„Szerintem” értékelések

Olvasmányaim értékelésének rendszeréről szól ez az oldal. Az értékelések weboldalam Recenzió fejezetében található könyvismertetések végén olvashatóak. Lényege: tízpontos skálán jelzem azoknak a könyveknek a rám gyakorolt hatását, amelyeket elolvastam és recenziót is írtam róluk. Az értékelés határai: 10 pont a legtöbb, 1 pont a legkevesebb, a „Szerintem” értékek mindig a maximális 10 ponthoz viszonyítják az olvasott művet. Fél pontok lehetségesek, eddig még nem merült fel az alkalmazásuk. 6 ponttól egy olvasott könyv minősítése: ajánlott. Nagyon fontos: az értékelés szubjektív, kizárólag az én szempontjaim figyelembe vételével történik.

Maximum: 10 pontból 10, azaz 10/10. A könyv minden szempontból kielégítette az adott mű olvasásával kapcsolatos elvárásaimat, vagy ugyanez olvasás közben alakult ki. A cselekmény ábrázolása követhető, stílusa olvasmányos, szó- és kifejezéshasználata a kedvemre való. Témája – még ha az érdeklődésemen talán kívül is áll – logikusan kifejtett, ezért jól megismerhető, ugyanakkor helyenként nagyvonalú. Megragad, magával visz, ott tart. A karakterek (ha vannak) kidolgozottak, elhihetőek, a valóságba helyezhetőek. Érdemes volt elolvasni, máskor is előveszem. Letehetetlen, emlékezetes alkotás.

Minimum: 10 pontból 1, azaz 10/1. A könyv értékelhető tulajdonságai, hogy valaki egyáltalán foglalkozott a megírásával, valaki munkát fektetett a szerkesztésébe, a nyomdai munkába, a kiadásába, talán (de ez egyértelműen nem biztos) a lektorálásába is. Látszólag összefüggő, valójában azonban ide-oda csapongó fércmunka, súlyosbításként modoros szóhasználattal. Legyen bár témája bármilyen érdekfeszítő, ha megvalósítása silány, képzavarokkal, elcsépelt közhelyekkel, fogalmi- és nyelvtani hibákkal, elütésekkel telített a szöveg. Végigolvasása gyötrelem, amely végül elfecsérelt időnek bizonyul. Az antikönyv.

A „Szerintem” értékelés az adott recenzió vége felé található mindegyik bejegyzésben.

 

Mostanában ennyien olvasták: 2706

A mai állás szerint nincs hótól elzárt település az országban, hiszen szeptember 4-e van, nyári meleg, 27 fok volt ma a városban, Celsius skálája szerint. Az elmúlt időszakban kaptam egy könyvet egy barátomtól. Ezek a kijelentések jóformán nélkülözik a logikai és értelmi összefüggésnek még a csíráját is, viszont egy bizonyos fajta gondolati helyszínt megteremtenek, ahol mégis értelmet nyernek.
Könyvet kaptam ajándékba tehát egy barátomtól, aki tudja, hogy gyűjtöm őket. A könyv nekem szóló ajánlással van ellátva, a kézírással írt bejegyzés kissé megkopott, de jól olvasható. Maga a könyv bőrkötéses, bár kissé kopottas, mintha éveken át ajtó-kitámasztónak használták volna. Autóként oldtimer lehetne, hiszen 1952-ben adta ki a Franklin Nyomda a Szikra Kiadás sorozatnév alatt, és bizony ki tudja, hány kézen ment keresztül azóta. Meggyőző, mutatós munka, a bőrkötés alatt ragasztott belső papírborító rejtőzködik, a régi divat szerint vörös textil könyvjelző-csíkot építettek bele a ragasztásba, amit az ember éppen oda rak, ahol befejezi az olvasást – vagy ahonnan idézni szeretne. Kis sajtpapír-cédula is található benne, ezzel a felirattal: FRANKLIN NYOMDA, Minőségileg rendben. Ellenőrizte: (kék tintás bélyegzővel ez a név:) Kiss Ágoston.
A cselekmény igen egyszerű, bár élvezetéhez kellő felfogásbeli elvonatkoztatás szükséges. Egy nagy előnye mindenesetre van, mégpedig az, hogy nem kell a végéig várni, hogy megtudjuk, ki a gyilkos, kik a jó- és a rossz fiúk, meg ilyesmi, hiszen azt már előre tudhatjuk, ha megfelelő neveltetésben részesültünk.
Van tehát egy könyvem, ami ma már talán könyvritkaság. Ezzel együtt hetekig tartó hóesés és hóvihar szükségeltetik hozzá, hogy elolvassa az ember. Amikor már a ház ajtaja sem nyílik a hótorlasztól, más pedig már nincs a polcon olvasatlan, abban az esetben nyilván ráveheti magát az ember egy-egy ilyen könyvre, ami emléknek és baráti ajándéknak prémium kategória (főleg, hogy névre szólóan dedikált), olvasni viszont csakis hardcore filozófusoknak ajánlott. Nem mondanám viszont, hogy anakronisztikus, sőt, helyenként kifejezetten naprakész összefüggéseket említ benne az írója.

A gyűjteményem új darabja:

Sztálin művei, 8. könyv
Franklin Nyomda
Szikra Kiadás, Budapest, 1952
A magyar kiadás a Magyar Dolgozók Pártja KV határozata alaján jelenik meg
442 oldal
Hibajavító jegyzettel a végén:
„Javítandó – 234. old. alulról 3. sor: tartós helyett ideiglenes”
Hozzáteszem: ez nagyon nem mindegy! Persze Kiss Ágoston minőségellenőrre nem lehetett a szöveg felülvizsgálatát is rábízni…

Szerintem: 10/2.

Bővebben itt megismerhető, sőt: megvásárolható a szóban forgó könyv. Én adni nem adom, az enyém!

Mostanában ennyien olvasták: 2019

Az egyik legkiemelkedőbb nyári szerzemény:

Ernest Callenbach: Ecotópia
Pluto Press Limited, London, 1978
Magyar kiadás: Göncöl Kiadó, 1992
ISBN 963-7875-54-9
Fordította: Borsos Béla
267 oldal
Eredeti ára: 189 Ft

A könyv természetesen magyar nyelvű, itt azért szerepel egy angol kiadás képe, mert nagyságrendekkel gazdagabb látvánnyal bír, mint az első angol kiadásé, amit aztán a magyar fordítás is átvett. A képre kattintva megtekinthető a másik borító is.

Miről szól?

Fülszöveg: 1999 tavaszán Will Weston, a Times Post rámenős sztárriportere az Elnök titkos utasítására Ecotópiába látogat.
Ő az első amerikai, aki a szomszédos szakadár ország földjére lép. A „barbároktól” való félelme és viszolygása fokozatosan rokonszenvvé majd lelkesedéssé válik. Az ökotóp környezetvédő intézkedések megváltoztatták az élet minőségét (…).
Tiszta levegőjű városokban, buja erdők ölén játékos, őszinte, szenvedélyes és szabad lelkű emberek élik kiteljesedett életüket. A sok elrettentő jövőkép után végre egy üdítő, regényes utópia (…).

Tartalomjegyzék
(Önmagában ilyen nincs a könyvben, inkább napló-szerű írás, úgy gyűjtöttem ki a mégis fellelhető fejezetcímeket.)

Úton Ecotópiába
Át az ökotóp határon
Ecotópia fővárosának utcái
Élelmezés, szennyvíz és a „fenntartható állapot”
Autómentes élet Ecotópia új városaiban
Ecotópiában ismeretlen a sport
Az ökotóp televízió és ami benne van
Az ökotóp gazdaság: a válság gyümölcse
Ecotópia hatalmas erdei
Csökkenés zuhanás nélkül? Ecotópia és a népesedés problémája
Vadak között: Ecotópia sötét oldala
Anyagok itt és ott
A hatalom asszonyai: politika, szex és törvény Ecotópiában
Dolgozói részvétel, adózás és foglalkoztatottság Ecotópiában
Bőrszínek Ecotópiában: fajgyűlölet vagy egyenjogúság?
A nap és a tenger energiája
Ökotóp kommunikációs eszközök: sajtó, televízió, könyvkiadás
Az ökotóp oktatási rendszer meglepetései
Élet a műanyag csőben
A feladatok szétválasztása Ecotópiában: kutatás és oktatás
Zene, tánc és művészetek Ecotópiában
Kórházak és egészségügyi ellátás: az ökotóp módszer
Ecotópia: kihívás vagy illúzió?
Munka és játék Ecotópiában

Részlet a napló végéről:
Merre tart ez a furcsa ország? Több mint hat hét rendkívül megfeszített munkája után még most sem vállalkozom rá, hogy megjósoljam. Kétségtelen, ezt kénytelen vagyok beismerni, hogy biológiai szinten igenis működnek az itt beindított kockázatos szociális kísérletek. A levegő, a víz kristálytiszta. A földeket gondosan ápolják és azok termékenyek. Az élelmiszerek bőségben, teljes értékűen, felismerhető formában állnak rendelkezésre. (…)
Az emberek egészségesek, jólétben élnek, ez tagadhatatlan. Igaz ugyan, hogy amerikai szem számára a végletekig hajszolt decentralizáció és érzelmi nyitottság kicsit riasztó, de ennek is rengeteg előnye van. Ebben a tekintetben Ecotópia merész kihívást jelent és sokáig nem tudjuk még az itteni eredményeket utolérni.

A szerző (önmagát szerkesztőnek nevezi ennél a résznél) utószava:

Drága Max,
Mondtad ugyan, hogy folytassam és írjam meg az egész sztorit, de amint belekeveredtem, rájöttem, hogy hem tudom megtenni. Inkább elküldöm a naplómat, bár nem tudom, mit tudsz kezdeni vele. Felőlem körbeadhatod az irodában, bezárhatod az irattárba, vagy kinyomtathatod, ha akarod. (Húzás nélkül, vagy sehogy, kérlek.) Úgy döntöttem, hogy nem térek vissza, Max. A naplóból megérted, miért. Mindenesetre köszönöm neked, hogy elláttál ezzel a megbízással, amelyről sem te, sem én nem tudtuk, mi lesz a vége. A vége az lett, hogy hazaérkeztem.

A könyv jó, felvetései és megoldásai elgondolkodtatóak. Első ránézésre igazi iparosmunkával van dolgunk, amolyan amerikai stílusú riporttal. A szerző tény- és valóságszerűen számol be Ecotópia helyzetéről és fejlődési irányáról, ahol nem találkozik tényekkel, ott logikájára és képzelőerejére támaszkodik. Egy másik szálon személyes élményeit futtatja, amelyekkel valójában kiegészíti a valami furcsa bogárként bemutatott országot. Nem bevallottan, viszont jól felfedezhetően jelen van az egykori hippi-világ, amely szinte teljes egészében átszövi az új ország társadalmát. Ez az egy összetevő az, amelyik talán jellemzi a kiművelt amerikai – mint például a szerző – hozzáállását a műfajhoz és a témához. Tagadhatatlan, hogy minél tovább haladunk a történetben, annál életszerűbbé és elfogadhatóbbá válik Ecotópia “rendje”, társadalmi és gazdasági berendezkedése, sőt a mindennapjai is. Az egyszeri olvasó azt gondolhatná, hogy “na, idáig sose’ jutunk el…”, pedig ezzel talán téved. Íme egy kortárs kezdeményezés, ami valami hasonlót szeretne megvalósítani a Föld bolygón. Callenbach regénye és a The Venus Project a valóságban feltehetően függetlenek egymástól, az elképzelés viszont rendkívül hasonló.

(A képre kattintva a The Venus Project weboldalára, erről a linkről pedig a magyar nyelvű tájékoztatóra jutnak.)

Szerintem: 10/8.
(Mi ez?)

Az Ecotópia adatlapja a moly.hu-n >>

Mostanában ennyien olvasták: 2633

Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg 
(Ez a recenzió cselekményleírást tartalmaz, de a regény olvasási élvezetét szerintem nem befolyásolja.)

Az én példányom:
Wolfgang Schreyer: A zöld szörnyeteg I. és II.
Eredeti címe: Der Grüne Papst
Szépirodalmi Könyvkiadó, Olcsó Könyvtár, 1962 (416. kötet)
(Más kiadásról nincs tudomásom.)
Eredeti ára: 3+3 Ft volt
Fordította: Szekeres László
Borítók és belső díszítések: Vincze Lajos
Megjelent: 60.000 példányban

A könyvről ezt írtam egy régebbi, azóta már törölt bejegyzésben:
Legújabb szerzeményeim egyike például W. Schreyer A zöld szörnyeteg című könyvének első és második része, amelynek első részére mintegy 15 évet vártam. Annak idején a csak a második részét találtam fel a házi könyvtárban, azt többször el is olvastam, de az első részhez egyszerűen nem tudtam hozzájutni. Na, most képzeljék el, hogy van egy jó könyv, aminek nem olvashatjuk az első részét… Mivel az antikvárium a kettőt csakis együtt árulta (eredeti ára 3,- forint volt darabonként, a képen fordított a részek sorrendje), így mindkettőt megvettem több-százszorosáért, hogy több, mint 15 év után megismerhessem a történet elejét. Megjegyzés hozzá: 1962-es kiadású, a könyv elején közölt térképen Belize még “Brit Honduras”-ként szerepel (helyesen).

Schreyer az elmúlt század közepének szerzője, így a történetet olvasva érdemes szem előtt tartani, hogy a regény 1961-ben született, amikor a világ tökéletesen kétpólusúnak számított. Javában dúlt a legújabb kori gyarmatosítási harc, amely leginkább a két élharcos, az USA és a Szovjetunió között zajlott. A kisebb csaták résztvevőit hívhatták bárhogy, lehettek a világ bármely pontján, valójában mindenhol ez a két világrend igyekezett egymásra döntő csapást mérni. Jelentéktelen összecsapás vagy színtér nem létezett ebben a harcban, így nem csoda, hogy az irodalom mezején is frontot nyitottak egymás ellen. Így történt, hogy olyan korhű, érdekes és olvasmányos emlékművei maradtak fenn ennek az időszaknak, mint A zöld szörnyeteg. A könyv olvasásakor viszont a fentiekre legyünk figyelemmel!
Schreyer az egyik guatemalai katonai puccshoz (az 1954-eshez) vezető látens külföldi mesterkedésbe, kívülről szított polgárháborúba szövi bele a cselekményt. Minél inkább elmerül az írásban az egyszeri olvasó, annál tolakodóbban merül fel benne a kérdés, hogy a regény vajon a puccs leírása-e egy kis színezéssel, vagy talán egy könnyed latin-amerikai történet, akár már szükségtelennek is látszó, aprólékos részletekkel.
Mindenesetre annyi biztos, hogy a hivatalos történetírás szerint 1954-ben a szabadon választott Jacobo Arbenz guatemalai elnök hatalmát a CIA katonai puccsal megdöntötte, az új elnök Carlos Castillo Armas lett. A regény pedig ebben az időszakban játszódik, a valóságban megtörtént események akár másodpercre pontosan is lebonthatók belőle.

Schreyer részletesen megosztja az olvasóval a korabeli felfogást arról, hogy milyen embertelen, népnyúzó, a törvényeket sajátos, a céljuknak éppen megfelelő módon értelmező, óriási, kapitalista, pénzcsináló, elnyomó (stb., stb., stb.) gépezet (United Fruit Co., rajta keresztül a CIA) szabadult rá Közép-Amerikára. De lám – nyugtat meg a regény azonnal –, a nép, a megvezetett, elnyomott és boldogtalan nép mindjárt segítőre lel, akibe fenntartás nélkül bele lehet helyezni a bizodalmat, így narrációs szempontból már meg is találta az egyszeri olvasó a jó-rossz párost, el tudja dönteni, hogy a történet további részében melyik oldal szemszögéből izguljon a kalandokon.
Igen ám, de kisvártatva bizonyos lesz az, hogy valójában mindkét fél ugyanazt szeretné: a hatalmat, vele a zöld szörnyeteg, a United Fruit Co. támogatását békében, de háborúban is (itt nyer jelentős értelmet Orwell axiómája: „A háború: béke.”).

A képre kattintva valós képdokumentumok alapján szinte végigkövethető Schreyer regénye (Kép: http://www.latinamericanstudies.org)

A szerző nyilván nem számított arra, hogy könyve később kézikönyvként, használati utasításként is használható lesz a gonosz, elnyomó kapitalizmus természetrajzának részletes leírásához. Valójában pedig éppen ez történt. Leendő diktátoroknak, populista (a  „demagóg” kifejezés legújabb értelmezése) politikus-palántáknak mindenképpen kötelezőként ajánlott a mű…

Schreyer „A zöld szörnyeteg” című regénye igazi mementó a kapitalizmus mindent és mindenkit legázoló hatalmi színjátékáról, profit-maximalizálásáról, mindez latin-amerikai környezetben, egy amerikai (de természetesen német származású) kalandor szemszögéből. Ugyanakkor hű korrajz mindarról, amellyel a közép-európai ember is összetalálkozott a kommunizmus nevű rendszer-kísérlet kivezetését követően.
Ezt viszont nem róhatjuk fel a szerzőnek, ő egy szórakoztató, valós történelmi eseményeken nyugvó kalandregényt írt. Lássuk tehát!

A következőkben a könyvnek Schreyerről szóló ismertetőjét idézem a kiemelt részekben (szerzője Szekeres László, a regény fordítója), mivel többnyire megegyezik saját véleményemmel. Ahol külön észrevételem van, ott ellátom megjegyzésekkel az idézetet:

Wolfgang Schreyer (…) meseszövése változatos, élénk, de sohasem kelti azt a benyomást, hogy az író szándékosan, a hatás kedvéért halmozza a konfliktusokat, még a kalandregényekben általában olyan nagy szerepet játszó véletlen sem gyakorol jelentős befolyást az események menetére.

Nem bizony – mondom már én. Ahol a szerző nem feledkezik bele a történelmi háttér részletesnél is mélyebb tárgyalásába, ott a történet szövése logikus, pergő és izgalmas, a párbeszédek a helyükön vannak, az első olvasatra is megoldhatatlan helyzetekből jól jön ki a főhős. Ezekre mondja azt az olvasó, hogy „na, ezt nem gondoltam volna…”, mégis – írástechnikailag – pofonegyszerű, ugyanakkor emlékezetes megoldásokról van szó, ezektől válik letehetetlenné a könyv (ismerős ugye: csak még ezt a fejezetet elolvasom…?). Ahol viszont aprólékosan beszámol Schreyer a történelmi mozzanatokról, ott nincs más teendője az olvasónak, mint élvezni a részletgazdagságot és a korabeli információszegény környezethez csatolt filmhíradó-szerű tudósítást, különösen, ha hozzám hasonlóan odavan Latin-Amerika történelméért. Ha egyszer ebből a regényből multimédiás változat születik, egészen biztosan lesz majd benne néhány fekete-fehér filmbevágás pompás, rojtos váll-lapot viselő, jelmez-szerű uniformisban tetszelgő generálisokról, diktátorokról, akik csupa fontosat szónokolnak, súlyosan gesztikulálva. A szerző ezeket a képeket remekül leírva láttatja az olvasóval.

Miről szól tehát A zöld szörnyeteg?
Az 1954-es guatemalai katonai hatalomátvételt már említettem, mint fő motívumot, azért ez önmagában – valljuk be – talán kevés lenne egy kalandregényhez, még a CIA-vel együtt is. A történethez ezért még adott minden további, a sikert garantáló kellék: egy titokzatos férfi, a főhős, amelyhez később hozzácsapódik a védtelen és szende leány, továbbá az effajta táptalajon törvényszerűen kibontakozó szerelem. A férfi olyannyira titokzatos, saját, általa kitalált, enyhén szólva is zűrös előéletével, hogy azt képtelen felvállalni a történet folyamán – ugyanígy van valóságos életútjával, amelyet végül egyáltalán nem sikerül megismernie az olvasónak.

A könyv főszereplője egy volt német pilóta, meglehetősen elmosódó jellegű figura, de nincs is szükség árnyaltabb jellemzésére, szerepe csak annyi, hogy az ő révén ismerjük meg közvetlen közelről azt a szedett-vedett kalandor bandát, amelyet az Egyesült Államok legfőbb vezetői nem átallottak felhasználni arra, hogy Jacobo Arbenz demokratikusan választott (…) kormányát erőszakos úton megbuktassák.

A történet egy apró átveréssel indul, egy ismeretlen férfi (itt még a nevét sem tudjuk) a Georgia állambeli Savannah-ban egy gyönyörű, de könnyen megkapható nővel kötött ismeretség következtében bajba kerül. Mivel idegen a városban, hirtelenjében egy moziba menekül abban bízva, hogy ott nem keresi a rendőrség. Zűrös múltjából itt bukkan fel egy régi ismerős, akitől végül új iratokat, ezáltal új személyazonosságot szerez. Ettől a ponttól ismerjük – legalább az új – nevét főhősünknek, aki ezentúl nem más, mint Antonio Vasquez Morena kapitány, aki saját bevallása szerint is hibásan beszéli a spanyolt, ami Latin-Amerikában azért komoly hiányosságnak számít.

A regény első mondata:
Savannah szomorú fészek olyan ember számára, aki az igazi nagyvárost szereti, amellett a veszély semmivel sem kisebb.

Új személyazonossága segítségével sikerül elhagynia a számára forróvá vált Savannah városát, cigaretta-csempészként (valójában kalózként) Közép-Amerikába viszik hallgatag és minden hájjal megkent fickók. Itt néhány hirtelen jött és sorsfordító esemény következtében politikai kalandorokhoz csapódik, közben megismerkedik Isabel Guerra-val, aki a regény további részében végigkíséri a főhős útját.
Megismerkedésük jellegzetes motívummal indul, ugyanígy zárul majd a regény végén, de összességében jellemzi Morena karakterét a regény egészben. Arról van ugyanis szó, hogy első feladataként a regnáló guatemalai kormány ellen lázadó kalandorok foglyának, a rendszerhez hű dr. Guerra lányát kell „bevezetnie a szerelem rejtelmeibe”, utasításra. A kényszerű randevúval a lány nyilvánvaló (és elvártan hangos) tiltakozását felhasználva szeretnék megzsarolni a leány apját, akit véletlenül éppen a szomszédos szobába zártak. A lány nem más, mint Isabel, azaz ahogyan Morena nevezi: Chabelita.
Morena e helyzetbeli viselkedése – amely mintául szolgál a történetben betöltött további szerepéhez – a következő: az ekkor még vadidegen lányt rábeszéli, hogy tegyen úgy, mintha… Sikoltozzon, csikarja össze a férfi arcát, vágjon földhöz könyveket, dúlja fel az ágyat, és így tovább, hogy kívülről minden rendben lévőnek tűnjön.

Ez az attitűd a könyv további részeiben is megjelenik, Morena karaktere megfelel egyfajta kvázi-humanista felfogásnak, hogy ha már jót tenni nem tud, legalább rosszat ne tegyen. Mindez tökéletesen megfelel annak a narratív pozíciónak, amibe a szerző egy ilyen karakterű hőst bele tudott helyezni: bizonytalan előéletű kalandor, akit az olvasó akár szerethetne is, ha lenne miért. Mivel ilyen nincsen, ezért választhatjuk a kisebbik rosszat: ó, milyen rendes ember, hiszen meg is erőszakolhatta volna azt a szegény lányt, mégsem tette…

A színjáték kitűnően sikerül, ezzel Morena végérvényesen részévé válik annak az óriási színpadi forgatagnak a lázadók oldalán, amelyet a világ az 1954-es Armas-féle guatemalai katonai puccsként ismert meg. A regény e valós esemény megtörtént körülményei és eseményei között játszódik, némi fikcióval fűszerezve természetesen. Morena, a kitalált főhős valóságos történelmi szereplőkkel találkozik, konfliktusba, vagy egyszerű, mindennapi helyzetekbe keveredik velük. A már sokat említett, bőséges történelmi részletgazdagság miatt az olvasónak időnként az az érzése, hogy mind a főhősök, mind a mellékszereplők csupán statiszták abban a gigantikus dokumentációban, amely a guatemalai történelemnek erről a zavaros fejezetéről szól. Az olvasóban viszont kétség nem merülhet fel afelől, hogy a regényben leírt kalandok a főhőssel még akár meg is történhettek.

A szerző nehéz feladatot vállal azzal, hogy érdekfeszítően és hűségesen igyekszik bemutatni ezt a furcsa amerikai-spanyol keverék világot. A hűségre való törekvés következtében sok a regényben a riport-részlet, amely olvasmányosságát ugyan fokozza, de kevesebb lehetőséget nyújt az események és a szereplők elmélyültebb, árnyaltabb ábrázolására.

Morena egyszerűen csak élni szeretne valahol és valahogyan. Már régen unja a háborút, az erőszakot, egyedüli célja, miután Chabelitát megismerte, hogy a lányt az apjával együtt kijuttassa a forrongó országból. Ennek megvalósításához viszont minden dolgok színhelyére, a fővárosba, Guatemalavárosba kell eljutniuk. Hogy aztán sikerül-e nekik Mexikóba szökniük, vagy a polgárháborús Guatemala elnyeli őket, az legyen a könyv titka, és azoké az olvasóké, akik már túl vannak az utolsó oldalon.

A könyv nyelvezetére és hangulatára zárásul íme a főhős, Morena ajánlása:

Ezt a könyvet Chabelitának ajánlom. Ő tisztázta le, gyakran vonakodva, többnyire fáradtan, csendes mosollyal. Kétszer-háromszor lábaim elé csapta a kéziratot, és megfenyegetett, hogy darabokra tépi, ha bizonyos részeken nem változtatok. Zsarolóknak nem szabad engedni. Mindig újra visszavonult az írógéphez, írt és újból átélt mindent… Mi, a barátaim és én, nem vagyunk költők. De ha az, amit leírtunk, képet ad az olvasóknak az akkori eseményekről – elértük célunkat.

Szerintem Morena, Chabelita és Schreyer elérték céljukat.

Szerintem: 10/6.

Wolfgang Schreyer a Wikipédián >>
A könyv a moly.hu-n >>

Mostanában ennyien olvasták: 3333

Seraphinianus-kódex: Útikönyv egy másik világba

A Codex Seraphinianus egy különös album. A Wikipédia úgy fogalmaz, hogy ez nem más, mint „útmutató valamilyen másik, meg nem nevezett világba”. Az albumot Luigi Serafini olasz művész, mérnök és ipari tervező alkotott harminc hónap alatt, 1976-1978 között. Először 1981-ben adta ki egy bizonyos Franco Maria Ricci, négyezer példányban. Több kiadást is megélt, későbbi megjelenései internetes könyvesboltokban viszonylag olcsón (~20 USD ártól) megkaphatók, az első, eredeti darabok ára viszont példányonként 8.000 USD-től kezdődnek. A könyv terjedelme (kiadástól függően) 360 oldal. A mű képekkel teli enciklopédiának tűnik egy ismeretlen világról. A könyv ennek az ismeretlen világnak egyik nyelvén íródott, írásrendszere (amennyiben az rendszert képez) mindeddig feltáratlan.

A kódex tizenegy fejezetre oszlik, amelyek két részben találhatóak. Az első rész a természeti környezetet látszik leírni, kitárgyalva a növény- és állatvilágot, valamint a fizikát. A második rész az emberi tudományokat és az emberi élet különböző alkotórészeit tárgyalja: öltözet, történelem, konyhaművészet, építészet, stb. Minden fejezet egy enciklopédikus témát tárgyal meg.

Íme a fejezetek listája, és azok témái:

1. Az első fejezet leír nagyon sok ismeretlen növényt: furcsa virágokat, fákat, amelyeknek nincs gyökerük és vándorolnak, stb.
2. A második fejezet az idegen világ állatairól szól, bemutat számos állatot, amelyek szürreális változatai a lovaknak, vízilovaknak, orrszarvúknak, madaraknak, stb.
3. A harmadik fejezet valami olyan témát látszik tárgyalni, amely különös, kétlábú lények külön birodalma.
4. A negyedik fejezet egyfajta, rendkívül elvont és rejtélyes fizikáról és kémiáról tűnik szólni.
5. Az ötödik fejezet furcsa gépekről és közlekedési eszközökről szól.
6. A hatodik fejezet feltárja az általános emberi tudományokat biológiai, valamint a szerelmi kapcsolatok szemszögéből, bemutat különböző bennszülött népeket. Példákon keresztül mutatja be továbbá növényi élet és különféle eszközök működését közvetlenül az emberi testbe ültetve (például íróeszközök és csavarhúzók).
7. A hetedik fejezet a történelemről szól. Több személyt mutat be (akik csak távolról emberiek), ismeretlen jelentőséggel bírnak, ezeknek megjelölik születésük és haláluk nemét, dátumát. Ez a fejezet több jelentős történelmi (és talán vallási) állomásukat is bemutatja, valamint példákat foglal magában a temetkezésről és a gyászról.
8. A nyolcadik fejezet a kódexek idegen írásmódjának történetét tárgyalja.
9. A kilencedik fejezet ételekről, étkezési szokásokról, valamint a ruházkodásról szól.
10. A tizedik fejezet furcsa játékokat ír le (például kártya- és társasjátékokat), továbbá az atlétikát.
11. A tizenegyedik fejezet teljes mértékben az építészetnek van szentelve.

A kódex illusztrációi

A kódex képei gyakran szürreális paródiái valós világunk dolgainak: vérző gyümölcsök, növény, amely szék formájában nő, és valóságos székként is használják, krokodillá átalakuló szeretkező emberpár, stb. Más képek különös, látszólag működési cél nélküli gépeket ábrázolnak, amelyek többnyire rendkívül kimunkáltak, részeiket vékony szálak kötik össze. Egyes illusztrációk könnyen felismerhetők, mint például térképek vagy az emberi arcok. Mások, főleg a „fizikáról” szóló fejezetben látható ábrázolások teljesen absztraktnak tűnnek. A képek többsége színes és részletgazdag.

A kódex írásrendszere és nyelve

Az írásrendszert látszólag valamely keleti íráskép stílusa inspirálta, jobbra haladó írásjelek alkotnak sorokat, az ábécéjének vannak nagy- és kisbetűi, amelyek közül egyesek számokként szolgálnak. Ennek ellenére íveltebb írásról van szó, mint egy szokásos keleti írásrendszer, valamelyest hasonló kinézettel bír, mint a kurzív grúz (kartvéli) írás. Egyes betűk kizárólag szavak elején vagy végén jelennek meg, éppúgy, mint a sémi nyelvekben. Nyelvészeknek még nem sikerült teljes mértékben elemezni a kódex nyelvét, de az oldalak számozására szolgáló számrendszert már többen, egymástól függetlenül is megfejtették (többek között Allan C. Wechsler, Ivan Derzhanski). E számrendszer egyfajta huszonegyes alapon álló variáció. Derzhanski matematikai alapú fejtegetése itt olvasható.

2012 nyarán egy, a kódexet kutató személy elkezdte az írásrendszert alkotó karakterek szabványos True-Type Font-á történő alakítását informatikai felhasználás céljából, jelenleg még dolgozik rajta.
2009. május 8-án, az Oxfordi Egyetem Könyvkedvelő Társulatának előadásán Serafini (a kódex szerzője) elmondta, hogy a könyv nyelve jelentés nélküli, az írásmód pedig egyfajta automatikus írás-szerűség volt. Azt szerette volna elérni a könyvben használt ábécével, hogy megmutassa azt az érzést az „olvasóknak”, amelyeket a gyermekek éreznek olyan könyv lapozgatásakor, amelyet ők még nem értenek, de azt látják, hogy az írás egyébként értelemmel bír a felnőttek számára. Megjegyzendő azonban, hogy az automatikus írással kapott tartalmakat lejegyző szövegek általában értelmes jelentést hordoznak akár még addig ismeretlen nyelven is, a kódex nyelvének vizsgálata tehát ennek alapján folyik. Ugyanakkor elmondható, hogy a kódex teljes egészén végigfutó szöveg ránézésre is kevés ismétlődést tartalmaz, a betűk formája pedig azonos mintákat követ. Ebben a terjedelemben mindezt mintaszerűen végigvinni szinte lehetetlen, leszámítva a már említett automatikus írás nevű folyamatot.
Íme egy kísérlet a kódex nyelvének megfejtésére >>>

A kódex kutatása

Mint minden rejtélyes dolog, a Codex Seraphinianus is felhívta magára a kutatók figyelmét.
Többféle megközelítés merült fel annak megállapítására, hogy mi lehet a kódex: egyszerűen egy képzőművészeti (iparművészeti) album, amelynek misztifikálásával élénkítik a rá irányuló keresletet, vagy egy másik világba történt áttekintés krónikája, netán folyamatos álomképekből összeállított album, esetleg pszichedelikus szerek használatával „kapott” kusza információk halmaza (ahogy P. Schwenger említi: „Hallucinációs Enciklopédia„)?

A kérdés nyitott, a kódex jelenleg csodálat, ugyanakkor kutatás tárgyát képezi.

A kutatók több oldalról közelítik a kódexet. Van, aki igyekszik megtalálni azt a fizikai környezetet, tájékot, vidéket, ahol felfogható a könyvben megosztott információk sokasága.
Van, aki a képi és szöveges információkat egymástól elválasztva igyekszik értelmezni a kódexet, és természetesen van, aki a nyelv megfejtésével, dekódolásával járna a rejtély végére. Abból a megközelítésből is értelmezni próbálják a kódexet, hogy szimbólumok sokasága alkotja azt – igen ám, de mire irányulnak ezek a szimbólumok, és mit jelentenek?
Mások megállapítják, hogy a kódex ugyan egy útikönyvre hasonlít, amely egy idegen világot mutat be, de addig, amíg a hagyományos útikönyvek statikus, adott helyen megtekinthető, jelentős elemeket mutatnak be a leírásukkal, addig a kódexben köznapinak tűnő dolgokat láthatunk, ráadásul minden mozog, mintha a mozgás megszállottjai lennének.

Az Egyedi Tárgyak elnevezésű aukciós webáruház az alábbiakban foglalja össze Serafini kódexét – a könyv belső borítójáról idézve (n.b.: „nincs raktáron” megjegyzéssel):

Luigi Serafini művészeti albuma. Mi is a Codex Seraphinianus? Nos, ez egészen egyszerűen egy könyv korunkról, korunknak: az „információs korszaknak”, könyv a kódoló-dekódoló üzenetekről abban az időszakban, amelyben a legjobb elmék az egymástól oly nagyban eltérő területeken is, mint a genetika, számítástechnika és az irodalom-kritika, megkérdőjelezik a nyelv legalapvetőbb fogalmait, a fordításukat és jelentésüket. A Kódex kreatív jövőképet mutat erre az időszakra, ez az a munka, amely a modern képvilágon át felszabadult játékra hív fel  különböző dolgok jelentéstartalmával.

Egy rövid bemutató film a kódexről:

Nézzen bele a kódexbe >>>
Képgaléria a pinterest-en >>>
Esszé Serafini kódexéről >>>

A könyv itt teljes egészében megtekinthető, a nyelvismeret/nem ismeret nem lesz tehát akadály a műélvezetben:
Luigi Serafini: Codex Seraphinianus

A Kódex felkerült a személyes kívánságlistámra, már csak amiatt is, mert tematikájában kellő áthallással azonosságot vélek felfedezni Shakespeare: A vihar című színművéből készült átirattal, a Prospero könyvei-vel.

Szerintem: 10/6.

Mostanában ennyien olvasták: 9227