Szeleczky Zita szüleinek sátai házasságkötése

A Szeleczky Zita iránt érdeklődők bizonyára anélkül is ismerik életútjának jelentős dátumait, hogy e bejegyzésben részletezném azokat. Életrajzi adataiból tehát tudható, hogy Szeleczky Zita Klára Terézia 1915. április 20-án született Budapesten, Szeleczky (és Boczonádi) Emmánuel valamint Négyessy Amália lányaként, harmadik gyerekként Olga és Alfréd után. Zita a XX. század kiemelkedő művészeként élte le az életét, 1999. július 12-én hunyt el Érden, 84 éves korában. Végső nyugalomra a nekézsenyi családi sírboltba helyezték, őseihez, szüleihez és testvéreihez.
Bejegyzésem elsősorban arra irányul, hogy a művésznő életének Sátához, illetve környékünkhöz való kapcsolódását feltárjam. Kiindulási pontom Nekézseny volt (távolabb élőknek: a szomszéd falu), amely megfelelő támpontot adott ehhez, hiszen (remélhetőleg) köztudott a művésznő és a falu bensőséges kapcsolata, ezért nem lehetett kizárni annak lehetőségét, hogy dokumentumokban történő említéssel sátai érintettséget találjak. Áttekintettem tehát azokat a pontokat, ahol Szeleczky Zita sorsa a Bükki Hegyháthoz, azon belül Sáta községhez kötődik.

Péter Zsolt – Jávor Zoltán: Hit és magyarság – Szeleczky Zita élete és művészete című könyve (Délvidék Ház Nonprofit Kft., 2012) részleteket árul el a család környékünkhöz való kötődéséről. Ezek szerint Zita dédnagyapja, miután a szabadságharc bukásával minden vagyonát elvesztette, elkeseredésében azt mondta: “Egy olyan faluba fogok költözni, ami úgy el van dugva a világtól, hogy oda ellenség soha be nem teszi a lábát.” Ez a falu Nekézseny volt, itt telepedett meg. A család aztán tönkrement, később Zita anyai nagyapja, Négyessy Barnabás keserves erőfeszítések közepette összegyűjtött, 500 holdnyi tulajdonán földbirtokosként élt a faluban (Szakál Juliánnával).
Zita édesapja mérnökként került a faluba, ő építette a környéken áthaladó, úgynevezett Eger-Putnok vasútvonalat. A nagyszülők halála után az édesapa, Szeleczky Emánuel Budapestre vitte családját, ahol 1915-ben megszületett harmadik gyermekük, Zita.
E századeleji élet forgatagában figyeljünk fel arra a pontra, amelyet az életleírások általában nem tartalmaznak, de például a korabeli polgári anyakönyv igen: Szeleczky Zita szüleinek házasságkötésére. Sáta korabeli központi szerepéhez méltóan, a faluban működött Krausz Ferencz polgári tisztviselő, anyakönyvvezető, aki előtt 1907. március 23. napján Szeleczky Emánuel és Négyessy Amália házasságot kötött, Fazekas József múcsonyi és Adler Herman nekézsenyi tanúk jelenlétében. A polgári anyakönyv erről tanúskodó bejegyzése:

A fellelt forráson kívül a helytörténetet illetően nyilván más kapcsolódás is lehet a Szeleczky-család és Sáta között, ezeket további levéltári kutatással igyekszem feltárni.

E bejegyzés megszületéséért köszönettel tartozom Zupkó Gábornak, aki életrajzi adatokkal hívta fel figyelmemet az eseményre, valamint Nekézseny Község Honlapja Szeleczky Zita művésznő életét feldolgozó archívumának. Jávor Zoltán keresztfiának kiegészítései Szeleczky-témában itt olvashatók.

Mostanában ennyien olvasták: 1783

Hasonló bejegyzések:

38 év Sáta történetében

Ösztönös, tudat alatti késztetésem Sáta helytörténetének kutatásával kapcsolatban talán belém kódolt program, ezt pontosan nem lehet tudni. Az viszont egészen bizonyos, hogy 1978 tavaszán, amikor (talán iskolai évzárón) megkaptam Merényi József: Szülőföldünk, Észak-Magyarország I. című könyvét, maga a könyv és egy abban látott régi, Borsod vármegyét ábrázoló térkép (37. oldal) észrevétlenül elindította bennem falum helytörténet-kutatásának folyamatát. Az azóta eltelt 38 évben egyre csak gyűjtöttem az adatokat, információkat, forrásokat, hivatkozásokat, és még ki tudja, hogy lehetne nevezni azokat a történelem során keletkezett, alig dokumentált tényeket, amelyek Sátára, vagy a Bükki Hegyhátra vonatkoznak. A kutatás évtizedei alatt rengeteg anyag összegyűlt a témával kapcsolatban, de egy-egy információ-morzsáról viszonylag ritkán írok, főleg ha az „csak úgy” lóg a levegőben.

Ma mégis megosztom ezt a bejegyzést az egyik legutóbb talált, alig egy bekezdésnyi információval kapcsolatban. Nyomós okkal, ugyanis két héttel ezelőtt olyan jelentős összefüggésre leltem régi iratokban, amely a világot ugyan nem váltja meg, de Sáta (ős)történetének, a helynév eredetének, a falu betelepülésének világos magyarázatát adja. Mindenkori kutatásaim alapja természetesen az, hogy dokumentummal tudjak alátámasztani a témával kapcsolatos bárminemű információt, ebben az esetben sincs ez másként. A Sáta őstörténetével kapcsolatban fellelt rövidke információtöredéket ráadásul a napokban újabb, egészen más témában írt régi dolgozat erősítette meg számomra.
Érdekes jelenségeket tapasztalok időnként a kutatómunkában, ez esetben például azt, hogy egy újabb kori eredetkutató dolgozata (nem szándékosan persze, de) úgy vonja kétségbe egy régebbi dokumentum információit, hogy végül mindkét anyag ugyanazt az eseményt tárja fel, csak más-más szempontból. Végül a két közlés Sáta személyével és a faluval is összefüggő tényt alkot olyan módon, hogy valami egészen másról szól mindkét irat. Az említett információ a felbukkanásától egészen boldog lettem (kevés is elég nekem, ugye?), főleg, hogy szinte hallható kattanással álltak össze a kirakós játék addig össze-vissza lebegő darabjai.
Sáta genealógiájának, valamint a Bükki Hegyháthoz tartozó falvak családjainak feltérképezése rendkívül sokat segített (és segít folyamatosan) bizonyos információk megszerzésében, remélem, hogy ez a jövőben is így marad. A munka ugyanis nem, hogy nincs még készen, de azt hiszem, most kezdődik igazán.

Mostanában ennyien olvasták: 657

Hasonló bejegyzések:

A fél fénykép története folytatódik

Egy előző bejegyzésben írtam arról, hogy a családi gyűjteményben talált régi, eltépett vagy elszakadt fotó történetét kezdtem felderíteni egyrészt kultúrtörténeti, másrészt korabeli dokumentumokban, valamint személyes emlékekben fellelhető információk alapján. A szívgárda-egyenruhába öltözött gyerekeket ábrázoló fénykép-részlethez egy újabb történetet találtam, ami az időpontot alig, a szívgárda-történetet pedig egyáltalán nem módosítja. Vitéz Fáy László és Horthy Paulette 1926-ban Sátára történő érkezéséről van szó, amelynél természetesen szintén jelen volt a sátai szívgárda, és amely alkalommal ugyancsak készülhetett az a bizonyos fél fotó. A történet eddig felderített része a frissített, eredeti bejegyzésben olvasható.

Mostanában ennyien olvasták: 681

Hasonló bejegyzések:

Káré – Car

Egy apró momentumon múlt, hogy ez a bejegyzés egyáltalán megszületett 🙂 Az elmúlt század negyvenes éveinek végén ugyanis – bizonyos családi események következményeként – kis híján Amerikába települt át családom jelentős ága. Ha ez megvalósult volna, ma bizonyosan nem az amerikai Barta családnevűek közé tartoznék (de a hazaiakhoz sem), bár, ki tudhatja biztosan? Aztán minden hivatalos utazási engedély, dokumentumok, stb. megszerzését követően nagymamám egyszer csak meggondolta magát – és maradtak. A történet eddig tart, nincs tovább. Arra, hogy egyáltalán hogyan merült fel az utazás gondolata annak idején, a családi archívumban talált néhány fénykép enged következtetni.

Íme az egyik, Amerikából postán elküldött fotó, amelyen egy 1940-es Plymouth Coupé látható, 1947-es Illinois 624221 rendszámmal. A kor szokásának megfelelően a kép hátulján (is) üzentek az itthoniaknak. A rövid üzenet megfelelő korképet alkot mind az akkori amerikai, mind a hazai viszonyokról, a szövegbe keveredve az amerikás magyarok által előszeretettel használt „káré” car (kocsi, autó), valamint a „drive” vezetni, hajtani szavaknak a magyar nyelvbe ültetésével.

Plymouth Coupe 1949

Ez ez én kárém és Margit ángyodé. Ne hidd el testvér, hogy Amerikában három embernek van egy pár cipője, Amerikában nagyon sok munkás ember hajt kárét, amit Magyarországon sok munkás még nem is látott, nem hogy hajtott volna. (…)
1949 July

 

Mostanában ennyien olvasták: 667

Hasonló bejegyzések:

Helytörténet – családfa

Amint az várható volt, az évtizedek óta tartó helytörténeti kutatásaim során több alkalommal is érintett, sátai és környékbeli családok, családnevek és sorsok megismerése nem maradt következményektől mentes. Ebből a tényből már egy óvatos gondolatcsíra megjelenése előtt sejtettem, hogy előbb-utóbb saját családom, valamint a Bükki Hegyhátat benépesítő családok eredetének kérdése is be fog szivárogni a kutatandó területek közé. Már a „Sáta – 300 éves nevek” című rövid bejegyzésem megírásakor befészkelt a gondolataimba az egykori és a jelenlegi családnevek között fennálló jelentős egyezés, és hogy ez milyen érdekes, biztosan nem véletlen. Ezt csak erősítette, hogy mind az apai ági családnevem, mind az (akkor ismert) anyai ági családnevek megtalálhatóak a rövid listán. Azóta tudom, hogy mindez semmit sem jelent, de eddig el kellett jutni valahogyan.

Eleinte nem érintett meg a dolog közelebbről, de egy alkalommal, amikor már sokadszorra olvastam Sáta első ízben, dokumentált módon történő említését egy levéltári irat-töredékben, egyszerre nyilvánvaló lett, hogy abban egy, a mai családi névtárban szintén fellelhető nevet olvasok évek óta. Ez után már kezdett kialakulni a fejemben az ősök dokumentált emlékeinek felkutatásáról való gondolkodás, de még nem volt meg az a lökés, ami lendületet adott volna ezen a nagyon keskeny ösvényen. Sejtettem ugyanis, hogy sem egyszerű, sem unalmas, sem abbahagyható nem lesz ez a kutatás.

A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület honlapjának kezdőoldalán az alábbiak olvashatók, én már csak a teljes fertőzöttség állapotában (túl későn) olvastam, tehát már nem volt választásom 🙂

Internet vándora, aki honlapunkra tévedtél, ha nyomós ok nélkül tetted, menekülj sebesen, mielőtt késő nem lesz! Mert ha egyszer eléd kerül egy háromszáz éves anyakönyv, a maga tiszteletreméltó történelem-illatával és nehezen kibetűzhető ákombákomaival, olvasni próbálod és lassan kibontakozik lelki szemeid előtt őseid falujának sorsa, bánata és öröme, lakóinak kapcsolatai, egyszer csak ott találod magad ük-ükapád, ükanyád mellett és megsejted: óriási bozontos gyökérzet köt a földhöz, melyen elődeid éltek és haltak. macse.hu

Aki ezt írta, pontosan átéli mindezt – és teljesen igaza van.
Miért kezd bele valaki az őseinek felkutatásába? Igyekeztem eddig kerülni az alábbi szót, mert minden, ami divat-szerű, azzal szemben automatikusan ellenszenvet érzek, szóval: miért kezd bele valaki a családfája összeállításába? Erre csupán a magam válaszát ismerem, bizonyára annyiféle létezik, ahányan belekezdtek valaha is a családfa felállításába. Én a magam részéről a régi kor embereinek, az egykor volt idők sátai és bükki hegyháti népének életét szeretném megismerni az adatokból, fényképekből, jegyzetekből. Sorsom különös játékának (cseppet sem véletlen) eredményeként életem színhelyei soha nem hagyták el egy bizonyos régió földrajzi területét, amelyben megszülettem. Ez az Egri Főegyházmegye (benne a Bükki Hegyháttal). Sokáig nem is tudtam, hogy létezik ilyen egyházi kerület, amikor mégis megtudtam, akkor nem tulajdonítottam neki különös jelentőséget. Ezen a területen születtem, jelenleg is itt élek, életem meghatározó eseményei mind itt történtek és történnek, az „örök” nyugalom is valószínűleg itt fog rám találni.

Eddigi kutatási eredményeim tanúsága alapján éppen úgy, mint a családom előző generációinál.

Az előző, földrajzi területre vonatkozó felismerés bizonyult az egyik lökésnek, amely elindított az ősök kutatása felé. Az érdeklődés ébredését és némi kutakodást követően megállapítottam, hogy az eddig dokumentáltan fellelt őseim, az előttem élt négy generáció tagjai, kivétel nélkül a Bükki Hegyhát szülöttei (és halottai) voltak, ezért egyértelmű lett számomra, hogy a kutatás nem korlátozódhat kizárólag a családom régmúltjára. Azt hiszem, hogy minél előbbre jutok a kutakodásban, ahogy mind inkább mélyebbre hatolok az illúzióként jelen lévő idő szövetébe, úgy alakul majd ki a szülőföld, a Bükki Hegyhát generációnkénti korképe. A jegyzetekben elejtett megjegyzésekből, a sárgult, szakadozott fotókon megpillantott érdekes részletekből alakul majd ki a az összkép, hogy milyen ember volt az a személy, hogyan gondolkodott, hogyan élt az, aki(k)nek a létezése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy én ezeket a sorokat most leírhatom. Ahol nem készülhettek még fényképek, ott az anyakönyvi jegyzetek, családi eseményekről készült hivatalos dokumentumok árulkodnak majd azokról az emberekről, akik miatt „óriási, bozontos gyökérzet” köt ahhoz a földhöz, melyen ők és én éltünk és halunk.

Egy további lökés: családi örökségként birtokolok egy könyvet, amelynek igen kevés köze van az ős- és családfakutatáshoz. Egy megbízhatóan kiállított, kemény borítójú, mára megkopott, bőrbe kötött, úgynevezett A4-es méretű példányról van szó, amely – akár egyetlen könyvként – feltehetően a legtöbb korabeli család szekrényében helyet kapott annak idején. Az impozáns kötet A Szentírás Versekben címet viseli, 1906-ban adta ki az Egri Nyomda-Részvénytársaság, névre szólóan anyai dédnagyapám, neje és lánya számára. Ha jól emlékszem, két-három éves koromban én is firkálgattam bele tintaceruzával, a nyomai megvannak, akkoriban nem sok gondot fordítottam a könyvek tartalmára (csak a rend kedvéért: a könyv már akkor is igen régi volt). A belső borítót követő lapon űrlap-szerű rovatok következtek, amelyen vezetni lehetett a korabeli családi eseményeket.

A konkrét késztetést, ami az ősök kutatása felé terelt, ennek a bizonyos lapnak a megismerése, valamint tartalmának megértése jelentette. Gondos kezek ugyanis a megfelelő helyre bejegyezték a dédszüleim házasságának időpontját, a férj és feleség szüleinek nevét. A fenti képen látható nyolcasok, és az itt nem szereplő, de a rendelkezésemre álló házassági anyakönyvi bejegyzésben Krausz Ferencz anyakönyvvezető által lejegyzett nyolcasok hajszálpontosan megegyeznek, természetesen mindkettőt ő töltötte ki az évszámmal: 1898. Ezek az adatok olyan, időben és képzeletben távoli, elképzelhetetlen messzeségbe vezettek, amely már egyenesen misztikusnak tűnt az én számomra.
Pedig „csak egy kicsit” régebben volt minden.
Igen ám, de milyenek lehettek akkoriban az emberek? Hogyan éltek? Hogyan nézett ki a falu, a környék…? – és az ember észrevétlenül már meg is kapta a gyógyíthatatlan kórt, amit őskutatásnak, ha úgy tetszik, családfakutatásnak neveznek. Az engem megelőző negyedik generáció megismerésénél (az 1860-80-as évek) tartok most, és vonásról-vonásra rajzolódik ki az adatokból a Bükki Hegyhát egykori mikro-társadalma a Genealógia segítségével.
Rám számolt tehát a múlt, és már nem tudok felállni, el fogok merülni ebben a csodálatos közegben.

Micsoda szerencse emellett, hogy – talán ismételten nem véletlenül – rendelkezésemre áll az idő megkerülésének az a remek eszköze, amely felül áll az anyakönyvi bejegyzéseken, fotókon, adó- és dikális összeírásokon, gestákon, és így tovább…

Amennyiben a tisztelt olvasók közül valaki szintén a Bükki Hegyhát (Ózdot belevéve Bóta, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány (Tólápa), Dédes/Tapolcsány, Királd, Lénárddaróc, Nagyvisnyó, Nekézseny, Sajómercse, Sáta, Uppony települések) családjait kutatja, és elképzelhetőnek tartja, hogy kölcsönösen egymás segítségére tudunk lenni, kérem, jelentkezzen.

Az eddigi kutatásban és adatfeldolgozásban nagy segítségemre volt a FamilySearch adatbázisa és a Gramps Származástani Rendszer szoftvere.

FamilySearch Gramps

 

 
 

Mostanában ennyien olvasták: 920

Hasonló bejegyzések: