Munka után ballagok Eger belvárosában, a Földhivatal előtti járdán. A gyalogosforgalom meglehetősen gyér, azt is inkább egymással laza kapcsolatot mutató embercsoportok, beszélgető, cipekedő alakok teszik ki. Már éppen befordulnék a sarkon, a parkolóban hagyott autóm felé, amikor az előttem haladó anya-lánya párosból – bármiféle előzmény nélkül – az asszony hirtelen hátrafordul, a kezében tartott csíkos (ún. „Szíj Melinda”-) szatyrot felém nyújtva ellentmondást nem tűrően felszólít: Ezt fogja meg!
Talán egy életre megbánom majd, de nem fogom meg, kikerülöm őket. Amíg látom a szemem sarkából, addig az asszony ugyanabban a testhelyzetben áll, a szatyrot a levegőben tartva nyújtaná valakinek, aki teljesen biztosan nem én vagyok. Remélem, később odaért az is, akinek szánta.
Ebből a szituációból továbblépve haladok tovább a kocsim felé. A járda végén, az iskola bejáratánál néhány anyuka-apuka kinézetű felnőtt gyülekezik, messziről már azt figyelem, hogy le kell térnem a betonról, hogy kikerüljem őket. Ők is észrevesznek engem, de nincs különösebb reakciójuk. Egészen addig, amíg oda nem érek a csoporthoz. Közel kell mennem hozzájuk, hogy megfelelően ki tudjam kerülni őket a dimbes-dombos járólapokon. Ahogy letérek a járdáról, előlép egy számomra ismeretlen anyuka, és sejtelmesen, de határozottan ezt mondja nekem: Első emelet, négyes ajtó!
Mosolygok, arra gondolok, milyen kár, hogy nem érek rá, de csak bólintok és azt mondom: Köszönöm! Kikerülöm őket, megyek tovább.
Nem volt még vége. Haladok a belvárosban. A Bródy Sándor utca elején egy jól megtermett fiatal férfiember – már messziről kinézett magának – harsányan megszólít, így:
– Tisztelendő úr! Már régen beszélni akartam magával! Mondják magáról, hogy jó ember, de látszik is!
Nem akart nekem semmit eladni (nem volt nála szatyor), és józannak tűnt. Gyorsan elnézést kértem, hogy most mennem kell, várnak a hívek, gondolatban megáldottam, és tovább siettem a munkahely biztonságos falai közé. Hiába, a jó emberek messziről megismerszenek.
Ahogy beülök a kocsiba, azon gondolkodok az elmúlt két percet figyelembe véve, hogy a Játsz/ma (The Game) című film talán mégis megtörtént eseményeken alapul, amelyben mindenki tudta, hogy mi történik, kivéve a főszereplő. Én is pontosan így éreztem magamat.
Mostanában ennyien olvasták: 2389