Ma délelőtt 10 Celsius-fokot mért a hőmérő a ház délkeleti oldalán, napsütés, csendesség. Mi lehetne jobb alkalom arra, hogy ritkítsam egy kicsit az egyik Drosera Capensis-t? Még abban a tárolóban voltak, amiben megvettem őket, az egyik ráadásul a kiégés utáni helyreállított állapotban. Jó helyen tartottam őket eddig, burjánzanak, jól vannak, de az eredeti helyükön már elég zsúfoltan leledzenek. És itt van ez a jó idő…
Bátran hozzáfogtam, hiszen még az esetükben jelzett, enyhe téli visszahúzódásnak sem adták jelét. Forró vízzel fertőtlenítettem egy műanyag „cserepet”, kiraktam a napra száradni. Utána feltöltöttem tőzeggel, megnyomkodtam, majd csináltam helyet a kiemelendő növénysarj gyökerének. Kiemeltem az egyik növényt, olyan hosszú gyökeréig nyúltam le, ameddig a testvérek roncsolása nélkül lehetséges volt, de még így is szakítani kellett rajta. Átemeltem az előkészített tőzeges edénybe (lásd: „cserép”), és a többiek mellé raktam a mocsárba.
A dolgot bonyolította, hogy ugyan a legkisebb sarjat emeltem ki a bokorból, óvatosan, vigyázva, de jött vele együtt egy apró, addig nem is látható másik sarj. Értelmét nem láttam visszanyomkodni a nagy bokor mellé, így egy kis műanyag tárolót gyorsan fertőtlenítettem, kiszárítottam a napon, feltöltöttem tőzeggel és elültettem benne ezt a kis növendéket. Így most már szinte egy farmom van Droserákból, főleg, hogy a nagyobbik átültetett növény mellé három magot is eltettem.
Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more
Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során Read more
Egy írással, írástechnikával foglalkozó blogban jelent meg a fenti című bejegyzés a napokban. Tényleg, hogy tartsuk biztonságban, illetve hogy őrizzük Read more
Különös véletlen folytán került a kezembe két régi képes levelezőlap, a történet annyira mindennapi, hogy nem is részletezem. Az egyik kép egy pétervásári utcakép a Községházával 1926-os, a másik az ózdi Olvasó színházterme 1927-es feladási dátummal, a képeslapok tehát több mint kilencven évvel ezelőtti időpillanatokat ejtettek foglyul.
A lapok közös pontja a címzett, bizonyos K.B., egri nagyságos úrleány, aki más-más úrtól kapta a fennmaradt két üdvözletet. A levelezőlapokra írt – ennél fogva nyílt – üzenetek túl sok mindent nem árulhattak el a címzett és a feladó közötti viszonyról, de ha megismerjük és továbbgondoljuk a leírtakat, az 1926 augusztusában született „állapotfrissítés” hordoz talán a barátinál is melegebb atmoszférát.
E képeslap ceruzával íródott. Rejtélye, hogy írója szerint az a „Terennei” (névmódosulatai: Kis-Terenne, Kisterenye, Bátonyterenye) váróteremben született, mégis az onnan mintegy 300 kilométerre, Békés megyében található Mezőhegyes postabélyegzője igazolja a feladást. Az úr teljes egészében, sőt, azon túlmenően is kihasználja a rendelkezésre álló csekély helyet a fontosnak gondolt információk tudatására: honnan hová tart és hogyan, hol van éppen, legfőképpen pedig, hogy milyen gondolatok foglalkoztatják írás közben. Jólértesültségéről tanúságot téve felhívja az úrleány figyelmét egy remek sporteredményre, az egri Bárány István aranyérmére, amely éppen azokban a napokban született az 1926 augusztusában Budapesten rendezett Európa Bajnokság 100 méteres gyorsúszás versenyszámban. A képeslap szövegnek szánt helye kevésnek bizonyul az üzenetnek, így a szöveg átfolyik a képet ábrázoló oldalra, ahol Pétervására település Községháza látható. Micsoda kivételes szerencse lehetett 1926-ban, hogy éppen a hódoló munkahelyét megörökítő képeslapot küldhet „kis falujáról” a kedvelt hölgynek, így vizuális megerősítésként X-el jelölheti a napi rutin helyszínét.
Kedves B.! 1926 augusztus (25?) Itt ülök a Terennei váróteremben és várom a gyorsot, amelyik elvisz Buda-Pestre, közben dagad a keblem, mert olvasom a lapokból, Hazánk és Eger város büszkesége, Bárány megint megnyerte az európai bajnokságot. Egerből a korai vonattal (½ 5) jöttem el. Reggel 3-kor a pétervásári kollégám föllármázott, s vele el is jöttem, mert a későbbi vonatnál nem lett volna kocsim. Itt küldöm a kis falumat, az X jellel jelzett teremben tanítom a gyerkőcöket. Jól érzem magamat, csak egy kicsit álmos vagyok, mert nem tudtam aludni. A vonat visz Pestre, gondolatban meg Eger felé tartok… Szívélyesen üdvözli M.J.
A második levelezőlap, azaz állapotfrissítés már egy másik úrtól érkezett, 1927. szeptember 2. a dátuma. A szöveg fekete tintával, feltételezhetően töltőtollal íródott, témája pedig amolyan élére hajtogatott megfogalmazása egy olyan helyzetnek, amelyben az üzenő messziről hazalátogat, de nem minden rokon, ismerős számára tud időt szakítani a személyes találkozóra. Az előző levelezőlappal ellentétben itt minden világos és okszerű, első feltételezéssel a kapcsolat az úrleánnyal tán rokoni, nem túl közeli és nem is túl fontos, ezért nem jutott idő a látogatásra, talán majd legközelebb. Második feltételezés: a kapcsolat még túl friss, emberünk csendőr, rendőr, katona, tűzoltó vagy vasutas, aki munkája fontosságának kihangsúlyozása érdekében a távolabbi, magasztos célt szem előtt tartva – az óvatos lépések taktikáját választva – ezúttal inkább nem keresi fel személyesen a kedvelt hölgyet és családját. K.J. Ózdról tér haza Egerbe, ahonnan önmagát kimentve – kicsivel később – újra Ózdra kell utaznia, hogy felvegye a szolgálatot. 1927-ben a Salgótarjáni-Rimamurányi Vasmű Rt. éppen felfutóban volt, tevékenységéhez és annak kiszolgálásához nagy létszámú munkaerőre volt szükség, amelyet más vidékekről érkezett munkások, alkalmazottak, tisztviselők és állami alkalmazottak biztosítottak.
A levelezőlap képes felén – közismert nevén – az ózdi Olvasó igényesen kialakított belső tere látható, rajta K.J. magyarázó szövege: „És a pompás Terem a mi szinházunk s mozink.”
Míg az első képeslap írója szívélyesen üdvözli a címzett úrleányt, utóbbi szerzőnk már kész úriember, a nagys. Asszonynak is kézcsókját kéri átadni. K.J. nevére a levelezőlap összefüggéseit tekintve, és főleg a név rendkívüli gyakoriságának köszönhetően nem találtam erre a momentumra vonatkozó dokumentált nyomot, feltételezhetően a fentebb jelölt munkák valamelyikét végezhette Ózdon.
Kedves B. – 1927 szeptember 2. Ne rójja föl bűnömnek, hogy ily késve excusálom magamat. Az ok ugyanaz, mely arra kényszerített, hogy kedves társaságukat nélkülözzem – sajnos nálunk nincs kivétel az alól, hogy munkánkat adott terminusra feltétlenül felvegyük. Így végtelen sajnálatomra el kellett utaznom, ígérem azonban, hogy legközelebbi hazamenetelemkor pótolni fogom hibámat. Addig is kérem szíves elnézését. Kérem átadni kézcsókomat nagys. Asszonynak, s hasonló szíves kézcsókomat fogadja. KJ. Ózd, 1927. IX. 2-án
Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more
Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során Read more
Egy írással, írástechnikával foglalkozó blogban jelent meg a fenti című bejegyzés a napokban. Tényleg, hogy tartsuk biztonságban, illetve hogy őrizzük Read more
Íme Boros Péter kiváló könyve, „Az Eger-Putnok vasútvonal” (megjelent 2018-ban). A könyv annak a hajdan volt, legendás vasútvonalnak állít emléket, amelynek egy, pontosabban – egy ideig legalábbis – két állomása is viselte a Sáta nevet. Aki utazhatott ezen a kivételes vasúti vonalon, annak rendkívüli emlék ez a könyv-dokumentum, másoknak pedig remek alkalom arra, hogy megismerjék Magyarország egykori legszebb vasúti szárnyvonalának történetét.
Az Eger-Putnok vasútvonal sokak szerint Magyarország egyik legszebb, vagy talán a legszebb vasútja. Nem ok nélkül sokszor a leginkább vadregényes, legszebb vonalvezetésű vasútvonalként emlegetik. 2008-ban a 100. születésnapját még épségben érhette meg, de a következő év végén a felső részét bezárták. Reméljük, hogy az alsó szakasza már megmarad, mert ennek a vasútvonalnak egyrészt ipari műemlékként, másrészt pedig mint egyfajta élményvonatozásra alkalmas turistalátványosságként is lenne létjogosultsága.
Tartalom
Előszó A Füzesabony-Eger vasútvonal története Tervezett, de meg nem épült vasútvonalak Az Eger-Putnok vasútvonal története Visszaemlékezések Az építés képei Képeslapok Képek Mellékletek Köszönetnyilvánítás Felhasznált irodalom, források
A keményborítós, rengeteg fotót és információt tartalmazó, 178 oldalas, exkluzív kiállítású könyv beszerezhető a szerzőnél (borospe73 kukac gmail pont com).
Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more
Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során Read more
Egy írással, írástechnikával foglalkozó blogban jelent meg a fenti című bejegyzés a napokban. Tényleg, hogy tartsuk biztonságban, illetve hogy őrizzük Read more
Lehet, hogy idejétmúlt téma 2018-ban a [freemail] nevű hazai email-szolgáltatásról írni, de néhány hete egy apróbb esemény miatt újra a látókörömbe került a jelenség. Tudni kell, hogy 1997-ben csatlakoztam az internethez úgy, hogy egy egészen rövid ideig megfelelőnek találtam a szolgáltatótól kapott email-címet az online kapcsolattartáshoz. Igazság szerint nem is igen volt még kivel a kapcsolatot tartani, bár egy-két tematikus levelezőlista miatt mégiscsak érdemes volt az internetre csatlakozni. Erre a – szolgáltató által biztosított – címre egykettőre kaptam egy önkicsomagoló vírust, ami okozott némi fennakadást a netes jelenlétemben. A tanulságok levonását követően arra a döntésre jutottam, hogy igenis szükségem van egy teljesen független email-címre, amelynél webes felületen is meg tudom tekinteni a leveleimet. Akkoriban nem volt még a maihoz hasonló, bőséges felhozatal email-szolgáltatásokból, így az éppen akkor induló, freemail.c3.hu néven megjelenő levelezőt választottam. Itt regisztráltam azt a címet, amelyik az első saját email-címem volt, online éveim első tanúja, és amit az elmúlt 21 évben folyamatosan birtokoltam. Azt nem mondom, hogy végig használtam is ebben az időszakban, mert azért mondjuk meg: a freemail elég mostohán bánt a felhasználóival eddigi fennállása során. Néhány tévútnak bizonyult email-szolgáltatós kísérletezést követően 2005-ben – akkor még csak úgy lehetett – meghívóval csatlakoztam a Gmail felhasználói köréhez, majd láttam, hogy ez jó, ezért onnantól én is mostohán bántam a freemailes postafiókommal. Ugyanakkor nem hagytam veszni legelső email-fiókomat, időnként benéztem, hogy jól van-e, mi történik, de levelezésemet a Gmail-fiókomba tereltem át, a freemail megmaradt… – hmm, emléknek. Aki már olvasta saját, ~húsz évvel korábbi elektronikus leveleit, érti, hogy mire gondolok (nekem más tapasztalataival ellentétben sem törölte a rendszer a régi leveleimet). Eljött aztán 2018 ősze, amikor újra beléptem a freemailbe, abból a célból, hogy körülnézzek bent, meglegyen az általuk előírt X naponta történő belépés, ilyenek. Login után azzal szembesültem, hogy a freemail felvette a külvilág ritmusát, az általuk megszabott minta szerinti új jelszó és biztonsági kérdés beállítását kérték, addig nem is lehetett továbblépni. Helyes, jó kezdeményezés. Beállítottam, feljegyeztem mindent jól.
A következő belépési kísérletkor már nem engedett be a rendszer az ilyenkor „megszokott” indokokkal: a megadott felhasználói név és/vagy jelszó nem megfelelő. Érthetetlen volt a hiba, hiszen minden feljegyeztem az adatok megváltoztatásakor, mégsem tudtam belépni ebbe a fiókba – sem a régi adatokkal, sem az újakkal. Sőt, egy idő után már a belépési adatok megadásához is válogatott feladatokat kellett megoldanom, mivel a rendszer túl soknak ítélte a sikertelen belépési kísérletek számát.
Első szándékból hagytam a fenébe, hiszen „csak egy freemailes” címről volt szó. Később viszont feléledt bennem a tulajdonosi érzés, hiszen mégiscsak egy huszonegy éves mailboxról volt szó, az elsőről az életemben. Nosztalgia.
Vettem a fáradságot és utánaolvastam az ilyen eseteknek, tízből kilenc hasonlóan kárvallott ember arról számolt be, hogy miután írtak a freemail supportnak, az le sem… – szóval nem kaptak onnan választ egyáltalán.
És itt jön az a rész, ami miatt ez a bejegyzés megszületett, lássanak csodát! Írtam a freemail gépháznak a belépési problémámról azzal, hogy segítséget kérek. A tízből kilenc embernek írom, hogy sallangmentes, kulturált és lényegre törő levelet küldtem, amiben a probléma lehetséges megoldásáról érdeklődtem. Nos, válaszoltak. Nyitottak egy „tikettet”, ahogy ez jobb helyeken lenni szokott, ebben görgettük levélről-levélre a beszélgetés fonalát. Néhány olyan kérdést tettek fel benne, amelyekre csak az tudhatta a megfelelő választ (én), aki a postafiók valódi tulajdonosa: a nyitás időpontja, legutóbbi levelekről ez-az, mappák, tartalmi elemek, ilyenek. Megírtam, megadtam az ideiglenes hozzájárulást is ahhoz, hogy az általam megadott információt ellenőrizhessék, utána várakoztam. Nem mondom, hogy postafordultával – volt egy négynapos ünnep is a történetben -, de hamar válaszoltak, ideiglenes hozzáférést adtak a fiókomhoz, amit így birtokba vettem és a magaménak tarthatok most már mindörökké. Köszönöm, freemail!
Kérdezhetné az olvasó most, hogy mi a lényeg abban, hogy visszakaptam egy olyan freemailes fiókot, amit tizenhárom éve nem használok? Az elvek: (1) ha az enyém volt, maradjon most már úgy, ne enyésszen el a nagy semmiben, (2) ha a freemail segítséget ígér a gépházban, akkor a szolgáltatóba vetett bizalom megőrzése (vagy valami ilyesmi) érdekében vegye azt igénybe az egyszeri felhasználó – és örüljön az eredménynek. Meg aztán, ki tudja, mit hoz a holnap? Végre valami úgy működött a világban, ahogyan azt ígérték.
A fenti események után, kicsivel később: regisztráltam egy közösségi rendszerben. Felmerült bennem az ötlet, hogy adok egy lehetőséget a freemailnek arra, hogy további húsz elteltével is legyen min nosztalgiázni, amikor majd belépek ide, ezért ezt a címemet adtam meg a regisztrációkor. A regisztrációt megerősítendő információt tartalmazó email soha nem érkezett meg. Lehet, hogy erről még korán számolok be, hiszen még csak két hete történt az eset, de én azt hiszem, hogy már hiába várom. A freemail.hu a XXI. században.
Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more
Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során Read more
Egy írással, írástechnikával foglalkozó blogban jelent meg a fenti című bejegyzés a napokban. Tényleg, hogy tartsuk biztonságban, illetve hogy őrizzük Read more
Könyves képek, vég nélkül.
A képekre kattintva a #bookshelf porn nyílik meg, amely könyves képek igen komoly gyűjteménye könyvekkel, könyvespolcokkal, könyves terekkel és eszközökkel.
Az alsó képen látható BiblioMat például elterjedhetne világszerte.
BiblioMat – Minden könyv meglepetés – nincs két egyforma
A #BiblioMat részletei >>
Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more
Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során Read more
Egy írással, írástechnikával foglalkozó blogban jelent meg a fenti című bejegyzés a napokban. Tényleg, hogy tartsuk biztonságban, illetve hogy őrizzük Read more
