Áldozatok

A nyomozó nyugalomba vonulásának első estéjén újabb bűneset végére tehet pontot, hiszen ügy nem maradhat felderítetlen. Közel két évtized után minden rejtett részlet összeáll, fény derül a tényekre. De valójában ki az áldozat, ki a tettes, és ki bűnhődik?
Nyomozói pályafutásom alatt szinte alig dolgoztam olyan ügyön, amelyet eredménytelenül zártam volna le. Ez nem önfényezés vagy dicsekvés, lehet, hogy egyszerűen csak szerencsém volt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nyugdíjban töltött első napomon is sikerült – legalább magamban – lezárnom egy esetet, elmondhatom: igazán nincs okom panaszra. Hallgassák meg, és döntsék el, valóban szerencsés vagyok-e, hogy megismertem ennek a minden szempontból szörnyű esetnek a valódi eseménysorát.

 

Mostanában ennyien olvasták: 2213

Hasonló bejegyzések
Hét ember és egy odaveszett vers emlékére

24 éve, 1986.  január 28-án az amerikai Challenger űrrepülőgép az indítását követő 73. másodpercben egy robbanás következtében megsemmisült. Hét amerikai Read more

Karnyújtásnyira a város

A Karnyújtásnyira a város című novellám szövegéből egy internetes alkalmazással szófelhőt készítettem, ami az írás jellemző szavait, gyakoriságukat és jelentőségüket Read more

Szendrei és Rizling

Megjelent a Dimenziók - 57 mai magyar novella című antológia (Aposztróf Kiadó) (benne a "Karnyújtásnyira a város" című novellámmal). A Read more

Szó-kincs 2011 antológia

Megjelent a Szó-kincs 2011 című antológia, benne az "Add vissza az aurámat!" című novellámmal. Olvassa el: Add vissza az aurámat! Read more

2 comments

  1. Igen, ez egy „kitaláció”, de valójában egy olyan helyzet, ami elég könnyen előadódhat. Valójában az esemény következtében előállt fizikai és mentális állapotokról, erkölcsi megfontolásokról szól a történet.

  2. Remek írás, megfogalmazás. Szinte ott van az ember a történetben. Nehéz ügy de, igazságszolgáltatás történt. Mai rendszerben ez úgy nézne ki, hogy az áldozatok (végülis az egész család áldozat)lennének a fő bűnösök, és őket büntetné az „igazságszolgáltatás”.
    Bízzunk abban, hogy ez egy kitaláció, nem valós történet.

Comments are closed.