Miután szinte indokolatlan előzmények után olvasni kezdtem ezt a könyvet, felmerült bennem, hogy miért éppen ezt vettem elő a rengeteg olvasatlan közül? Aztán kiderült, hogy legalább két alapos hívójel is dolgozott a tudatalattimban, amelyek következtében mégis hozzákezdtem az olvasásához. Az egyik a könyv elő-, a másik az utószava, ezekbe még akkor beleolvastam, amikor kézbe vettem a megvásárolt példányt. Az előszó inkább előhangként szerepel, már a regény részét alkotja a legelején, alább olvashatják. Első olvasatára mai szemmel nézve talán egy óriási szerver–terem jelenik meg az ember képzeletbeli képernyőjén, továbbgondolva a dolgot valami más rémlik fel, ami nekünk már nem is tűnik olyan távolinak. Megjegyzem, hogy a regény 1963-ban született, 1964-ben jelent meg az első kiadás az akkori Szovjetunióban.
Az egyik utószót (kettő van ugyanis) egy bizonyos dr. Horváth Sándor írta „Telepátia és evolúció” címmel. Az írás a témakör korabeli (1970) technológiai és kutatáselméleti fejlettségi szintjének megfelelően tárgyalja a telepátia és gondolatátvitel létezését és lehetőségét, amelyből ezáltal nyilván sok újat nem tudunk meg, főleg, hogy az írás alapkövei a „ha” és az „egyáltalán” szavak, illetve az általuk létrejött következtetések fő vonalát adó „kizárható” megállapítás. A regény egészét tekintve felrémlik az emberben, hogy ezt az utószót bizonyára nem olvasói buzgalomból írhatták, hanem a történet lényegének az egyszeri olvasó előtti bagatellizálása céljából. Az egyik kézzel adunk, a másikkal elveszünk, ezt már ’70-ben is tudták (ekkor jelent meg nálunk a könyv). Az viszont örvendetes, hogy egyáltalán szóba kerülhetett a terület kutatása ebben az időszakban, még ha „csak” egy tudományos-fantasztikus könyv utószavában is.

Mihail Jemcev – Jeremej Parnov: Világlélek
Eredeti cím: Уравнение с Бледного Нептуна – Dуша мира (1964)
Magyar kiadás: Móra Kiadó – Kárpáti Kiadó (1970)
Fordította: Koroknai Zsuzsa
Fedélterv: Korga György
Életrajz: Jemcev és Parnov – Apostol András
Utószó: Telepátia és evolúció – dr. Horváth Sándor
294 oldal
Beszerezhető például itt: antikvárium.hu

Előhang:

Hang vagyok csupán. Közönséges emberi hang, amelyet keskeny magnetofonszalagra rögzítettek. Ez a szalag a testem. Törékeny és öreg, nagyon féltik, s ezért már hosszú évszázadok óta különleges helyiségben, szigetelt bura alatt tartanak bennünket.
Itt nincs hideg, se meleg, a levegő nem száraz, és nem is nedves. Hatalmas ablakokon szórt fény szűrődik a helyiségbe. Az ablakon túl zöld rétek nyújtóznak, s fölöttük ott a mélységes, sötét égbolt, fellegek borítják, magasak, mint a hegyek. A napsugár: kis sárga folt, lassan kúszik végig a falon.
Leginkább az éjszaka visel meg. Éjszakánként újra meg újra meghalok. De türelmes vagyok. Tudom, hogy ismét felvirrad a reggel, hogy a napfény ezerszeresen megtörik a tejfehér falakon, és eljönnek hozzám az emberek. Értük vagyok itt.

A könyv fülszövege:
Eleinte olyan volt a „biotóza”, mint valami furcsa, édes illatú, szirmai között kicsiny, villogó fényeket rejtegető virág. Feltalálói mindent megpróbáltak vele, növekedésre akarták serkenteni, de bármit tettek is, hiába kísérleteztek, a halványsárga, kecses „virág” nem növekedett. Azt várták tőle, hogy műanyagokhoz hasonló, nagy molekulájú poliméreket termel. Már úgy látszott, hogy hiába…
Egy napon azonban a „biotóza” minden elfogadható magyarázat nélkül növekedni kezdett…
De ezen a napon kezdődött a KR-effektus története is. Riasztó és hihetetlen hírek érkeztek a világ minden tájáról, kísértetlátások, telepatikus megérzések. Az emberek látni, hallani, érezni kezdték azt, amit a szomszédjuk látott, hallott, érzett. Senki sem tudott magyarázatot adni, csak a tudósok kis csoportja szállt szembe a rejtéllyel…

Eddig a fülszöveg. Egy kis magyarázatot fűznék idézetekkel ahhoz, hogy miért található meg ez a könyv a gyűjteményemben, és miért vettem elő egy 1963-ban írott könyvet:

Mi lehet a „biotóza”?
„Ez a biotóza, vagy ahogy ti hívjátok, a Világlélek (…) tulajdonképpen egy bonyolult szerkezetű biológiai automata. Ez az automata felfogja mindazt a tudást, mindazokat az érzelmeket és gondolatokat, amelyekkel az emberiség rendelkezik, és valamiképpen feldolgozza a saját belsejében. Materiális és logikai autonómiája van, ami lehetővé teszi számára, hogy sugárhatása révén egyes emberek és egész közösségek tevékenységét korrigálja (…) – beavatkozik legszemélyesebb, legegyénibb terveikbe, kontrollálja érzelmi életüket és gondolatvilágukat. (…) A Világlélek ötmilliárd ember tapasztalatait összegezi! (…) A biotóza létrejötte nem véletlen, hanem szükségszerű.”

Mindezek után persze lenne létjogosultsága értekezni a műről a mai világunkkal összefüggésben, de inkább maradjunk meg a tényszerűségnél: Jemcev-Parnov Világlélek című regénye egy tudományos-fantasztikus remekmű, amelynek a mai valóságunkkal felfedezhető összefüggései csupán a véletlen művének tudhatók be – ahogy mondani szokták…

A könyv ma már csak antikvár forrásból szerezhető be. Néhány részlete olvasható itt.

Szerintem: 10/7.

Mostanában ennyien olvasták: 2991