Áldozatok

A nyomozó nyugalomba vonulásának első estéjén újabb bűneset végére tehet pontot, hiszen ügy nem maradhat felderítetlen. Közel két évtized után minden rejtett részlet összeáll, fény derül a tényekre. De valójában ki az áldozat, ki a tettes, és ki bűnhődik?
Nyomozói pályafutásom alatt szinte alig dolgoztam olyan ügyön, amelyet eredménytelenül zártam volna le. Ez nem önfényezés vagy dicsekvés, lehet, hogy egyszerűen csak szerencsém volt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nyugdíjban töltött első napomon is sikerült – legalább magamban – lezárnom egy esetet, elmondhatom: igazán nincs okom panaszra. Hallgassák meg, és döntsék el, valóban szerencsés vagyok-e, hogy megismertem ennek a minden szempontból szörnyű esetnek a valódi eseménysorát.

 

Mostanában ennyien olvasták: 2192

Hasonló bejegyzések
Hét ember és egy odaveszett vers emlékére

24 éve, 1986.  január 28-án az amerikai Challenger űrrepülőgép az indítását követő 73. másodpercben egy robbanás következtében megsemmisült. Hét amerikai Read more

Karnyújtásnyira a város

A Karnyújtásnyira a város című novellám szövegéből egy internetes alkalmazással szófelhőt készítettem, ami az írás jellemző szavait, gyakoriságukat és jelentőségüket Read more

Szendrei és Rizling

Megjelent a Dimenziók - 57 mai magyar novella című antológia (Aposztróf Kiadó) (benne a "Karnyújtásnyira a város" című novellámmal). A Read more

Szó-kincs 2011 antológia

Megjelent a Szó-kincs 2011 című antológia, benne az "Add vissza az aurámat!" című novellámmal. Olvassa el: Add vissza az aurámat! Read more

A telepatikus képesség, spontán telepátia

Részlet L. Vasziljev: Telepátia című könyvéből

Ha az ember első ízben találkozik a gondolatátvitel és a spontán telepátia jelenségeivel, rendszerint a következő kérdést teszi fel: „Miért rendelkezik aránylag kevés ember ezzel a csodálatos képességgel? Miért nem történt még velem semmi hasonló? Nem furcsa ez? Hiszen a többi pszichikus képesség kivétel nélkül minden ember sajátja.” Erre a következőt válaszolhatjuk: igen, sajátja minden embernek, de milyen eltérő mértékben! Vegyük például a fejszámolás képességét. A Behtyerev Agykutató Intézetben alkalmam volt részt venni egy „fejszámoló csodának”, Aragónak a megvizsgálásában. Képzeljünk el egy iskolai falitáblát, amelyre valaki a jelenlévők közül öt- vagy hatjegyű számból álló 10-12 oszlopot írt fel. A feladat az összeadás elvégzése. Arago hihetetlen gyorsasággal teljesítette ezt a feladatot. Alig pillantott a táblára, s a szó szoros értelmében „kilőtte” a választ, szinte gyorsabban, mint ahogy írni lehetett. „Közönséges halandó” számára viszont ugyanez a számolási művelet kinn a táblánál, krétával – legalább perceket vett igénybe, s ráadásul gyakran még nem is volt hibátlan a megoldás. Figyelemre méltó, hogy a rendkívüli fejszámolási képesség mintegy kész alakban jelentkezik, rendszerint már igen korán, még az iskoláskor előtt.

Rhine a maga igen tekintélyes tapasztalatára hivatkozva azt állítja, hogy bizonyos mértékig a telepatikus képesség is megvan minden emberben, de csak kevés embernél jelentkezik kiemelkedő formában, sőt még ezeknél sem mindig, hanem csak életük bizonyos szakaszaiban, éspedig gyakrabban fiatal korukban, mint érett éveikben. Több olyan esetet feljegyeztek, amikor igen korán nyilatkozott meg a telepatikus képesség. Az egyik francia tudományos folyóiratban egy Jean nevű falusi orvos a gyermekkori spontán telepátia megdöbbentő esetét írta le (Jean: Annales de Science psychique, 1919, p. 20.).

„12 évvel ezelőtt egy hétéves kisfiút gyógyítottam falumban. Egy reggel lélekszakadva hívtak el hozzá. Anyja rémülten mondta el, hogy a gyermek váratlanul elkezdett félrebeszélni. A szokott időben ébredt fel, és úgy látszott, minden rendben van. De egyszercsak 10 óra felé hallucinációtól rettegve emelkedett fel az ágyán. Mindenütt vizet látott maga körül; segítségért kezdett el kiáltozni, és azt állította, hogy apja fuldoklik. Az apa nem volt otthon, Nizzába utazott bátyjához azzal, hogy néhány napot tölt ott. Amikor én odaérkeztem, a fiú már megnyugodott, de továbbra is állította, hogy látta fuldokolni az apját. Rövidesen távirat érkezett az apa bátyjától, amelyben Nizzába hívta az özvegyet (ugyanis az asszony most már az volt). Nizzában az anya megtudta, hogy férje aznap délelőtt 10 óra körül vízbe fulladt, amikor fürdés közben görcsöt kapott bátyjának segítségére sietett.”

A telepatikus percepció képessége – természeténél fogva – rendkívül változékony; még egyetlen kísérlet keretén belül és azonos percipiensnél is hol fokozódik, hol csökken. Ma igen nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy megtalálják a megfelelő képességekkel rendelkező induktort és percipienst, kiválasszák azt a telepatikus párt, amely tartós eredményeket ad a gondolatátviteli kísérletekben.
Megállapítást nyert, hogy az induktornak és a percipiensnek a folyamatban lévő kísérlet iránti érdeklődése észrevehetően javítja az eredményeket.

A szkeptikusok hiába gúnyolódnak azon, hogy ellenséges kételkedő nézők jelenlétében a gondolatátviteli kísérletek rendszerint sikertelenül végződnek. Miért van az, kérdik egyesek, hogy a legszigorúbb vizsgáztatók sem gátolják meg a vizsgázót a vizsga sikeres letevésében, ugyanakkor a szkeptikusok megakadályozzák a percipienst abban, hogy tanújelét adja telepatikus képességének? Szerintünk azért, mert azok a gondolati folyamatok, amelyek biztosítják a vizsgáló válaszainak helyességét, mindig tudatosak, akaratától függenek, míg a gondolati indukciót és percepciót végrehajtó folyamatok gyakran öntudatlanok, tudatalattiak, akarati erőfeszítéssel nem irányíthatók. Ezt aligha lehet kétségbe vonni.

Van azonban olyan adat is, amely arra enged következtetni, hogy a telepatikus képességnek a „közönséges halandó” számára elérhetetlen magasabb foka mind a indukció, mind a percepció tekintetében veleszületett tulajdonság. Az irodalomban találunk utalásokat olyan személyekre, akiket „telepatikus zseniknek” nevezhetünk.

A probléma szakirodalmában egyáltalán nem ritkák az ilyen esetek. Egy ízben V.I. Dal, az „Élő nagyorosz nyelv értelmező szótárának” ismert összeállítója – hivatása szerint orvos – részt vett egy kísérleten, ahol a percipiens egy fiatal leány, az automatikus írás képességével rendelkezett. Dal olyasmit kérdezett tőle, amire csak ő maga tudta a pontos választ: első feleségétől való fia születésének és halálának időpontját. A leány leírta a választ, de Dal kijelentette, hogy téves. Mindenesetre fel akarta frissíteni az emlékezetét, és még aznap átnézte régi levelezését, meg régi naptárakat böngészett. Kiderült, hogy ő maga tévedett, a percipiens pontosan válaszolt. Ezt az esetet akkor úgy magyarázták, hogy „a médium azzal a szomnambulikus (~elrévült) képességgel rendelkezett, hogy öntudatlanul lássa a kérdező emlékezetében lejátszódó folyamatot”.

Általában az a felfogás, hogy a legjobb hipnotizőrök az érett korú, erős akaratú és szexuálisan különösen aktív férfiak; a hipnotizőr nő igen ritka. Ezzel szemben a legjobb hipnotizálható alanyok általában a nők, éspedig a legnőiesebbek. Ennek megfelelően a parapszichológusok többsége úgy véli, hogy a telepatikus induktor szerepe inkább a férfit, a percipiensé pedig a nőt illeti meg.
Röviden: az induktorok és percipiensek az emberek két ellentétes lélektani típusának megfelelően gondolkodnak.

Minden valószínűség szerint az emberi szervezetben is két apparátus (vagy mechanizmus) szolgálja a távolsági összeköttetést: az egyik a telepatéma adására, a másik a vételére való. Egyes egyéneknek (az induktoroknak) inkább az „adókészüléke”, míg másoknak (a percipienseknek) inkább a „vevőkészüléke” működik. Ha az induktor és a percipiens egyik apparátusa erősen túlsúlyban van a másikkal szemben, akkor a gondolatátvitel egyoldalú jelleget nyer; ha e két feltételezett apparátus az induktorban és a percipiensben is nagyjából egyformán fejlett, a gondolatátvitel kétoldalú lesz, s az induktor és a percipiens adottságainak ellentétes jellege elhalványul.

A spontán telepátia esetei és a gondolatátviteli kísérletek eredményei nem minőségileg, hanem csak mennyiségileg különböznek egymástól. Az előbbieket az emberi személyiség nagy élményei váltják ki, ugyanilyen élmények rázkódtatják meg a percipienst is. Ezek makrotelepatikus jelenségek. Az, amit a kísérletek keretében kapunk, csak halvány árnyéka ezeknek a természetes lefolyású jelenségeknek. De tudomásunk van átmeneti formákról is: a spontán jelenségek mikrotelepatikus jelleget ölthetnek, a kísérletileg előidézett telepatikus jelenségek pedig néha a telepatikus hallucináció méreteit ölthetik.

A fenti írás részlet L. Vasziljev: Telepátia című könyvéből >>

Mostanában ennyien olvasták: 411
Hasonló bejegyzések
USS Eldridge remote viewed

Target: LN17-0023Describe the target! mw & me, BZ Circumstances of the target: this is in a sunny, pleasant place. Moderate Read more

USS Eldridge – távérzékelve

Monitoros vizsgálat 2009.08.02-án Cél: LN17-0023 Kezdés: 9:44 Befejezés: 10:30 Távérzékelő: MW Monitor: BZ (hunviewer) Vak cél, a távérzékelő nem ismeri Read more

Gyufám se volt, nemhogy életem

Sajnos nem ismertem személyesen Málik Rolandot. Annyi mindenkit nem ismerünk, és később már hiába minden, marad egy papírillatú gondolatköteg. Úgy Read more

Könyvajánló – L. Vasziljev: Telepátia

L. Vasziljev: TelepátiaAlcíme: A fiziológus észrevételeiVnumenie na rasstavnii - Zametki fiziologaEredeti kiadás: Moszkva, 1962Magyar kiadás: Gondolat Kiadó, 1964 (Go 208-f-6466) Read more

Könyvajánló – L. Vasziljev: Telepátia

L. Vasziljev: Telepátia
Alcíme: A fiziológus észrevételei
Vnumenie na rasstavnii – Zametki fiziologa
Eredeti kiadás: Moszkva, 1962
Magyar kiadás: Gondolat Kiadó, 1964 (Go 208-f-6466) Fordította: Józsa Péter

Ez a Magyarországon 1964-ben megjelent könyv egy pótolhatatlan, alapvető és más forrásból be nem szerezhető ismereteket közlő munka a telepátiáról és a fizikai érzékeken túli érzékelésről. A megjelenés évében sem a Szovjetunióban, sem Magyarországon az állam parapszichológiai területre irányuló kutatásai nem voltak közismertek, ezért sem a korabeli cenzúrának, sem a könyv anyagát ellenőrző szakembereknek nem állt módjukban egyes – lényegi, a téma mai kutatását jelentősen elősegítő – részletek elhagyását, törlését kezdeményezni Vasziljev könyvéből. Alapvetésként Vasziljev természetesen a jelenségek materiális megközelítést alkalmazza, mégis a telepátiával, távérzékeléssel, gondolatátvitellel és határos területeivel foglalkozó kutatók és érdeklődők olyan alapművet kaptak a kezükbe, amelyből szinte képzés-szerűen kísérhetik figyelemmel a témával kapcsolatos tudományos folyamatokat. A könyv rendkívüli forrásmunka is egyben, hiszen névmutatója 168 bejegyzést tartalmaz, ezen kívül szinte minden második-harmadik oldalon forrásanyag-hivatkozást, részletekbe menő ábra- és kísérletmagyarázatot olvashatunk.
Hogy megbizonyosodjunk az előbbiekről, egyszerűen olvassuk el a könyv fülszövegét és tartalomjegyzékét, amelyek rengeteg részletről tanúskodnak.

A fülszöveg:
Ez a kis könyv történeti áttekintést ad a parapszichológia – azaz a gondolatátvitelről, szuggesztióról, telepátiáról szóló tanítás – keletkezéséről és fejlődéséről.
A szerző, L.L. Vasziljev* professzor ismert, többszörösen kitüntetett, Lenin-rendes szovjet tudós. Több mint negyven éve fiatal fiziológusként kezdett parapszichológiával foglalkozni. 1921-ben V.M. Behtyerev, a kiemelkedő orosz tudós vezetésével folyó parapszichológiai kutatásokba kapcsolódott be. Behtyerev maga is folytatott kísérleteket a gondolatátvitel területén kutyákon és embereken, s nagy fontosságot tulajdonított a „titokzatos” jelenség tudományos kutatásának.
Vasziljevet kezdettől fogva a szuggesztió anyagi természete érdekelte. 1932-ben nagy jelentőségű kísérletek kezdődtek az ő irányításával a telepátia fizikai természetének feltárása céljából. A kutatás 1938-ban a kutatók számára is teljesen meglepő, nem várt eredménnyel ért véget. Ez a kísérlet megdöntötte a gondolatátvitel elektromágneses természetének hipotézisét, amelyet addig a kutatók is vallottak. A két kísérleti személy, az induktor és a percipiens egymástól való teljes elszigetelése nem változtatta meg a szuggesztió eredményét. A háború megszakította a további kutatásokat.
Vasziljev professzor csak 1959-ben tért vissza újra a parapszichológia problémáihoz „Az emberi lélek titokzatos jelenségei” című könyvében. Ugyanez év végén egy francia folyóiratban amerikai kutatásokról olvasott, amelyek egészen váratlanul alátámasztották huszonöt év előtti hipotézisét. A kísérletek azt mutatták, hogy a telepatikus információ áthatolhat nagy tömeg tengervizen és a tengeralattjáró fémburkolatán is, tehát olyan közegeken, amelyek nagyon megnehezítik az elektromágneses hullámok terjedését, a rádiókapcsolatot. Ez a hír új munkára buzdította, s ekkor kezdeményezte a telepátia kutatására egy laboratórium létrehozását a leningrádi egyetem fiziológiai kutatóintézetében. Jelenleg is e laboratórium élén folytatja kutatásait (1964-ben, BZ), amelyek eredményéről e munkájában számol be.

*A szerző teljes neve: Leonyid Leonyidovics Vasziljev (Leonid Leonidovich Vasiliev, Леонид Леонидович Васильев, 1891-1966).

A könyv tartalomjegyzéke:

I. A probléma története (Alapfogalmak)
II. Akarat-, illetve gondolatátvitelként felfogható esetek a mindennapi életből
III. Az akarat- és gondolatátvitel kísérleti kutatása
IV. A mindennapi esetek összehasonlítása a kísérleti eredményekkel
V. A legjobb kísérleti feltétel keresése – A telepatikus indukció optimális feltételei. A telepatikus percepció optimális feltételei.
VI. A telepatikus összeköttetés
VII. A telepatikus képesség
VIII. Az akarat- és gondolatátviteli filozófia vizsgálata
IX. A „biológiai távkapcsolat” jelenségei az állatok közt
X. Az akarat- és gondolatátvitel elektromágneses hipotézise
XI. Nagyon nagy távolságokon végzett kísérletek
XII. A telepátia elméleti jelentősége és lehetséges gyakorlati alkalmazása
Névmutató

Mindezekkel együtt Vasziljev professzor is megállapította a maga idejében, amit a témával foglalkozó kutatók, szakemberek rendszerint hamar felismernek:

Az a körülmény, hogy a telepatikus átvitelben összehasonlíthatatlanul gyakrabban szerepelnek vizuális és egyéb fajta képek, mint szavak, bizonyítja annak a gondolatomnak a helyességét, hogy a telepatikus összeköttetés egyáltalán nem az evolúció legújabb vívmánya.

Könyve végén logikusan felépítve, 12 pontban adja közre a témáról kialakított állásfoglalását, amelyet az alábbi sorokkal vezet fel.

Befejezésül kötelességemnek tartom, hogy őszintén kifejtsem saját véleményemet e könyvemben érintett tő kérdésekről. E nézeteim sokéves személyes tapasztalatomon és a irodalomban található nagyszámú adat gondos tanulmányozásán alakulnak.

A könyvet, amint említettem, 1964-ben adták ki Magyarországon (eredeti ára 15 Ft volt), így jelenleg csak antikváriumokban kapható.

A telepátia jelenségei valóságos tapasztalatok. Ehhez nem fér kétség. Túl azon, hogy hatalmas mennyiségű idevágó tényanyag áll a rendelkezésünkre, szinte nincs olyan meglett családapa, akinek ne volnának telepatikus jelenségekkel kapcsolatos személyes élményei. Tisztelet minden olyan próbálkozásnak, amely tudományos magyarázatot keres e jelenségekre.

K. E. Ciolkovszkij

Részlet a könyvből >>

Mostanában ennyien olvasták: 395
Hasonló bejegyzések
USS Eldridge remote viewed

Target: LN17-0023Describe the target! mw & me, BZ Circumstances of the target: this is in a sunny, pleasant place. Moderate Read more

USS Eldridge – távérzékelve

Monitoros vizsgálat 2009.08.02-án Cél: LN17-0023 Kezdés: 9:44 Befejezés: 10:30 Távérzékelő: MW Monitor: BZ (hunviewer) Vak cél, a távérzékelő nem ismeri Read more

Gyufám se volt, nemhogy életem

Sajnos nem ismertem személyesen Málik Rolandot. Annyi mindenkit nem ismerünk, és később már hiába minden, marad egy papírillatú gondolatköteg. Úgy Read more

A telepatikus képesség, spontán telepátia

Részlet L. Vasziljev: Telepátia című könyvéből Ha az ember első ízben találkozik a gondolatátvitel és a spontán telepátia jelenségeivel, rendszerint Read more

Hang a sim-kártyából

Tavaly év elejétől nálam kallódik egy piros színű sim-kártya. Valahogy ott maradt a polcon a barátok körforgása közepette, aztán nem kereste senki. Egyértelműen nem hozzám, hozzánk tartozik, mi egy másik színnek fizetünk havonta. Végül addig-addig nézegettem, rakosgattam, kerülgettem a kártyát, amíg felmerült bennem a kérdés, hogy „mi lenne, ha…”? Egy gyenge pillanatomban beleraktam a kezem ügyébe eső első üres telefonba, bekapcsoltam, a PIN-kódja a mellette heverő papírfecnire volt írva. Ez a papírdarab a kulcsa ennek a történetnek, később ugyanis nyoma veszett, ami egy furcsa játékot indított az útjára. A kártya egy ősrégi, de működőképes telefonba került, az akkumulátorát gyakran tölteni kellett és kell, emiatt különösen figyeltem rá, hogy ne merüljön le teljesen, hiszen a PIN-kód hiányában a kártyának végérvényesen befellegzik. Egyszerű játék volt ez a részemről (vagy inkább megszállottság?), meddig bírom életben tartani azt kártyát, amit a rozzant akkumulátor egyszeri lemerülésével soha többé nem lehetne már bekapcsolni? Vajon minek szakadna vége ennek a kártyának a halálával?
Több hónapos polcon heverést követően ezek után életre keltettem a virtuális valóság egy darabját. Életben volt, rendben feljelentkezett a hálózatra, és készenléti állapotba állt.
Elhelyeztem ugyanarra a polcra, és őriztem.
Hívást értelemszerűen nem bonyolítottam róla, hiszen nem az enyém, egy darabig letelefonálható egység sem volt rajta, de időnként ránéztem, hogy mi helyzet vele. Az idén tavasszal érkezett rá néhány száz forint értékű feltöltés, plusz onnantól egy év érvényesség a szolgáltatótól, azaz 2012 elejéig adminisztratív oka nincs a kártya fennmaradásának.
Nézegettem, nevelgettem tehát ezt a számomra idegen kártyát. Egyszer befutott rá egy körüzenet, amelyben az egyik hónap különlegesen jellegzetes voltára hívta fel a figyelmemet valaki, majd mégegyszer ugyanaz. Csodálkoztam rajtuk, mindig van új a nap alatt, eddig még csak email-ben kaptam körüzeneteket, sms-ben nem, de nyilván ez a kettő nem is nekem szólt. Ezeken, illetve a szolgáltató néhány reklámüzenetén kívül semmi.
A kártya memóriájában találtam néhány teljesen semleges, de türelmetlen bejegyzést: „Jössz?”, „Mikor jössz?”, „Ott vagy már?” és így tovább, remélhetőleg beteljesedett az üzenetek körül kialakult dolog, bármi legyen is az. Erre reményt ad egy „Vajas-lekváros?” tartalmú kérdés, ami ezen a nyomon már nem folytatódott.
Érdeklődtem ennél-annál, hogy kié lehet ez a kártya. Sms-t küldtem a leggyakoribb beérkező üzenetek feladójának azzal, hogy nálam van, viheti, akinek hiányzik, de nem érdekelt senkit, és az sem derült ki, hogy ki a tulajdonos.
Őriztem tehát tovább a kártyát.
Fogalmam sincs, hogy ez jócselekedetnek számít-e, mármint a kártya pátyolgatása, étel-ital-kvártéllyal való ellátása, mindenesetre ezen a héten beérett e tevékenységeim gyümölcse: felhívtak. Mondhatnám: a jótett helyébe’…
Természetesen nem hordtam magammal ezt a telefont, amelyikben a kártya volt, mert értelmetlennek tartottam, vajon ki keresne egy olyan számon, ami nem az enyém, és a hívószámának karaktereit sem ismerem?
Tegnap viszont éppen otthon voltam, amikor megcsörrent a készülék. Hoppá! Szinte megrémültem, bámultam a telefont messziről, hogy most akkor mi legyen? Eddig még ilyen nem történt, hogy úgy mondjam: erről nem volt szó!
Olyan már volt, hogy hazatérve ránéztem a kijelzőjére, és nem fogadott hívást jelzett, ami a szolgáltató központi számáról érkezett. Nagyjából kéthavonta hívott ez a szám, ha visszahívtam, egy automata valami foglalt-szerű hangot hallatott, senkivel nem tudtam beszélni.
De tegnap csörgött az ismeretlen kártya, és én ott ültem mellette.
Felvettem.
Kellemes meglepetésként egy nagyon kedves (sőt, inkább izgató) hangú hölgy hívott, hogy felajánljon különféle mobilinternet-csomagokat modemmel,  síppal-dobbal-nádihegedűvel.
Eleinte talán bosszantott, hogy nyilvánvalóan emiatt hívták ezt a számot kéthavonta egész évben, így gyorsan közöltem, hogy ez a kártya nem az enyém, sőt azt se tudom, hogy kié, az ajánlat nyilvánvalóan nem nekem szól.
A hölgy viszont beszélt, csak mondta a rá kirótt, széles körben megosztani rendelt tartalmat, én pedig hallgattam. A hangja egyszerűen levett a lábamról, ha éppen nem ülök, hát kutya dolgok történhettek volna. Ahogy hallgattam, láttam is magam előtt az asztalánál ülve, világos alapon apró virágmintás blúzában, festett-szőke hajjal, a maga érettségében. Végül már csak azért beszéltettem, hogy halljam a hangját, ő pedig nem kérette magát, végezte a dolgát – az én megelégedésemre.
A földre a beszélgetésben felmerült hétköznapi ellentmondás hozott vissza.
Mikor azt kérte, hogy mondjak helységneveket, ahol használom a kártyát, megneveztem azt a két helyet, ahol leginkább telefonálok vagy internetezek, ezeket csak irányítószámmal lehetett a rendszerben beazonosítani.
Nos, kiderült, hogy azon a két helyen még csak kültéri lefedettségük van (pedig az egyik ezek közül az volt, ahonnan pont vele beszéltem, bent a házban), majd valamikor ez év vége felé lesz fullextra főz-mos-takarít térerő. Abban maradtunk, hogy feljegyzi a telefonszámomat (!), és értesít, ha internethez alkalmas térerő lesz azon a két helyen, amit bemondtam, talán majd használom a szolgáltatást akkor.
Sajnos ugyanez fordítva nem történt meg, a hölgy a privát számát nem sikerült megszereznem…
Csakis a hangja miatt nem bosszankodtam azon, hogy mi a fenéért hívnak egész évben azért, hogy olyat adjanak el nekem, amit a saját bevallásuk szerint se’ tudnék használni az idén. A megyei napilapban a múlt héten jelent meg fizetett hirdetésben, hogy most már elkezdik az erre irányuló munkálatokat, a valóságban pedig már árulják a kész[?]terméket.

 

Mégsem bosszankodtam, pedig tipikus esete volt ez a marketinghívás a „még nincs teljesen kész, de már majdnem elkezdtük” helyzetnek.
Eddig volt egy ismeretlen sim-kártyám, ami senkinek nem kellett. Most már van hozzá egy hang is. Őrzöm tehát tovább a kártyát. Mit lehet tudni…? A legjobb dolgok véletlenül történnek.

Utójáték: miközben ezt a bejegyzést írom, szöveges üzenet érkezik a kártyára. „Most egy díjmentesen letölthető játékkal kedveskedünk Neked, amelyet … szabadon kiválaszthatsz és letölthetsz…” Igen! Ez lehetne a virtualitás legfelsőbb foka…

Frissítés 2011. november végén: a telefon feladta, már csak nagyon kevés ideig bírta feltöltés nélkül. Egy napon kikapcsolt, így a sim-kártya meghalt. A szelleme még köztünk jár, mert 2012 kora tavaszáig aktív ugyan, de a feltámadása csodaszámba menne.

 

Mostanában ennyien olvasták: 2084

Hasonló bejegyzések


Blog, a sajátom

Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more


Ózd-Vasvár gerendavára

Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során Read more


Csontzörgés éjfélkor a padláson

A héten találtam egy ilyen idézetet, annak ellenére, hogy nem kerestem. Egyszerűen csak olvastam egy helyen, és nem lehetett otthagyni, Read more


Hogy tartod biztonságban az írásaidat?

Egy írással, írástechnikával foglalkozó blogban jelent meg a fenti című bejegyzés a napokban. Tényleg, hogy tartsuk biztonságban, illetve hogy őrizzük Read more

Szó-kincs 2011 antológia

Megjelent a Szó-kincs 2011 című antológia, benne az „Add vissza az aurámat!” című novellámmal.
Olvassa el: Add vissza az aurámat!
A Szó-kincs 2011 adatlapja a moly.hu-n >>>
Az antológia antikvár példánya >>>

Mostanában ennyien olvasták: 2290

Hasonló bejegyzések


Hét ember és egy odaveszett vers emlékére

24 éve, 1986.  január 28-án az amerikai Challenger űrrepülőgép az indítását követő 73. másodpercben egy robbanás következtében megsemmisült. Hét amerikai Read more


Karnyújtásnyira a város

A Karnyújtásnyira a város című novellám szövegéből egy internetes alkalmazással szófelhőt készítettem, ami az írás jellemző szavait, gyakoriságukat és jelentőségüket Read more


Szendrei és Rizling

Megjelent a Dimenziók - 57 mai magyar novella című antológia (Aposztróf Kiadó) (benne a "Karnyújtásnyira a város" című novellámmal). A Read more


Áldozatok

A nyomozó nyugalomba vonulásának első estéjén újabb bűneset végére tehet pontot, hiszen ügy nem maradhat felderítetlen. Közel két évtized után Read more