszusgitárost, aki az 1988-ban megjelent első önálló szólóalbumának a Radio Free Albemuth címet adta, de feltűnik rajta – és szerintem az egyik legjobb – a “Csordulj könnyem” (Flow My Tears) című szerzemény is. A címadó dal meghallgatható a Youtube-on, a teljes album pedig a Deezer-en, vagy akár az AllMusic oldalán.

Módszeresen haladok az olvasásukban. Ez a módszer – mivel most úgymond “ráérek” – az, hogy az éppen soron lévő könyvről mindent elolvasok, amit az interneten találok róla, kivéve persze a részletes tartalmi leírásokat. Ennek meg is lett az eredménye, hamar megállapítottam, hogy ez a hat könyv OK, rendben lesz, de a legjobb lesz, ha a kiadásuk sorrendjében olvasom el őket, hiszen könyvről-könyvre alakul, teljesedik, vagy akár durvul a PKD-univerzum, a magam dolgát nehezítem, ha könyveit találomra beszerzett sorrendben olvasom. A módszert bonyolítja, hogy a legtöbb az életmű legtöbb darabja már nem kapható a könyvesboltokban, ráadásul például a Librinél egy 8-10 éves könyv már antikvárnak számít, így aztán az alternatív beszerzési forrásokat is mozgósítani kell a terv végrehajtásához.
De nyár van, mikor olvasson az ember, ha nem most? “A gép forog, az alkotó pihen”.

A halál útvesztője után:

Ismét úgy kell szembenézni a dolgokkal, amilyenek a valóságban. Nem valami jó érzés, mi?
(201. oldal)

Valóban…

Védje magánéletét… Önre hangolódott egy ismeretlen? Valóban egyedül van? Előre megjósolja a tetteit valaki, akivel nem is akarna találkozni, vagy meghívni őt az otthonába? Vessen véget az idegeskedésnek: lépjen kapcsolatba a legközelebbi kockázatmentesítő szervezettel; az először kideríti, ön valóban engedély nélküli behatolásnak esett-e áldozatul, és amennyiben igen, megbízásra semlegesíti a behatolót – mérsékelt díjazás ellenében.
(Ubik)

(+4) Közben, ahogy haladok előre az olvasással, újabb frissítés a Figyel az ég című regény utószavából, amely PKD egyik saját értelmezése műveiről (Pék Zoltán fordításában) arra nézve, hogy az olvasó bizonyosságot nyerjen saját megközelítésének valóságáról a könyvek végeztével:

A kronologikusan egymás után következő könyvekben érdekesen kerül elő az információ:

1. Figyel az ég: több, szubjektív világ
2. Kizökkent idő: szándékosan szimulált világ
3. Palmer Eldritch három stigmája: egy gonosz, varázslószerű istenség hatására keletkezett, közösen hallucinált világ
4. Ubik: szimulált világba segítő üzeneteket juttat be a megváltó igaz istenség
5. A halál útvesztője: a szimulált világot mi magunk hozzuk létre, hogy elmeneküljünk az elviselhetetlen valóságtól.

Mindezek – teszem hozzá immár én – egyben rövid, de a lényegre tapintó kivonatai a felsorolt regényeknek. Valami hasonló körvonalazódott bennem is az olvasások után, bár az általam követett sorrend a könyvtáram tartalma és a beszerzések függvényében az 5-4-2-1-3 volt.

(+5) Ajánlott könyvek! Ahogy fentebb említettem, az elvet kezdtem követni PKD életművének olvasásában, hogy kinyomtattam a biográfiáját, amelyen minden általa írt regény szerepel (köztük az elveszettek és a befejezetlenek is), majd felállítottam egy kronológiai sorrenddel kombinált preferencia-listát, amely szerint folytatom a megkezdett olvasást (és beszerzem a hiányzó könyveket). A fenti ötös után pihenésképpen a Csordulj könnyem… következik, majd rámegyek a VALIS-trilógiára, ami valójában négy és fél regény (egy befejezetlen van köztük), és a Palmer Eldritch-el mutat átfedést a fenti ötben felsoroltakkal.

ubik_pkd(+6) Végeztem a(z) Ubik-al… Nos, eleinte nem győztem eléggé gyorsan olvasni arra nézve, hogy vajon mi alakul majd ebből ki, aztán meg nem bírtam olyan lassan olvasni, hogy addig tartson, ameddig én szeretném! Csúszkáló valóságok… Itt már az a valóság is elcsúszott a jelenleg ismerthez képest, amelyben a történet fészkel. Nem szeretnék sem tartalmi sem világbeli leírásokat megosztani erről a regényről (az ötcentesre nyíló ajtó/hűtő már úgyis közkincs – na de milyen ötcentes?!), mindössze annak a szavazásnak az igazát erősítem meg én is, amelyik szerint PKD ún. “legjobb” regénye az Ubik. Így igaz, ez az egyik legjobb! Szerény – mindössze 6 kötetes – PKD olvasással a hátam mögött (amiben nincs benne a VALIS…) viszont áttüremkedik olvasmány-valóságom lepelén néhány szál, amely a Visszafelé világ, a Kizökkent idő vagy a Figyel az ég felől erősítik az Ubik kimerikus szövetét. Amennyiben egy-egy korábbi PKD-regénymintával gazdagabban kezdünk el Ubik-használók lenni, már mást fog mutatni az összkép, más valóságból más valóságba haladunk bele – és valamennyi rabul ejt. Vigyázat tehát, az Ubik függőséget okoz! (Olvasd el az Ubik-ról szóló könyvértékelésemet a moly.hu sci-fi Merítés című gyűjteményéből ezen az oldalon.)

Az ember élete legtöbb eseményére előbb-utóbb megtalálja a magyarázatot. Na de Joe Chip egy ötvencentesen?

Íme egy idézet, amely magyarázatot ad arra, hogy mi az Ubik, ugyanakkor a regény tartalmának és cselekményének élvezetét egyáltalán nem rontja:

Én vagyok Ubik. Már a világegyetem keletkezése előtt is itt voltam. Én alkottam a világokat. Én teremtettem az élőlényeknek szolgáló lakóhelyeket. Én rendezem el őket kedvem szerint. Oda mennek, ahová mondom, azt teszik, amit mondok. Én vagyok a szó, a nevem ki nem mondható, mert senki sem ismeri. Ubiknak neveznek, de nem ez az én nevem. Vagyok. És mindig is leszek.

Hasonló intellektuális élményt kívánok mindenkinek, aki bármelyik PKD-könyv felől becsatlakozik!
Akkor mire várunk? Munkára!

Közben azért becsúszik még ez-az, mint például Nemere István Őrült regénye, vagy mondjuk – a másik különleges szerző, akinek a műveit gyűjtöm – Clifford D. Simak Sétálni egy város utcáin (ez sajnos “csak” egy novella), To Walk a City’s Street, illetve szintén Simak-től A város című opus.

A mindenütt jelenlévő PKD >>
Hirtelen osztódik a valóság >>

Mostanában ennyien olvasták: 990

Hasonló bejegyzések: