Egy nehéz nap nehéz éjszakáján. A 2009. szeptember 19-ről 20-ra forduló éjszakám elég mozgalmas volt, előre be nem tervezett okok miatt. Előbb éjjel egy órakor ébredtem fel, később kettőkor, de közben csak hánykolódtam. Újhold. Fél háromkor megint felriadtam, verejtékben úszva és ijedelemmel kevert félelemmel, hogy akkor most mi van?! Bejártam a házat, kimentem a teraszra, jó hűvös volt, itt nem időztem sokat. Fél négy után újra lefeküdtem, már kellőképpen fáradtan és törődötten, hogy egyenesen álomba zuhanjak. Úgy is lett. Reggel fél nyolcig aludtam, egyáltalán nem pihentem ki magamat, de nem bánom. Fél hét és fél nyolc között megálmodtam ugyanis egy regényt! A szó szoros értelmében: bevezetés, tárgyalás, befejezés, drámával a kellő helyeken. Még így is én ébredtem elsőnek a házban, de ez szerencsés volt így, mert néhány álmos, kába lépés után észleltem, hogy itt most valami történt álmomban, sőt a történetbe vissza is tudtam menni valameddig. Kipróbált dolog ez már nálam: amire leérek a lépcsőn, addig annyi külső hatás ér, hogy bármit álmodok, addigra kicsusszan a fejemből. Ezúttal nem hagytam: becsukott szemmel közlekedtem, és csak akkor nyitottam ki a szememet, amikor a szövegszerkesztő üres oldalt nyitott. Elkezdtem jegyzetelni: konferencián vagyok egy háború által elpusztított ország nagyvárosában… Mielőtt elárulnám a részleteket, abbahagyom inkább, nemsokára olvashatják majd az egész történetet. Tíz perc alatt leírtam az álmomat egy olyan szinopszisként, amin máskor egyébként napokat, sőt heteket dolgozok.
 

Nagyon jó volt. Szeretek aludni.