Az előző két bejegyzés sajnos komorabbra sikerült, mint ahogyan terveztem. Rendkívüli igény merült fel tehát bennem ebben a néhány napban, hogy valami másról is írjak postot, mint a veszteségekről. Ezzel a maival nem tudom, sikerült-e…?
Mindenesetre nem véletlenül írja egy hozzászóló erről a zenéről a videó alatt: ha az Istennek van iPodja, ez a zene biztos rajta van. De a vers is.
József Attila – Latinovits Zoltán – SH@M3N: Reménytelenül
Mostanában ennyien olvasták: 2495
Szomorú hír érkezett: Ingo Douglas Swann 2013. január 31-én, 80. életévében stroke következtében életét vesztette.
A magam, de talán a magyarországi távérzékelők közössége nevében is köszönetet mondok a Mesternek, aki nélkül a távérzékelés nem lehetett volna az, amit ma ismerünk.
Egyik előadását így kezdte: „Azt mondják rólam, hogy már meghaltam, de reinkarnálódtam, és újra ugyanebbe a testbe kerültem.”
A pillanat tegnap újra elérkezett számára.
Nekem külön fájdalmas az, hogy „Penetration” című könyvének fordítása közben távozott, hiszen szinte napról napra a papírra vetett gondolatai között időztem, amelyekből kirajzolódott előttem az az ember, akivel egyrészt elektronikus levelekből, másrészt a közös tudatmezőben történt kalandozásainkból ismertük csupán egymást, a földi életben mérvadónak tekintett személyes találkozás eddig nem jöhetett létre – és ez már megváltoztathatatlan.
Daryl Smith, a Mester személyes jóbarátja így reagált a megrendítő hírre: „Szomorúan értesültem arról, hogy Ingo Swann elhagyott minket, hogy új formában új kalandokban vegyen részt. Hiányozni fog minden, amit magával vitt. A családnak kitartást kívánok ezekben a nehéz időkben.”
Nehéz lenne ehhez bármit is hozzátenni. A Mester most már része lett annak a közegnek, amit elméjén keresztül megingathatatlanul tanulmányozott.
Ingo Swann, nyugodj békében! Köszönjük, amit magad után hagytál!
Your name will be remembered forever.
Bon voyage!
1933. szeptember 17-én született Telluride-ben (Colorado, USA). Pszichikus kutatóként, távérzékelőként, művész- és íróként ismertük őt.
Életműve jelentősen kiemelkedik a XX. század második felében működő parapszichológiai kutatók (pszichikusok) tevékenységeinek sorából. Swann születésétől fogva pszichikus képességekkel rendelkezett, amelyet családi örökségként kapott: anyai nagyanyja bírt hasonló tulajdonságokkal. Kisgyermekként kétéves korában egy mandulaműtét folyamán élte át első testen kívüli élményét, amely aztán rengeteg további ilyen – később spontán távérzékelési – állapotot generált, kellő hátteret nyújtva a további pszichikus tevékenységéhez.
Tanulmányai során diplomát szerzett biológiából és művészetekből. Fiatalon 3 évet szolgált katonaként Koreában, majd leszerelése után – művészeti karrierjét elősegítendő – New Yorkban telepedett le, itt sokáig az UNESCO alkalmazottja volt. New York-i állásának megszűnése alapvetően befolyásolta további sorsát, mert főként anyagi okokból kezdett pszichikus laboratóriumi kísérletekben részt venni, ahol ezért napidíjat kapott.
A parapszichológiai kutatások az 1970-es években élték fénykorukat, ekkor kapcsolódott be a kutatási tevékenységbe. Eleinte pszichokinézis-, később testen kívüli észlelési kísérleteket végeztek, amelyek eredményességét követően 1971-ben Swann javasolta egy új parapszichológiai kutatási protokoll bevezetését. Ez a szabályrendszer egy olyan folyamat pontos leírása volt, amelynek segítségével lehetővé vált a távolról történő érzékelés, méghozzá a céltól való teljesen elzárt állapotban és bármilyen távolságban, illetve bármely előzetes információ hiányában is. Ő nevezte el ezt az érzékelési protokollt távérzékelésnek, angol nevén „remote viewing”-nak, amely módszer vált végül minden későbbi távérzékelési metódus szigorúan vett alapjának.
A rengeteg sikeres és dokumentált pszichikus érzékelési eredmény mellett mindenképpen megemlítendő az úgynevezett Jupiter-próba, melyben pár héttel a bolygóhoz küldött űrszonda hivatalos adatainak beérkezte előtt előtt jelezte, hogy a Jupiter körül a Szaturnuszéhoz hasonló gyűrű létezik, illetve a bolygó további, műszerrel addig soha nem mért részleteiről is beszámolt.
1972-79 között pszichikus detektívként dolgozott, legalább 25 esetben adott tanácsot a rendőrségnek különféle bűnügyek megoldásában. Később egy előadáson feltett kérdésre válaszolva elmondta: ezt a fajta tevékenységet azért hagyta abba, mert túl sok bürokratikus akadály zavarta meg azt, hogy eredményeit a hatóság érdemben és gyorsan felhasználhassa.
Legismertebb hosszú távú kutatási kapcsolata dr. Harold E. Puthoff révén a Stanford Research Institute-hoz kötötte, ez 1972-1988 között tartott, és távérzékelési kutatásokat foglalt magában. Ezt a tevékenységet az amerikai hírszerzés és különféle katonai hivatalok támogatták, Swann-al az évek során számtalan olyan kísérletet végezt(ett)ek el, amelyet az SRI-n kívül sehol máshol nem valósítottak meg.
1989-ig volt alkalmazott munkatárs a pszichikus kutatások terén a hírszerzésben. 1989-ben visszavonult a kormányzati munkától és a nyilvános szerepléstől, de a pszi tanulmányozásában eltöltött hosszú évek után nem nyugodhatott, időnként részt vett további kísérletekben, főként a többdimenziós mentális képek, az érzékelés, valamint a agyhullámok kutatásának területén.
Visszavonulását közel húsz éves, termékeny alkotói időszak követte, amelynek eredményeképpen rengeteg értekezés, cikk, 11 könyv és egyedülálló festmény született. Képein felismerhető jegyekként jelennek meg a parapszichológia művészeti alkalmazásának jellemző stílusjegyei. Legismertebb festményeiből néhány ma a Smithsonian Air And Space Museumban látható.
Népszerű és keresett szerző-előadó volt, mégis csupán korlátozott számban vállalt fellépéseket, előadásokat. 1998 ban jelent meg a híres „Penetration…” (Behatolás – A földönkívüli és emberi telepátia kérdése – Magyar cím és fordítás © Barta Z.) című könyve, amely a ’70-es években végzett földönkívüli telepátiás kísérleteket foglalta össze dokumentumregény formájában.
Swann-ra különféle módokon rontott rá a halál, ezeket a támadásokat rendre kivédte. Megvívta győztes csatáját a szájrákkal, de 2003-ban egy jeges New York-i utcán olyan szerencsétlenül esett el, hogy eltörött a combcsontja, amelyből igen nehezen épült fel. Ezek után egészsége törékeny maradt, de még így is többször vett részt beszélgetéseken, alkalmi előadásokon vagy éppen az IRVA (Nemzetközi Távérzékelési Szövetség) konferenciáján.
Legutolsó publikált fotóin, videóin már lefogyva, de töretlen jókedvvel szerepelt, ebben közrejátszott, hogy társasági emberként világéletében rengeteg ismerőse és barátja volt. Halála napjaiban egy saját, csodálatos műveit bemutató művészeti album összeállításán dolgozott. Tisztelői, követői, tanítványai, rajongói, barátai és ismerősei – mi mindannyian várjuk azt a napot, amikor e könyv által újra találkozhatunk vele, a Mesterrel.
Az emlékezés örök.
Ingo Douglas Swann
1933. szeptember 14. – 2013. január 31.
A Mester honlapja: IngoSwann.com
Ingo Swann @Wikipedia
2011. január 28-án, pénteken az ecuadori Santa Marianitában tragikus hirtelenséggel, balesetben elhunyt Málik Roland költő. 35 éves volt. Ki volt ő?
Álmodó (részlet)
Nem vagyok soha jobban
Málik Roland,
mint ha valamin ámulok.
Amit ilyenkor látok,
valami mélységesen mély
titoknak a ruhája.
A szív megszűnik szaladni,
a fül nem akar hallani,
nem kell szagolni az orrnak,
alszik a nyelv,
és a tapintás csak nyűg volna.
És a szem sem szem már,
csak két tetszhalott ablak,
hogy lássam, aminek
gyerekkorban sem tudtam a nevét.
A vágáns dala (részlet)
Aki itt nem megy viaszba,
Az csavargó lesz, vagy szent.
Lettem csavargó,
Vagabundja a nyelvnek,
A jassznak,
Amit mióta világ a világ
Tucatnyian, ha tudtak, tudnak.
Álmodó az ámulatban,
S ámuló az álomban,
Mert mihez is értenék máshoz,
Mint álmodáshoz?
Mostanában ennyien olvasták: 2431
Kis játék – nagy karakterekkel. Milyen volt, hogyan élt Nagy Sándor, a Hódító, Nofertiti (Ehnaton fáraó felesége), Yohl Ik’nal (a maja Palenque egyik uralkodója) vagy akár Koppány – kisgyermekként? Hódításaikat, csatáikat, nevezetes tetteiket nem gyermekként vitték véghez, mégis talán érdekes arról írni (olvasni), hogy mely szálak mentén jutottak el gyermekkoruktól oda, amelyek alapján a fentihez hasonló felsorolásokban szerepelnek.
Történelmi személyeknek természetesen valós gyermekkoruk volt, az irodalom sokuk kezdeti éveit a tények – vagy a fantázia – alapján feldolgozta. Én nemrégen – különös álom által kapott ötlettől vezérelve – késztetést éreztem egy kitalált hős gyermekkorának jellemző szeletéről írni, mivel meggyőződéssel éltem át azt, hogy az a bizonyos esemény csak így, és sehogy máshogyan nem történhetett meg.
Mindezt tehát meg is írtam, de eléggé újszerű módszernek tartom ahhoz, hogy csak úgy kitegyem a novellát a többi közé.
Hogyan vált lehetségessé ez az egész? Íme az elv, amelyre mindezt alapítottam és amellyel aztán dolgoztam:
Ha a gondolat teremtő erejét elfogadjuk, és miért ne tennénk, hiszen a művészet körülöttünk mind-mind erre példa, akkor a képzelet által teremtett karakterek sem csak egy pontban léteznek a közös tudatmezőben. Életük, körülményeik, tulajdonságaik és főleg kigondolóik hozták létre őket, akik a karakterek számára teremtő istenként funkcionálnak kitalált világaikban. Mielőtt elmerülnénk a szerzők által létrehozott különféle mesterséges tudati univerzumok sokaságában, igyekezzünk elfogadni azt az ideát, hogy a megírt (megénekelt, stb.) kitalált személyek létrejöttének is oka van, valamint korábbi életük és sorsuk, sőt: ha szerzőjük nem küldi a sírba őket, akkor bizony jövőjük is – az adott gondolati síkon. Ezek az időszakok akár szerzői, akár mentális technikákkal kutathatók és megalkothatók, itt egyiknek a részleteire sem térnék ki bővebben.
Ezek után ismerkedjünk meg az én célszemélyemmel: Prospero-val.
Shakespeare utolsó színműve A vihar 1611 körül íródott.
Központi alakja Prospero, Milánó törvényes hercege.
Az értő olvasó számára másoknak emberi gyarlóságukkal való szembesítésével, a megbocsátás kegyének gyakorlásával egyenértékű Prospero alakja – a mágia mesteri szintű alkalmazása mellett.
Mit kell még tudnunk róla? A vihar rövid leiratából megismerkedhetünk vele, ha a színmű eddig kimaradt, feltétlenül olvassák el, az eddig mulasztók számára itt található.
Prospero-ról tehát:
A mágia és a bölcselet tanulmányozása mindig is jobban vonzották, mint hercegi hatalmának gyakorlása. Ezt kihasználva öccse, Antonio – Alonso nápolyi király segítségével – elűzi őt trónjáról: Prospero-t hároméves leányával, Mirandával egy törékeny csónakon a tengerre vetteti. A csónakba Prospero mágikus könyvtárát is belerakatja, hogy az elüldözött testvér minden nyoma eltűnjön Milánóból. Egy mediterrán szigeten érnek partot, ahol rajtuk kívül csupán képzeletük fura teremtményei, illetve Caliban, a sziget előző tulajdonosának, Sycorax boszorkánynak a fia (egy primitív, durva lelkű vadember), valamint Ariel, a barátságos kis szellem él. Telik-múlik az idő, Prospero könyveiből tovább tanulmányozza a mágiát. Eközben Caliban szemet vet Mirandára, de a liliomtiprást Prospero megakadályozza, Caliban-t végül megtöri, és uralma alá vonja az egész szigetet. Miranda később, a boldog vég bekövetkeztekor Ferdinand, nápolyi királyfi hitvese lesz.
Hamarosan – isteni igazságszolgáltatásként – a sziget felé hajózik Alonso és kísérete. Vitorlásukra Prospero elemi erejű vihart varázsol, amely így a tenger fenekére süllyed. A hajótöröttek természetesen a szigeten érnek partot, ahol – némelyek már halálukból visszatérve – igencsak elcsodálkoznak meglepő menekülésükön.
Csodálkozásuktól csak a megdöbbenésük nagyobb, miután azzal szembesülnek, hogy e sziget Prospero birodalma, méghozzá a mágián alapuló és az által működtetett birodalma. Rettegés lesz úrrá rajtuk, attól tartva, hogy a volt herceg bűbáját felhasználva bosszút áll bűnösön, ártatlanon.
Prospero viszont immár felülről szemléli az egész helyzetet, és megelégszik annyival, hogy szembesíti ellenségeit bűnükkel, híveit kitartásuk gyümölcsével. Neki elegendő az, hogy az ellene vétők belátják tettük következményét és hatását, Prospero erkölcsi és mágikus nagysága előtt emberileg megsemmisülnek, szégyenüket átélik, tettüket átértékelik.
Prospero úgy véli, hogy immár elérte célját az élethosszig való mágia-tanulással, így – ahogy mondani szokás – varázspálcáját a szegre akasztja, de e csodálatos földről talán nem is kívánkozik el, így belső megérzéseire és vágyaira bízza azt, hogy visszatérjen-e a szárazföldre, vagy maradjon inkább mágikus birodalmában, a szigeten.
A színművet remekül feldolgozta Peter Greenaway a Prospero könyvei című filmben (vagy itt), amely mű aztán további hullámokat vetett a témában teremtett világóceán felszínén, elég itt például a Prospero Könyváruházról említést tenni.
Shakespeare nem tért vissza A vihar után, mágikus birodalma mélyére húzódott, e darab után visszavonult, soha többé nem írt színműveket.
Prospero viszont természetesen tovább él, nemcsak a színműben, hanem más szerzők és tudományos szakemberek munkáiban is. Néhány bizonyság erre:
A britek mindeddig egyetlen, 1971-ben felbocsátott műholdja, a Prospero.
Jan Siegel könyve, a Prospero gyermekei, amely témájában nem, de ihletettségében valóságos örököse Shakespeare művének.
Kanyarodjunk vissza ezek után a bejegyzés céljához. Prospero tehát kétséget kizáróan megszületett, a fentiekben láthatjuk, hogy különféle formában tovább is él, leszármazottai lettek, tárgyakat neveztek el róla – nyilván nem véletlenül. Milánói főhercegsége idején már úgy ismerhettük meg, mint a bölcselet és mágia tanulmányozóját.
Igen ám, de mi vezette oda, hogy e tudományokkal foglalkozzon?
Talán egy gyermekkori emlék?
Kivel – kikkel – találkozott a gyermek Prospero, akik a mágia útjára vezérelték? Minek hatására alakult ki benne ez a gondolkodásmód?
Erről álmodtam, majd aztán további késztetés hatására írtam meg az általam elképzelt (így már a közös tudatmezőben is meglévő) előzményeket Prospero gyöngyei című novellában.
Később olvasható lesz majd itt.
Mostanában ennyien olvasták: 2928
A Főnix Dala
Irodalmi és kulturális lap, megjelenik negyedévenként.
IV. évfolyam 2. szám, 2012. december
A lapban megjelent szerzők és műveik:
Mostanában ennyien olvasták: 2315