Mostanában ennyien olvasták: 2159
Előragyog majd az idő
Kései tiszteletadás
Előragyog majd az idő,
kardhüvelyből villan a fény,
és fölsebzi a levegő
vén arcára: ki voltam én.
Utassy József válogatott versei
Utassy József: Hungária Kávéház? – Kávéház Hungária!
Elhunyt Utassy József [HeOl]
Elhunyt Utassy József [Heti Válasz]
A világot romantizálni kell
Íme Novalis, aki a nem létező időből előbukkanva néhány hete megmutatkozott nekem. Heine ezt írja róla:
A jénaiak szemefénye, büszkesége és kedvence a fiatal Novalis (Friedrich Leopold von Hardenberg, 1772-1801) megható szépségű alakja. Mint gyermek élt az idegen országban, a felnőttek között, gondolkodása és írásai valami csodálatos, zsenialitásba növekvő játék emlékei; amihez nyúlt, felragyogott körülötte, mint valami nagyon szép és fantáziagazdag gyermek körül. ‘Novalis mindenütt csak csodákat látott, és kedves csodákat; kihallgatta a növények beszélgetését, tudta minden fiatal rózsa titkát, azonosította magát végül is az egész természettel, és mikor ősz lett és lehullottak a levelek, meghalt’.
Mégis, mit említhetünk Novalisról, amitől nyilvánvalóvá válhatna számunkra a gondolkodásmódja és munkássága? Egy helyen így jellemzik:
A német romantika, a „jénai iskola” legragyogóbb, zseniális csillaga. Misztikus, spirituális szemléletmódja, ezoterikus tudása mindegyik művében megjelenik. A „kék virág” (a Heinrich von Ofterdingen c. regénytöredékéből) a tökéletesség, a szellemi egység halhatatlan szimbóluma lett.
Zseniális gondolkodására példaként egy idézet (a Schriften című írásából):
A világot romantizálni kell. Így találjuk meg ismét az eredeti értelmét. Ha a közönségesnek magasabb értelmet, a megszokottnak titokzatos külsőt, az ismertnek az ismeretlen méltóságát, a végesnek a végtelen látszatát kölcsönzöm, romantizálom azt.
A szellem számára semmi sem olyan könnyen elérhető, mint a végtelen.
A filozófia honvágy: bárcsak mindenütt otthon lehetnénk.
Egész életünk egyetlen istentisztelet.
Novalis: Válogatott versek >>>
A literatura.hu Novalisról >>>
Lukács György Novalisról >>>
Mostanában ennyien olvasták: 2556
Hogy tartod biztonságban az írásaidat?
Tároljunk a G-mailben levelet, vagy ne tároljunk?
Mostanában ennyien olvasták: 2055
A Főnix Dala – 2010 június
A Főnix Dala
Irodalmi és kulturális lap, megjelenik negyedévenként.
II. évfolyam 2. szám, 2010. június
A lapban megjelent szerzők és műveik:
- Andonis Theodokopoulos: Angyalkönny, Varázs, A Halhatatlan, Morrigan
- Bányász Viktorné: Kálvária? Száműzetés? (10. rész)
- Horváth Sándor: Üzenet Testvéreimhez, Tavasz lesz…,
- Hervay Tamás: Miért e kegyelem?, Ki vagyok én?, Boldogságom titka, Napöreg, Napgyermek, Anyaság, Magjaimhoz!
- Váradi Kiss-Szabolcs (Kiss László): Emlékezés, Anyák napi köszöntő
- Dobos Erzsébet: Hegyi patak, Mai mese
- Mag Imre: Kinek kiáltsak, Szeretném, Négysoros (2), Újabb gondolatok
- Nagy Erzsébet: Morajlik a tenger, Az Urat áldom, Hol gyermek voltam, Szeretlek anyám, Őszintének lenni
- Barta Zoltán: Élőhely
- Kecskés István: Elvitted, Visszajáró emlékek
- Frühwirth Lujza: Tanulj meg, Ima a Hazáért, Anyánk szíve
- Abari Julianna: Reggeli fuvallat
- Kozma Rózsa: Sziklák mesélnek, Vasárnap volt, Sötét Hold, Vihar, Együtt, Hajnal
- Dezső Ilona Anna: Édesanyámnak, Gyöngyvirág, Köszönöm, Kedvencem
- V. Hegedűs Zsuzsanna: Csillagutazás, Költészet napjára, Az ifjúsághoz, Áttáncolsz, Ha…, Ugye tudod?
- Rózsa Margit: Áruld el nekem
- Magyar Magda: Könnycsepp, Horizont, Viharban, Egyedül, Talán, Varázslat, Pont nélkül, Ébredés
- Máté Lajos: Álmatlan éjszaka
- Pethő Klára: Melyik a legszebb?, Birtok „hétszilvafa” nélkül
- P. Jószay Mária: Villanás, Tavaszi öröm, Szülinapom éjszakáján, Göncöl és kereke
- Csillag Endre: A panteon ébredése
- Bocsy Ilona: A szentlélek lángja, Fagyal illata, Hiszem és remélem, Az én múzsám
- Bencs Gizi: Virtuális Szerelem
- Prosszer G. Júlia: Egy nyári napon, Ha minden volt, A szerelem színei
- Magyari Margit: Bátorság, Féltés, Balga nép
- Pál Albert: Emlékképek gyermekkorom világából: Az anyatej imádója – A vöröshangyák fogságában – Sportszív, avagy szívnagyobbodás
- Szuhanics Albert: Piros pünkösd napján, Csacsifogat, Élet a tanyán, A cica álma
- Zemjánszky János: Régen, 2010. – új napok reggele
- Sólyom Zoltán: Öreg zongora, Mikor megvalósulnak a gondolatok, Merengés, Ravasz tavasz
- Gargya Margit: Mama, Égbe írva, Zsófia
- Török István: Érettségi találkozóra
- G. Orosz Piroska: Baba ló dicsérete, Anyóka, Árvíz
- Majzik Ilona: Részletek az „Égből jött sms” című regényből
- Gyermekoldal: A levelibéka álma (magyar népmese)
- Nyergesy Ildikó: Hajnalcsillag születése
- Hírek, információk, pályázati ajánlatok
Címlapon: A Magyar fájdalom szobra – Debrecen
Mostanában ennyien olvasták: 2293