Az Eger-Putnok vasútvonal

Íme Boros Péter kiváló könyve, „Az Eger-Putnok vasútvonal” (megjelent 2018-ban). A könyv annak a hajdan volt, legendás vasútvonalnak állít emléket, amelynek egy, pontosabban – egy ideig legalábbis – két állomása is viselte a Sáta nevet. Aki utazhatott ezen a kivételes vasúti vonalon, annak rendkívüli emlék ez a könyv-dokumentum, másoknak pedig remek alkalom arra, hogy megismerjék Magyarország egykori legszebb vasúti szárnyvonalának történetét.

Az Eger-Putnok vasútvonal sokak szerint Magyarország egyik legszebb, vagy talán a legszebb vasútja. Nem ok nélkül sokszor a leginkább vadregényes, legszebb vonalvezetésű vasútvonalként emlegetik. 2008-ban a 100. születésnapját még épségben érhette meg, de a következő év végén a felső részét bezárták. Reméljük, hogy az alsó szakasza már megmarad, mert ennek a vasútvonalnak egyrészt ipari műemlékként, másrészt pedig mint egyfajta élményvonatozásra alkalmas turistalátványosságként is lenne létjogosultsága. 

Tartalom

Előszó
A Füzesabony-Eger vasútvonal története
Tervezett, de meg nem épült vasútvonalak
Az Eger-Putnok vasútvonal története
Visszaemlékezések
Az építés képei
Képeslapok
Képek
Mellékletek
Köszönetnyilvánítás
Felhasznált irodalom, források

A keményborítós, rengeteg fotót és információt tartalmazó, 178 oldalas, exkluzív kiállítású könyv beszerezhető a szerzőnél (borospe73 kukac gmail pont com).

A könyv moly.hu-adatlapja itt olvasható >>

Mostanában ennyien olvasták: 3349
Hasonló bejegyzések
Blog, a sajátom

Úgy döntöttem, hogy mégiscsak elkezdem ezt a blog-szerűséget arról, hogy milyen indíttatásból és egyáltalán miért irkálok mindenféle dolgokat. Aki ismer, Read more

Ózd-Vasvár gerendavára

Ózdról (de legalábbis Ózdon) köztudott, hogy az úgynevezett Várhegyen állt egykor Palúz-Vasvár (Palóc-Vasvár, Ózd-Vasvár) fazsindelyes gerendavára. A várat fennállása során Read more

Csontzörgés éjfélkor a padláson

A héten találtam egy ilyen idézetet, annak ellenére, hogy nem kerestem. Egyszerűen csak olvastam egy helyen, és nem lehetett otthagyni, Read more

Hogy tartod biztonságban az írásaidat?

Egy írással, írástechnikával foglalkozó blogban jelent meg a fenti című bejegyzés a napokban. Tényleg, hogy tartsuk biztonságban, illetve hogy őrizzük Read more