Kallocain 2084

Egy erősen szubjektív megállapítással kell kezdenem ezt a rövid recenziót. Vannak emberek, akik nem szeretik az uborkát, akadnak olyanok, akik a komolyzenétől idegenkednek, mások nem kedvelik a sárga színt – sokfélék vagyunk. Hosszú évtizedek tapasztalatai alapján én is meghoztam egy döntést magamban, méghozzá azt, hogy önszántamból nem vásárolok vagy kölcsönzök, így nem olvasok könyveket a műfajban női szerzőtől. Ennek okát itt nem fejtem ki, hiszen nem ezért írtam ezt a bejegyzést, legyen ez az én belső tusám. Az, hogy megszülethetett ez az írás, a fenti szűrőfeltételeim alkalmazása során keletkezett rendszerhiba az oka. Rövidre zárva az eseményeket: egyszerre csak a kezemben tartottam Karin Boye „Kallocain” című könyvét, később elolvastam – és azt hiszem, nem bántam meg.

Karin Boye: Kallocain
Magyar kiadás: Kozmosz Könyvek, Budapest, 1978
ISBN 963-211-247-4
Fordította: Tótfalusi István
Fedélterv: ifj. Rajkai György
227 oldal

 

 

 

Valószínűleg a fülszöveg néhány, disztópiára utaló kifejezése ragadhatott el annyira, hogy megvásároljam ezt az antikvár példányt. Íme:

„A Kallocain – Leo Kall találmánya – olyan szer, amelytől a gyanúsított őszintén vall, mindent, még legrejtettebb érzéseit és gondolatait is. Ilyen szerre van szüksége annak a Világállamnak, mely a félelemre, szorongásra, katonai vasfegyelemre, kiszolgáltatottságra építi rendjét. És ilyen „hadpolgárra”, mint Leo Kall, aki – a rend neveltjeként – teljes odaadással szolgálja Kallocainjával az „államellenes lelkületűek” leleplezését, mígnem egyszer szembe találkozik önmagával…”

A történet betűre megegyezően erről szól, a rövid leírás alapján teljesen megismerhető a könyv tartalma anélkül, hogy cselekményleírást vagy kulcseseményt árulna el az olvasónak. Egy rövid idézettel nyomatékosítom, hogy mi is a könyv címeként szolgáló anyag fő terméke: „A Kallocain révén ellenőrizhető, hogy mi mozog a fejekben!”

Miközben egyre mélyebbre hatoltam a könyvbe, fogytak az oldalak, egyre inkább erősödött bennem a meggyőződés: női szerzőtől továbbra sem, nem és nem. Számomra talán egy kicsit túlságosan moralizálva mutatja be a főhős gondolatait a jó és a rossz általa értelmezett fogalmáról, a félelemről, korall-szerű elágazásaiból nem mindig van visszaút az organikus vonalvezetéshez, ahol viszont mégis, ott nem elsősorban általános, inkább női logikát és reakciót jelenít meg. Ezzel természetesen nincs semmi baj, a világ egyik, ha nem a legfontosabb rendezőelve a férfi-nő dualitás, ezt kár lenne tagadni. A Kallocain főhős-karaktere viszont férfi, aki egy női szerző gondolait igyekszik tolmácsolni az olvasó felé. Továbbmegyek: még ezzel sincs semmi baj! Azzal viszont igen, hogy az egyszeri olvasó folyamatosan tudatában van ennek a kettősségnek, Leo Kall férfi karaktere ezért súlytalanná válik a történet folyamán az abszolút női értékrendet közvetítő megnyilvánulásaival. Nem meggyőző tehát a férfi főhős, kár érte. Az események sodrásában folyton üzemel az olvasó parabola-értelmező készüléke, amelynek legfőbb kapcsolótábláján hatalmas, vörös felkiáltójelként szerepel a beégetett vízjel: női szakasz! Ezzel továbbra sincs bajom, viszont így hiányzik az inkább férfi-elemet sejtető militáris alapállású valóság ábrázolásából a férfi-karakter, amely erős hiányérzetet kelt az olvasási élmény során.
(Utólag, a könyvről szóló véleményeket olvasva észleltem, hogy ezzel nem vagyok egyedül.)

Pedig Leo Kall életének jelentős társa a felesége, Linda, akit számomra hibátlan női szerepben jelenít meg a szerző. Ekkor újra felmerül bennem, az olvasóban, hogy a mellékszereplőket leszámítva hol a férfi a sztoriban? A valóságos férfi főhős idegenül nő-szerű, a felesége természetesen az. Valahol az is felsejlik, hogy talán a tekintélyes és félelmetes Világállam is női minőséget hordoz, ami azért – valljuk be – szokatlannak hat.

A fentiekért kár, mert a könyv nyomasztó képei ellenére összességében magához láncolja az embert, pedig baljós és félelmetes hangulatban zajlanak az eseményei. Időnként vannak olyan szakaszai, amelyek után szinte kényszerítenie kell magát az embernek a továbbolvasásra.
Néhány oldal után ismerős mintákra lelünk, és ez nem véletlen. A Kallocain bizonyos Eric Arthur Blair-t, szerzői álnevén George Orwell-t is jelentősen ihlette az 1984 című könyvének megírásában. Ezzel időben el is helyeztük a könyvet, a Kallocain 1940-ben, Orwell 1984-e pedig 1949-ben jelent meg először, mondhatni, az európai totalitárius diktatúrák csúcsidőszakában.

A fülszövegből tehát megismerhetjük a kerettörténetet, amelynek csúcspontjai mentén zajlik a fő eseménysor. Ebből a leendő olvasókra való tekintettel nem szeretnék részleteket elárulni, sokkal inkább a jellegzetes háttérről, a helyszínről és a körülményekről írok röviden.
Leo Kall (negyven körül van) a Világállam 4. sz. Vegyivárosának lakója. Soha nem járt még a városon kívül. Egy számukra kiutalt lakásban (beosztása: szülői szoba, családi szoba) élnek feleségével, Lindával. A város profiljának megfelelően kémikusként dolgozik egy laboratóriumban. A leginkább a föld színe alatt elterülő 4. sz. Vegyiváros egy remek hely, a munka után a metróból szétszéledő tömegek felszínjárási engedélyét őrök ellenőrzik a kijáratoknál. A város felszíni alakzatainak kialakítása alkalmas arra, hogy álcázó ponyvák kifeszítésével tíz perc alatt láthatatlanná lehessen tenni az egészet az ellenséges repülők számára.
Hiszen háború van, folyton. Az ellenség mindegy, hogy ki, a Szomszédállam.
Az embertársak megszólítása: „hadtárs”.
Az általános viselet uniszex és kissé egyhangú: egyenruha munkára, egyenruha otthonra, egyenruha a kötelező hadi- és rendőrszolgálatra (heti 4, később 5 napon, munka után). A szolgálatok végtelenek, ajtóőr, kapuőr, sarokőr, kerületi őr, minden-őr lebzsel az utcákon és az épületekben, nem megfelelő gondolkodást tükröző viselkedésre gyógyírként alkalmazott feljelentés az állandó mozgatóereje mindennek.
A standard lakás: magányosoknak egy szoba, a családosoknak kettő, amelyek minden igényt kielégítenek, főleg, hogy az étkezés tömbkonyhák kínálatából van megoldva. A lakások falain rendőrfül, rendőrszem.
A viselkedési normák viszonylag egyszerűek. Kifejezetten tilos például a lakásokhoz vezető liftben beszélgetni. A dolog azonnali feljelentést von maga után amennyiben rajtakapnak bárkit, hiszen milyen megbeszélnivalója lehet egy házaspárnak, amit a gyerekek, vagy a kötelezően alkalmazott házvezetőnő előtt ne lehetne megtárgyalni? A házvezetőnőnek a felsőbb hatóságok felé irányuló, elmaradhatatlan heti jelentése állítólag kedvező hatást gyakorol a családokban uralkodó hangnemre, hiszen ki lenne olyan botor, hogy nem kellően pol’korrekt és derűs beszélgetéseket folytasson az előtt a házvezetőnő előtt, akinek az előmenetele jelentéseinek részletes tartalmától függ (lásd még: ‘feljelentés’). Miután persze mindenkinek kell alkalmaznia házvezetőnőt (a házvezetőnőnek is), ezért inkább mindenki vigyáz a szavaira…

Az otthoni lét maga az öröm, különösen, ha nem érkezik idegen (természetesen az adott lakónegyedre érvényes felszínjárási engedéllyel), mert abban az esetben a házvezetőnőt, a szomszédot, vagy bármely más személyt kell tanúnak hívni annak tanúsítására, hogy a jelenlévők biztosan nem beszélnek államellenes dolgokról, amely persze éppúgy azonnali feljelentéssel jár, mint az, ha nem alkalmaznak tanút egy idegennel történő otthoni beszélgetésnél.

Szerelmespárok lehet, hogy még vannak, de házaspárok már biztosan nincsenek, új megnevezésük „szülőpár”, szerepük ennek megfelelő. A házasságot követő gyermekáldás után az utódot hét éves koráig nevelhetik a szülők, ekkora az már megérett a gyermektáborra. A gyermektábor kifejezés végzetes dolgok kezdete: a szülőktől elveszik a gyereket (vele már soha nem találkozhatnak), hogy egy táborban megfelelő hadpolgárt nevelhessenek belőle. Bizonyára sikeres ez a törekvés, hiszen már az óvodában házi robbanószerrel modelleznek szárazföldi és vízi csatákat. A szülők a gyermek tábor-alkalmassági életkorának elérésekor elválnak és újraházasodnak valaki mással, hogy a folyamat megfelelő minőségben újra és újra tudjon indulni, sok embert kíván meg a háború.

Nos, e komor körülmények között – talán nem árulok el titkot – nem boldog vég a regény befejezése. A történet vége ködbe vész, valójában inkább egy újabb, a Világállam mindennapjai által addig körülírt szakasz kezdődik meg az utolsó oldalon, így aztán az olvasó abban már nem vehet részt. Ha eddig eljutunk a könyvben, akkor ezt szerencsének érezzük, furcsa, de ebben a történetben ez a katarzis. Az olvasó számára megszűnik a történet hátterében lappangó félelem, szinte örül, hogy kiszabadul e fiktív világból. Ezzel együtt az is felrémlett bennem itt-ott, hogy nemcsak azt nem szeretném megérni, hogy valami hasonló eseménysorozat részese legyek, de azt sem, hogy ezt a könyvet egyszer betiltsák a mi hazánkban – vagy a mi bolygónkon.

Amikor elolvastam a regényt, és még semmit nem tudtam az íróról, a cselekménynek az újkori történelemben és a jövőben bárhol elhelyezhető időpontjáról, azt gondoltam magamban, hogy íme, Orwell legszakavatottabb tanítványa, aki – mai kifejezéssel szólva – megalkotta a tökéletes 1984 fanfiction-t. Aztán persze kiderült (lásd fent), hogy fordítva esett meg a dolog. Orwell regénye és a Kallocain közel azonos történelmi viszonyok között született, amely tény magyarázhatja az analógiákat. Nem jellemzem a Kallocain-t klasszikusként, az viszont biztos, hogy ez volt életem minden eddiginél borzasztóbb és depresszívebb hangulatú könyve, amit valaha olvastam.

Szerintem: 10/9.

Mostanában ennyien olvasták: 2151

Hasonló bejegyzések
Gyufám se volt, nemhogy életem

Sajnos nem ismertem személyesen Málik Rolandot. Annyi mindenkit nem ismerünk, és később már hiába minden, marad egy papírillatú gondolatköteg. Úgy Read more

Vissza az Időkutató Intézetbe

Ariadna Gromova - Rafail Nugyelman Nyomozás az Időkutató Intézetben Táncsics Könyvkiadó, 1975 Terjedelme: 400 oldal ISBN 963 320 250 7 Eredeti Read more

A Seraphinianus-kódex

Seraphinianus-kódex: Útikönyv egy másik világba A Codex Seraphinianus egy különös album, amelyet Luigi Serafini olasz művész, mérnök és ipari tervező Read more

Schreyer: A zöld szörnyeteg

Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg(Ez a recenzió cselekményleírást tartalmaz, de a regény olvasási élvezetét szerintem nem befolyásolja.) Az én példányom:Wolfgang Read more

Világlélek

Miután szinte indokolatlan előzmények után olvasni kezdtem ezt a könyvet, felmerült bennem, hogy miért éppen ezt vettem elő a rengeteg olvasatlan közül? Aztán kiderült, hogy legalább két alapos hívójel is dolgozott a tudatalattimban, amelyek következtében mégis hozzákezdtem az olvasásához. Az egyik a könyv elő-, a másik az utószava, ezekbe még akkor beleolvastam, amikor kézbe vettem a megvásárolt példányt. Az előszó inkább előhangként szerepel, már a regény részét alkotja a legelején, alább olvashatják. Első olvasatára mai szemmel nézve talán egy óriási szerverterem jelenik meg az ember képzeletbeli képernyőjén, továbbgondolva a dolgot valami más rémlik fel, ami nekünk már nem is tűnik olyan távolinak. Megjegyzem, hogy a regény 1963-ban született, 1964-ben jelent meg az első kiadás az akkori Szovjetunióban.
Az egyik utószót (kettő van ugyanis) egy bizonyos dr. Horváth Sándor írta “Telepátia és evolúció” címmel. Az írás a témakör korabeli (1970) technológiai és kutatáselméleti fejlettségi szintjének megfelelően tárgyalja a telepátia és gondolatátvitel létezését és lehetőségét, amelyből ezáltal nyilván sok újat nem tudunk meg, főleg, hogy az írás alapkövei a “ha” és az “egyáltalán” szavak, illetve az általuk létrejött következtetések fő vonalát adó “kizárható” megállapítás. A regény egészét tekintve felrémlik az emberben, hogy ezt az utószót bizonyára nem olvasói buzgalomból írhatták, hanem a történet lényegének az egyszeri olvasó előtti bagatellizálása céljából. Az egyik kézzel adunk, a másikkal elveszünk, ezt már ’70-ben is tudták (ekkor jelent meg nálunk a könyv). Az viszont örvendetes, hogy egyáltalán szóba kerülhetett a terület kutatása ebben az időszakban, még ha “csak” egy tudományos-fantasztikus könyv utószavában is.

Blogverseny

Mihail Jemcev – Jeremej Parnov: Világlélek
Eredeti cím: Уравнение с Бледного Нептуна – Dуша мира (1964)
Magyar kiadás: Móra Kiadó – Kárpáti Kiadó (1970)
Fordította: Koroknai Zsuzsa
Fedélterv: Korga György
Életrajz: Jemcev és Parnov – Apostol András
Utószó: Telepátia és evolúció – dr. Horváth Sándor
294 oldal
Beszerezhető például itt: antikvárium.hu

Előhang:

Hang vagyok csupán. Közönséges emberi hang, amelyet keskeny magnetofonszalagra rögzítettek. Ez a szalag a testem. Törékeny és öreg, nagyon féltik, s ezért már hosszú évszázadok óta különleges helyiségben, szigetelt bura alatt tartanak bennünket.
Itt nincs hideg, se meleg, a levegő nem száraz, és nem is nedves. Hatalmas ablakokon szórt fény szűrődik a helyiségbe. Az ablakon túl zöld rétek nyújtóznak, s fölöttük ott a mélységes, sötét égbolt, fellegek borítják, magasak, mint a hegyek. A napsugár: kis sárga folt, lassan kúszik végig a falon.
Leginkább az éjszaka visel meg. Éjszakánként újra meg újra meghalok. De türelmes vagyok. Tudom, hogy ismét felvirrad a reggel, hogy a napfény ezerszeresen megtörik a tejfehér falakon, és eljönnek hozzám az emberek. Értük vagyok itt.

 

A könyv fülszövege:
Eleinte olyan volt a “biotóza”, mint valami furcsa, édes illatú, szirmai között kicsiny, villogó fényeket rejtegető virág. Feltalálói mindent megpróbáltak vele, növekedésre akarták serkenteni, de bármit tettek is, hiába kísérleteztek, a halványsárga, kecses “virág” nem növekedett. Azt várták tőle, hogy műanyagokhoz hasonló, nagy molekulájú poliméreket termel. Már úgy látszott, hogy hiába…
Egy napon azonban a “biotóza” minden elfogadható magyarázat nélkül növekedni kezdett…
De ezen a napon kezdődött a KR-effektus története is. Riasztó és hihetetlen hírek érkeztek a világ minden tájáról, kísértetlátások, telepatikus megérzések. Az emberek látni, hallani, érezni kezdték azt, amit a szomszédjuk látott, hallott, érzett. Senki sem tudott magyarázatot adni, csak a tudósok kis csoportja szállt szembe a rejtéllyel…

Eddig a fülszöveg. Egy kis magyarázatot fűznék idézetekkel ahhoz, hogy miért található meg ez a könyv a gyűjteményemben, és miért vettem elő egy 1963-ban írott könyvet:

Mi lehet a “biotóza”?
“Ez a biotóza, vagy ahogy ti hívjátok, a Világlélek (…) tulajdonképpen egy bonyolult szerkezetű biológiai automata. Ez az automata felfogja mindazt a tudást, mindazokat az érzelmeket és gondolatokat, amelyekkel az emberiség rendelkezik, és valamiképpen feldolgozza a saját belsejében. Materiális és logikai autonómiája van, ami lehetővé teszi számára, hogy sugárhatása révén egyes emberek és egész közösségek tevékenységét korrigálja (…) – beavatkozik legszemélyesebb, legegyénibb terveikbe, kontrollálja érzelmi életüket és gondolatvilágukat. (…) A Világlélek ötmilliárd ember tapasztalatait összegezi! (…) A biotóza létrejötte nem véletlen, hanem szükségszerű.”

Mindezek után persze lenne létjogosultsága értekezni a műről a mai világunkkal összefüggésben, de inkább maradjunk meg a tényszerűségnél: Jemcev-Parnov Világlélek című regénye egy tudományos-fantasztikus remekmű, amelynek a mai valóságunkkal felfedezhető összefüggései csupán a véletlen művének tudhatók be – ahogy mondani szokták…

A könyv ma már csak antikvár forrásból szerezhető be. Néhány részlete olvasható itt.

Szerintem: 10/7.

Mostanában ennyien olvasták: 2804

Hasonló bejegyzések
Gyufám se volt, nemhogy életem

Sajnos nem ismertem személyesen Málik Rolandot. Annyi mindenkit nem ismerünk, és később már hiába minden, marad egy papírillatú gondolatköteg. Úgy Read more

Vissza az Időkutató Intézetbe

Ariadna Gromova - Rafail Nugyelman Nyomozás az Időkutató Intézetben Táncsics Könyvkiadó, 1975 Terjedelme: 400 oldal ISBN 963 320 250 7 Eredeti Read more

A Seraphinianus-kódex

Seraphinianus-kódex: Útikönyv egy másik világba A Codex Seraphinianus egy különös album, amelyet Luigi Serafini olasz művész, mérnök és ipari tervező Read more

Schreyer: A zöld szörnyeteg

Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg(Ez a recenzió cselekményleírást tartalmaz, de a regény olvasási élvezetét szerintem nem befolyásolja.) Az én példányom:Wolfgang Read more

Szerintem

„Szerintem” értékelések

Olvasmányaim értékelésének rendszeréről szól ez az oldal. Az értékelések weboldalam Recenzió fejezetében található könyvismertetések végén olvashatóak. Lényege: tízpontos skálán jelzem azoknak a könyveknek a rám gyakorolt hatását, amelyeket elolvastam és recenziót is írtam róluk. Az értékelés határai: 10 pont a legtöbb, 1 pont a legkevesebb, a „Szerintem” értékek mindig a maximális 10 ponthoz viszonyítják az olvasott művet. Fél pontok lehetségesek, eddig még nem merült fel az alkalmazásuk. 6 ponttól egy olvasott könyv minősítése: ajánlott. Nagyon fontos: az értékelés szubjektív, kizárólag az én szempontjaim figyelembe vételével történik.

Maximum: 10 pontból 10, azaz 10/10. A könyv minden szempontból kielégítette az adott mű olvasásával kapcsolatos elvárásaimat, vagy ugyanez olvasás közben alakult ki. A cselekmény ábrázolása követhető, stílusa olvasmányos, szó- és kifejezéshasználata a kedvemre való. Témája – még ha az érdeklődésemen talán kívül is áll – logikusan kifejtett, ezért jól megismerhető, ugyanakkor helyenként nagyvonalú. Megragad, magával visz, ott tart. A karakterek (ha vannak) kidolgozottak, elhihetőek, a valóságba helyezhetőek. Érdemes volt elolvasni, máskor is előveszem. Letehetetlen, emlékezetes alkotás.

Minimum: 10 pontból 1, azaz 10/1. A könyv értékelhető tulajdonságai, hogy valaki egyáltalán foglalkozott a megírásával, valaki munkát fektetett a szerkesztésébe, a nyomdai munkába, a kiadásába, talán (de ez egyértelműen nem biztos) a lektorálásába is. Látszólag összefüggő, valójában azonban ide-oda csapongó fércmunka, súlyosbításként modoros szóhasználattal. Legyen bár témája bármilyen érdekfeszítő, ha megvalósítása silány, képzavarokkal, elcsépelt közhelyekkel, fogalmi- és nyelvtani hibákkal, elütésekkel telített a szöveg. Végigolvasása gyötrelem, amely végül elfecsérelt időnek bizonyul. Az antikönyv.

A “Szerintem” értékelés az adott recenzió vége felé található mindegyik bejegyzésben.

Mostanában ennyien olvasták: 2305

Hasonló bejegyzések
Gyufám se volt, nemhogy életem

Sajnos nem ismertem személyesen Málik Rolandot. Annyi mindenkit nem ismerünk, és később már hiába minden, marad egy papírillatú gondolatköteg. Úgy Read more

Vissza az Időkutató Intézetbe

Ariadna Gromova - Rafail Nugyelman Nyomozás az Időkutató Intézetben Táncsics Könyvkiadó, 1975 Terjedelme: 400 oldal ISBN 963 320 250 7 Eredeti Read more

A Seraphinianus-kódex

Seraphinianus-kódex: Útikönyv egy másik világba A Codex Seraphinianus egy különös album, amelyet Luigi Serafini olasz művész, mérnök és ipari tervező Read more

Schreyer: A zöld szörnyeteg

Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg(Ez a recenzió cselekményleírást tartalmaz, de a regény olvasási élvezetét szerintem nem befolyásolja.) Az én példányom:Wolfgang Read more

Hótól elzárt település jelenleg nincsen

A mai állás szerint nincs hótól elzárt település az országban, hiszen szeptember 4-e van, nyári meleg, 27 fok volt ma a városban, Celsius skálája szerint. Az elmúlt időszakban kaptam egy könyvet egy barátomtól. Ezek a kijelentések jóformán nélkülözik a logikai és értelmi összefüggésnek még a csíráját is, viszont egy bizonyos fajta gondolati helyszínt megteremtenek, ahol mégis értelmet nyernek.
Könyvet kaptam ajándékba tehát egy barátomtól, aki tudja, hogy gyűjtöm őket. A könyv nekem szóló ajánlással van ellátva, a kézírással írt bejegyzés kissé megkopott, de jól olvasható. Maga a könyv bőrkötéses, bár kissé kopottas, mintha éveken át ajtó-kitámasztónak használták volna. Autóként oldtimer lehetne, hiszen 1952-ben adta ki a Franklin Nyomda a Szikra Kiadás sorozatnév alatt, és bizony ki tudja, hány kézen ment keresztül azóta. Meggyőző, mutatós munka, a bőrkötés alatt ragasztott belső papírborító rejtőzködik, a régi divat szerint vörös textil könyvjelző-csíkot építettek bele a ragasztásba, amit az ember éppen oda rak, ahol befejezi az olvasást – vagy ahonnan idézni szeretne. Kis sajtpapír-cédula is található benne, ezzel a felirattal: FRANKLIN NYOMDA, Minőségileg rendben. Ellenőrizte: (kék tintás bélyegzővel ez a név:) Kiss Ágoston.
A cselekmény igen egyszerű, bár élvezetéhez kellő felfogásbeli elvonatkoztatás szükséges. Egy nagy előnye mindenesetre van, mégpedig az, hogy nem kell a végéig várni, hogy megtudjuk, ki a gyilkos, kik a jó- és a rossz fiúk, meg ilyesmi, hiszen azt már előre tudhatjuk, ha megfelelő neveltetésben részesültünk.
Van tehát egy könyvem, ami ma már talán könyvritkaság. Ezzel együtt hetekig tartó hóesés és hóvihar szükségeltetik hozzá, hogy elolvassa az ember. Amikor már a ház ajtaja sem nyílik a hótorlasztól, más pedig már nincs a polcon olvasatlan, abban az esetben nyilván ráveheti magát az ember egy-egy ilyen könyvre, ami emléknek és baráti ajándéknak prémium kategória (főleg, hogy névre szólóan dedikált), olvasni viszont csakis hardcore filozófusoknak ajánlott. Nem mondanám viszont, hogy anakronisztikus, sőt, helyenként kifejezetten naprakész összefüggéseket említ benne az írója.

A gyűjteményem új darabja:

Sztálin művei, 8. könyv
Franklin Nyomda
Szikra Kiadás, Budapest, 1952
A magyar kiadás a Magyar Dolgozók Pártja KV határozata alaján jelenik meg
442 oldal
Hibajavító jegyzettel a végén:
“Javítandó – 234. old. alulról 3. sor: tartós helyett ideiglenes”
Hozzáteszem: ez nagyon nem mindegy! Persze Kiss Ágoston minőségellenőrre nem lehetett a szöveg felülvizsgálatát is rábízni…

Szerintem: 10/2.

Bővebben itt megismerhető, sőt: megvásárolható a szóban forgó könyv. Én adni nem adom, az enyém!

Mostanában ennyien olvasták: 1695

Hasonló bejegyzések
Gyufám se volt, nemhogy életem

Sajnos nem ismertem személyesen Málik Rolandot. Annyi mindenkit nem ismerünk, és később már hiába minden, marad egy papírillatú gondolatköteg. Úgy Read more

Vissza az Időkutató Intézetbe

Ariadna Gromova - Rafail Nugyelman Nyomozás az Időkutató Intézetben Táncsics Könyvkiadó, 1975 Terjedelme: 400 oldal ISBN 963 320 250 7 Eredeti Read more

A Seraphinianus-kódex

Seraphinianus-kódex: Útikönyv egy másik világba A Codex Seraphinianus egy különös album, amelyet Luigi Serafini olasz művész, mérnök és ipari tervező Read more

Schreyer: A zöld szörnyeteg

Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg(Ez a recenzió cselekményleírást tartalmaz, de a regény olvasási élvezetét szerintem nem befolyásolja.) Az én példányom:Wolfgang Read more

Ecotópia

Az egyik legkiemelkedőbb nyári szerzemény:

Ernest Callenbach: Ecotópia
Pluto Press Limited, London, 1978
Magyar kiadás: Göncöl Kiadó, 1992
ISBN 963-7875-54-9
Fordította: Borsos Béla
267 oldal
Eredeti ára: 189 Ft

A könyv természetesen magyar nyelvű, itt azért szerepel egy angol kiadás képe, mert nagyságrendekkel gazdagabb látvánnyal bír, mint az első angol kiadásé, amit aztán a magyar fordítás is átvett. A képre kattintva megtekinthető a másik borító is.

Miről szól?

Fülszöveg: 1999 tavaszán Will Weston, a Times Post rámenős sztárriportere az Elnök titkos utasítására Ecotópiába látogat.
Ő az első amerikai, aki a szomszédos szakadár ország földjére lép. A “barbároktól” való félelme és viszolygása fokozatosan rokonszenvvé majd lelkesedéssé válik. Az ökotóp környezetvédő intézkedések megváltoztatták az élet minőségét (…).
Tiszta levegőjű városokban, buja erdők ölén játékos, őszinte, szenvedélyes és szabad lelkű emberek élik kiteljesedett életüket. A sok elrettentő jövőkép után végre egy üdítő, regényes utópia (…).

Tartalomjegyzék
(Önmagában ilyen nincs a könyvben, inkább napló-szerű írás, úgy gyűjtöttem ki a mégis fellelhető fejezetcímeket.)

Úton Ecotópiába
Át az ökotóp határon
Ecotópia fővárosának utcái
Élelmezés, szennyvíz és a “fenntartható állapot”
Autómentes élet Ecotópia új városaiban
Ecotópiában ismeretlen a sport
Az ökotóp televízió és ami benne van
Az ökotóp gazdaság: a válság gyümölcse
Ecotópia hatalmas erdei
Csökkenés zuhanás nélkül? Ecotópia és a népesedés problémája
Vadak között: Ecotópia sötét oldala
Anyagok itt és ott
A hatalom asszonyai: politika, szex és törvény Ecotópiában
Dolgozói részvétel, adózás és foglalkoztatottság Ecotópiában
Bőrszínek Ecotópiában: fajgyűlölet vagy egyenjogúság?
A nap és a tenger energiája
Ökotóp kommunikációs eszközök: sajtó, televízió, könyvkiadás
Az ökotóp oktatási rendszer meglepetései
Élet a műanyag csőben
A feladatok szétválasztása Ecotópiában: kutatás és oktatás
Zene, tánc és művészetek Ecotópiában
Kórházak és egészségügyi ellátás: az ökotóp módszer
Ecotópia: kihívás vagy illúzió?
Munka és játék Ecotópiában

Részlet a napló végéről:
Merre tart ez a furcsa ország? Több mint hat hét rendkívül megfeszített munkája után még most sem vállalkozom rá, hogy megjósoljam. Kétségtelen, ezt kénytelen vagyok beismerni, hogy biológiai szinten igenis működnek az itt beindított kockázatos szociális kísérletek. A levegő, a víz kristálytiszta. A földeket gondosan ápolják és azok termékenyek. Az élelmiszerek bőségben, teljes értékűen, felismerhető formában állnak rendelkezésre. (…)
Az emberek egészségesek, jólétben élnek, ez tagadhatatlan. Igaz ugyan, hogy amerikai szem számára a végletekig hajszolt decentralizáció és érzelmi nyitottság kicsit riasztó, de ennek is rengeteg előnye van. Ebben a tekintetben Ecotópia merész kihívást jelent és sokáig nem tudjuk még az itteni eredményeket utolérni.

A szerző (önmagát szerkesztőnek nevezi ennél a résznél) utószava:

Drága Max,
Mondtad ugyan, hogy folytassam és írjam meg az egész sztorit, de amint belekeveredtem, rájöttem, hogy hem tudom megtenni. Inkább elküldöm a naplómat, bár nem tudom, mit tudsz kezdeni vele. Felőlem körbeadhatod az irodában, bezárhatod az irattárba, vagy kinyomtathatod, ha akarod. (Húzás nélkül, vagy sehogy, kérlek.) Úgy döntöttem, hogy nem térek vissza, Max. A naplóból megérted, miért. Mindenesetre köszönöm neked, hogy elláttál ezzel a megbízással, amelyről sem te, sem én nem tudtuk, mi lesz a vége. A vége az lett, hogy hazaérkeztem.

A könyv jó, felvetései és megoldásai elgondolkodtatóak. Első ránézésre igazi iparosmunkával van dolgunk, amolyan amerikai stílusú riporttal. A szerző tény- és valóságszerűen számol be Ecotópia helyzetéről és fejlődési irányáról, ahol nem találkozik tényekkel, ott logikájára és képzelőerejére támaszkodik. Egy másik szálon személyes élményeit futtatja, amelyekkel valójában kiegészíti a valami furcsa bogárként bemutatott országot. Nem bevallottan, viszont jól felfedezhetően jelen van az egykori hippi-világ, amely szinte teljes egészében átszövi az új ország társadalmát. Ez az egy összetevő az, amelyik talán jellemzi a kiművelt amerikai – mint például a szerző – hozzáállását a műfajhoz és a témához. Tagadhatatlan, hogy minél tovább haladunk a történetben, annál életszerűbbé és elfogadhatóbbá válik Ecotópia “rendje”, társadalmi és gazdasági berendezkedése, sőt a mindennapjai is. Az egyszeri olvasó azt gondolhatná, hogy “na, idáig sose’ jutunk el…”, pedig ezzel talán téved. Íme egy kortárs kezdeményezés, ami valami hasonlót szeretne megvalósítani a Föld bolygón. Callenbach regénye és a The Venus Project a valóságban feltehetően függetlenek egymástól, az elképzelés viszont rendkívül hasonló.

(A képre kattintva a The Venus Project weboldalára, erről a linkről pedig a magyar nyelvű tájékoztatóra jutnak.)

Szerintem: 10/8.
(Mi ez?)

Az Ecotópia adatlapja a moly.hu-n >>

Mostanában ennyien olvasták: 2267

Hasonló bejegyzések
Gyufám se volt, nemhogy életem

Sajnos nem ismertem személyesen Málik Rolandot. Annyi mindenkit nem ismerünk, és később már hiába minden, marad egy papírillatú gondolatköteg. Úgy Read more

Vissza az Időkutató Intézetbe

Ariadna Gromova - Rafail Nugyelman Nyomozás az Időkutató Intézetben Táncsics Könyvkiadó, 1975 Terjedelme: 400 oldal ISBN 963 320 250 7 Eredeti Read more

A Seraphinianus-kódex

Seraphinianus-kódex: Útikönyv egy másik világba A Codex Seraphinianus egy különös album, amelyet Luigi Serafini olasz művész, mérnök és ipari tervező Read more

Schreyer: A zöld szörnyeteg

Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg(Ez a recenzió cselekményleírást tartalmaz, de a regény olvasási élvezetét szerintem nem befolyásolja.) Az én példányom:Wolfgang Read more