Emory King

1931-1953-2007

Írók bemutatásánál általában azzal szokás kezdeni, hogy röviden összefoglaljuk az illető életét, a munkásságára ható eseményeket, körülményeket. Emory King esetében ettől részben el kell tekintenem, hiszen jelen esetben az emberből úgy született író, történész és újságíró, hogy véletlenül találkozott össze későbbi rajongásának tárgyával, írásainak témájával, egy országgal, amelynek a neve: Belize, (+ országleírás). Felmerül azonban a kérdés: hogyan lehet egy országgal véletlenül találkozni?

King 1931. február 22-én született a floridai Jacksonville-ben. Hamar árvaságra jutott, a nagyszülei nevelték fel. Eredetileg vegyésznek készült, de nem érezte alkalmasnak magát erre a szakmára. Saját bevallása szerint is lusta volt, így azt az egyetlen lehetőséget tudta elképzelni, hogy egy íróasztal mögött keresse a kenyerét. 1949-ben “érettségizett”, ezután a floridai állami egyetemen újságírást tanult, majd a Tampa Daily Times bűnügyi rovatánál dolgozott. Ez a fajta munka eleinte izgalmasnak tűnt számára, de közel fél év alatt megunta és nyomasztónak találta, ezért gondolkodni kezdett a váltáson.
Akkoriban találkozott négy személlyel, akik azt tervezték, hogy körbevitorlázzák a világot. King elképzelése szerint minden fiatal író körülhajózza a Földet legalább egyszer. Ennek megfelelően 22 évesen hozzálátott tervének megvalósításához: feladta a munkáját, és 1953 november elsején a már említett társasággal kihajóztak a tampai kikötőből, egy Vagabond nevű yacht fedélzetén. A floridai szigetvilág bejárása után a mexikói Yucatánba hajóztak, innen dél felé indultak tovább. Belize-t egy kalandos közjáték révén ismerte meg King: miután a mexikói Cozumelt elhagyták, megkérdezte a kapitányt, hogy innen hová tartanak? Azt a választ kapta: Belize-be. King akkoriban még nem ismerte azt a vidéket, így unottan rálegyintett: túl fáradt vagyok már Mexikóhoz. A kapitány ekkor tudatta vele, hogy Belize egy hely Brit Hondurasban (a gyarmati időkben ez volt az ország neve – BZ). King, aki addig soha nem hallott Belize-ről, 1953 decemberének egy gyönyörű, holdfényes éjszakáján kényszerű ismeretséget kellett, hogy kössön az országgal, miután a belizi partok előtt fekvő English Caye szirtjein zátonyra futottak. Hajójuk nem süllyedt el, de nagyjavításra szorult. A legénység Belize (City)-be kényszerült, ahol King rácsodálkozott a gyönyörű egzotikus országra, sőt, ami számára a legfontosabbnak bizonyult: angolul beszéltek az emberek!
A hajó javítása anyagi csődbe döntötte a társaságot, ezért később úgy határoztak, hogy egy öreg gőzhajóval vontatva juttatják haza Floridába további javításra. King úgy döntött: nem megy velük, Belize-ben marad. Ekkor 22 éves volt, ettől kezdve halála napjáig itt élt és rajongással írt, beszélt Belize életéről, kultúrájáról, népéről.

Egy alkalommal, már belizi polgárként így jellemezte új országa sokszínű kultúráját:

Nincs olyan, hogy belizi kultúra. Létezik garifuna kultúra, kreol kultúra, vannak különféle maja kultúrák, mesztic kultúra, kelet-indiai kultúra és így tovább. Minden évben, amikor lányokat küldünk a nemzetközi szépségversenyekre, óriási, tulajdonképpen megoldhatatlan feladatot okoz számunkra a belizi nemzeti öltözet kialakítása, hiszen önmagában ilyen nem létezik.

Egyik kedvenc mondásával megállapította, hogy

Ez az egyetlen ország a világon, ahol munka nélkül is meg lehet élni. A hal úszik a tengerben, a kókuszdió leesik a fáról, nem lehet éhen halni.

Ennek ellenére nemcsak az ingyenes életviteli lehetőségekkel élt, eleinte ingatlan- és biztosítási tanácsadóként dolgozott, majd a kormány turisztikai bizottságának titkára lett. Egy szállodát működtetett (Prince Albert), de békebíróként is működött. Később közeli kapcsolatot alakított ki az Egyesült Néppárt (People’s United Party) vezetőjével, és a pártnál talált munkát. A hetvenes évek elején szerkesztője és rovatvezetője lett a Belize Times című hetilapnak (a PUP lapja). Ezidőtájt nevezték ki Belize úgynevezett filmbiztosának is, hogy dokumentumokat és dokumentumfilmeket készítsen Belize-ről, együttműködve a két nagy helyi televízióval (Great Belize TV, Tropical Vision).
1981-ben, Belize függetlenné válása évében belizi állampolgár lett.

Résztvevője volt annak a kezdeményezésnek, amely arra irányult, hogy Belize közútjain térjenek át a hagyományos brit baloldali közlekedésről az amerikai kontinensen általános jobboldalira. Ezt a törekvést végül siker koronázta, és 1961. november 1. napján megtörtént az átállás.

A változásra hónapokkal azelőtt felhívták a közlekedők figyelmét útfelfestésekkel, közlekedési táblákkal, a sajtóban, rádióban, mert joggal tartottak attól, hogy továbbra is a régi megszokások szerint közlekednek majd az emberek. Főként a személyi biztonságról szólt a dolog, mert abban az időben Belizben két-háromszáz személyautótól nem volt több. Az átállást megelőző éjszakán Belize életének egyik legpusztítóbb hurrikánja, a Hattie sújtotta az országot, amely aztán hetekig kizárta az egyébként vitatott jobboldali közlekedésről szóló eltérő vélemények hangoztatását. Később, amikor King találkozott az angol gyarmati titkárral (Belize még angol gyarmat volt ebben az időben), az vészjósló tekintettel közölte Kinggel: “Mondtam, hogy jelentős hatása lesz a baloldali közlekedésről való áttérésnek!“.

Egy ízben vezetője volt a Belizi Történelmi Társaságnak is, annak ellenére, hogy bírálták egyes, a helyi történelemmel kapcsolatos nézeteiért és megnyilvánulásaiért.

A bírálat egyik oka az úgynevezett St. George’s Caye-i csata megítélése volt. Ez az ütközet a spanyol (mexikói) érdek-érvényesítés ellen zajlott, mivel az északi szomszéd igényt tartott az akkori Brit Honduras területére, főként ritka természeti kincsei miatt. A térség egyik jelentős nyersanyaga az itt fellelhető kékfa (börzsönyfa, logwood), amely a gyapjúszövet-gyártásban használt festék alapanyagának számított, valamint a mahagóni, amely egészen az 1900-as évek elejéig a fő exportcikke volt a gyarmatnak.
A konfliktus 1798. szeptember 3-10 között zajlott, a végső összecsapásra szeptember 10-én került sor, ez nemzeti ünnep Belize-ben ma is. A favágó rabszolgákat is a soraiba szólító angol haderő végül szeptember 10-én, a Belize City partjai előtt fekvő Szent György zátonyszigetnél (ma kedvelt üdülőhely) kétórás csatában meghátrálásra késztette a spanyol támadókat. A St. George’s Caye-i csata is hozzájárult az angol-spanyol háború kitöréséhez. A győztes csatát követően a belizi partvidékre irányuló spanyol támadások lehetősége jelentősen csökkent, a spanyolok soha nem próbálták újra a hatalmuk alá hajtani ezt a partvidéket, sőt Mexikó 1893-ban szerződésben is lemondott a területről. Részben ez is vezetett oda az évszázadok során, hogy Brit Honduras független állammá vált Belize néven.
A King-et ért bírálatok a St. George Caye-i csatában részt vevő fekete és karib rabszolgák szerepének megítéléséről szólt. A mai napig is vitatéma, hogy döntő szerepük volt-e a hadviselésbe bevont rabszolgáknak a csata végkimenetelére. A hivatalos belizi történetírás a “favágó rabszolgák segítségével” született győzelemről számol be.

Megemlítendő, hogy King segített otthonra találni Belize-ben a Mexikóból 1950-ben elüldözött amish mennonitáknak, noha ő maga nem tartozott közéjük.

Mennoniták: Menno Simons-ról elnevezett amish (keresztelő) vallási csoportosulás. Elutasítják a technikát, a fényűzést, a modern életvitelt, a vagyonosodást és az erőszak minden formáját.
A belizi mennoniták meglepő módon jelentősen hozzájárulnak az ország mezőgazdasági teljesítményéhez, mint a tej, sajt, bab, kukorica, dinnye, méz, csirke és a tojás szinte kizárólagos termelői. Ezen kívül ismert termék az általuk gyártott bútor. 1987-ben nyolc különböző közösségben mintegy 5.000 mennonita élt Belizben. Saját iskolákat, templomokat tartanak fenn, valamint saját fizetőeszközt használnak. Az egész országban úgy ismerik őket, mint kemény munkát végző, tisztességes emberek.

King élete során tizenöt mű született belizi tapasztalatairól, ezek között voltak történelmi témájú könyvek is.
Felesége, Elisa King több gyermeket szült neki, egyikük még King életében meghalt.
Emory King 2007. augusztus 14-én 76 éves korában belizi otthonában, Hattievillben elhunyt.

Emory King Belizről:

Belize a vonakodó bevándorlók országa. Soha, senki nem jött ide önszántából, de ha egyszer már itt találta magát, önszántából soha nem távozott. Maradtak és ittmaradtak. Amikor megállsz és belegondolsz: kalózok, rabszolgák, garifunák, meszticek – senki nem jött ide magától, de mikor már itt voltak – halleluja, megtalálták a Paradicsomot!

A 7NewsBelize King halálát követően kiadott nekrológban ezzel egészítette ki a fenti idézetet: “Ő többet talált, mint a Paradicsomot, megtalálta helyét a történelemben.

Jelentősebb művei:
(Hivatalos magyar nyelvű fordítás még nem készült egyik könyvről sem, így az eredeti, angol nyelvű címet jelzem. A lábjegyzetben elérhető linken, a szerző honlapján elolvashatóak a könyvek ismertetői – angolul.
Frissítés: az emoryking.com domain-en legutóbb egy autókereskedés honlapja volt látható, remélhetőleg később visszatér az eredeti tartalom King honlapjára. Amint újabb hír lesz a témában, írok róla. BZ)

Hey Dad – This is Belize [részlet itt]
The Great Story of Belize Volume I
The Great Story of Belize Volume II
How to invest or retire in Belize
I Spent It All In Belize
Belize 1798 – The Road to Glory
<< The Little World of Danny Vasquez
Emory King’s Driver’s Guide to Beautiful Belize
Slavery in Belize – A Family Affair

More about to find and order Emory King’s books >>

 

Emory King források:

Emory King [en.Wikipedia]
Twenty Questions [Belize Magazine]
Emory King died at 76 [7 News Belize]
Belize adatai
Belize country profile
Belize.lap.hu

© Barta Zoltán

Vélemény, hozzászólás?