Cortázar – A tudatmezők találkozása

A dél-amerikai irodalom a kezdetektől fogva (t.i. onnantól, amikor megismertem) a kedvenceim közé tartozik. Eleinte G. G. Márquez könyvei, különböző mexikói költők gyűjteményei, majd Borges, Casares következtek, mind-mind megragadtak, egyik olvasmányra sem mondhattam azt, hogy „na, ez most nem jött be nekem”. Legutóbb César Aira „Epizódok egy vándorfestő életéből” című kisregényét, Onetti szürreális „A hajógyár”-át olvastam, ezek is erősítették azt a meggyőződésemet, mely szerint Dél-Amerikában másféle levegőt veszi körül az alkotókat, esetleg az univerzum különleges sugárzása éri őket – vagy egyszerűen csak olyan könyveikkel futok össze véletlenül, amelyek kivétel nélkül tetszenek nekem.

Az utóbbi időben, a Borgestől Cortázarhoz vezető úton valami különös történt velem, amit nem lehet a véletlen számlájára írni. Életem még teljesen Cortázar-mentes volt, azaz semmit nem olvastam még tőle, amikor (mintegy 5 évvel ezelőtt) későbbi kisregénnyé alakítás reményében papírra jegyeztem az alábbi ötletemet: egy férfi – túlhajszoltságából eredően – különös álmokat kezd látni éjszakánként. Maja városokban tartózkodik, ahol embervadászat zajlik egyfajta isten-áldozat céljára. Miután a férfi észleli, hogy álmai ismétlődően visszatérnek az előző helyszínekre, felismeri azt is, hogy a történet álmában folytatódik, mozzanatonként előre halad. Ismeretlen, furcsa szagokat érez, tisztában van a környezetével, megéli az eseményeket. Lassan bizonyossá válik számára, hogy álombéli útja bizony az áldozati oltár felé vezet. Akkor már együtt menekül az űzött emberekkel együtt, elrejtőzik a dzsungelben, halálos tét ereszkedik minden lépésére.

De csak álmában. Éber életében küzdeni kezd én- és öntudatáért. Az álomban végül elfogják, majd elérkezik az áldozat bemutatásának éjszakája, ahol a veszélyt fel nem ismerve “éli” tovább a történetet. Gyanúsan furcsa választ ígérő kérdés lebeg a tudatában: melyik eseménysort álmodja, az áldozati embervadászatot, vagy az addig élt életét? Utolsó emléke, hogy egy kőkés közelít felé.

Eddig az én történetem. A sztori türelmesen várta a sorát a jegyzetfüzetben, talán ha valami bevezető részt írtam hozzá néhány éve.

Közben a már említett, Borgestől Cortázarhoz vezető úton nemrég meg is érkeztem Cortázarhoz. Kinéztem néhány könyvét a piacon, de azzal szembesültem, hogy nem lehet csak úgy megvenni bármelyiket, kitartóan keresni kellett őket. Ezt elkezdtem, majd úgy döntöttem, hogy „Az összefüggő parkok” című elbeszélés-gyűjteménnyel kezdem a sort. Rátaláltam a könyvre egy antikváriumban, megrendeltem, sőt, olyan jól sikerült a művelet, hogy mindjárt két példányt is vásároltam, nem figyelve arra, hogy az eltérő címek alatt ugyanaz a tartalom található bennük.

És koronként elindultak, hogy ellenségre vadásszanak,
és hívták ezt szent háborúnak.
(Csép Attila fordítása)

Az első néhány elbeszélés teljesen lenyűgözött, megerősítve éreztem magam abban a tudatban, hogy a dél-amerikai irodalom jó helyen van a könyvtáramban. Aztán a következő történetet, jelesül az „Éjszaka, hanyatt fekve” című írást (Csép Attila fordítása) olvasva borzongni kezdtem – nem feltétlenül a mondanivalója, inkább a tartalma miatt.

Az „Éjszaka, hanyatt fekve” című történet ugyanis arról szól, hogy egy férfi, motorbalesetet követően, a kórházi ágyon fekve álmokat kezd látni. Az álomban menekülnie kellett az aztékok elől, akik embervadászatra indultak. Nem maradt más választása, mint elrejtőzni az erdő sűrűjében. Közben furcsa szagokat érez. Menekülés közben nyilvánvalóvá lesz számára, hogy az embervadászat célja ő maga, egyre közelebb kerül az áldozati oltárhoz. Időnként kizökken álmából, küzdeni kezd én- és öntudatáért. Amint újra álomba merül, visszakerül a levadászott áldozat szerepébe. Furcsa érzés tolul fel benne: melyik történetet álmodja, az azték áldozati embervadászatot, vagy az addig élt életét? Utolsó emléke az, hogy egy kőkés közeledik felé, és tudja, hogy többé nem fog felébredni.

Közös tudatmező. Minden benne van. Olvassanak Cortázart, tetszeni fog.

 
Az “Éjszaka, hanyatt fekve” eredetiben >>
Julio Cortázarról (magyarul) >>
 

Mostanában ennyien olvasták: 481

Hasonló bejegyzések:

Egy nap a háborúban

Egy nap a háborúban. Spleen novella egy élet utolsó, egy halál első perceiről. Van-e a halálnak illata? Ha van, akkor az lehet-e babér- és kávéillat elegye? Sok-sok kérdés. Vajon mi jut eszünkbe az utolsó pillanatokban? Az Egy nap a háborúban felnőtt olvasók számára írt spleen novella.

 

Mostanában ennyien olvasták: 600

Hasonló bejegyzések: