Ma délelőtt 10 Celsius-fokot mért a hőmérő a ház délkeleti oldalán, napsütés, csendesség. Mi lehetne jobb alkalom arra, hogy ritkítsam egy kicsit az egyik Drosera Capensis-t?
Még abban a tárolóban voltak, amiben megvettem őket, az egyik ráadásul a kiégés utáni helyreállított állapotban. Jó helyen tartottam őket eddig, burjánzanak, jól vannak, de az eredeti helyükön már elég zsúfoltan leledzenek. És itt van ez a jó idő…
Bátran hozzáfogtam, hiszen még az esetükben jelzett, enyhe téli visszahúzódásnak sem adták jelét. Forró vízzel fertőtlenítettem egy műanyag „cserepet”, kiraktam a napra száradni. Utána feltöltöttem tőzeggel, megnyomkodtam, majd csináltam helyet a kiemelendő növénysarj gyökerének.
Kiemeltem az egyik növényt, olyan hosszú gyökeréig nyúltam le, ameddig a testvérek roncsolása nélkül lehetséges volt, de még így is szakítani kellett rajta. Átemeltem az előkészített tőzeges edénybe (lásd: „cserép”), és a többiek mellé raktam a mocsárba.
A dolgot bonyolította, hogy ugyan a legkisebb sarjat emeltem ki a bokorból, óvatosan, vigyázva, de jött vele együtt egy apró, addig nem is látható másik sarj. Értelmét nem láttam visszanyomkodni a nagy bokor mellé, így egy kis műanyag tárolót gyorsan fertőtlenítettem, kiszárítottam a napon, feltöltöttem tőzeggel és elültettem benne ezt a kis növendéket. Így most már szinte egy farmom van Droserákból, főleg, hogy a nagyobbik átültetett növény mellé három magot is eltettem.
Mostanában ennyien olvasták: 1470