Szerencsére elég egyértelmű tervekkel indultam neki a nyári hónapoknak az olvasás terén is, mivel itt rengeteg pótolnivalóm van. Az elmaradások közül ezúttal a sci-fi műfajt vettem elő, hiszen a régi ismerősöket az ember megkülönböztetett figyelemmel kezeli.
Egy ideje részt veszek egy fórum-szerű beszélgetésben az interneten, ahol Philip K. Dick műveiről folyik az eszmecsere. Én ezidáig, 2015 nyaráig kizárólag novellákat olvastam a szerzőtől, és meg kell mondanom, hogy nem hagytak bennem maradandó emléknyomokat, Az előszemélyek például kifejezetten nyomasztó volt számomra, az maradt vissza belőle, hogy ezt a hangulatot nem szeretném… A regényeiről kialakult beszélgetések, recenziók viszont felkeltették a figyelmemet irántuk, mivel néhányuk különféle téren érintik az általam kiemelt érdeklődéssel kísért tudati érzékelés, pszi, telepátia, prekogníció, témáját – még ha „csak” a sci-fi mezején is. Az olvasások után kiderült, hogy egyik-másik területről valószínűleg személyes érintettség miatt is írt. A könyvleírásokkal történt rövid ismerkedést követően eldöntöttem, hogy PKD életművét meg kell ismernem. Felmértem a könyvtáramat, találtam is két könyvet, további két novellát tőle, valamint a fülszövegeik alapján rendeltem gyorsan még két regényt, így aztán biztosítva van a nyári intellektuális kaland. Az első regényt elolvasva azt mondhatom, hogy valamivel több is…
(+3) (A bejegyzés kronologikus, rendre frissül, ahogy egy-egy könyvet elolvasok az említettekből.)

Amire világosan emlékszem korábbi időszakomból a dologgal kapcsolatban az az, hogy a kétezres évek elején örömmel fedeztem fel az akkor újként megjelent PKD-könyveket a könyvesboltok kirakataiban. A címlapra írt Rolling Stone-ajánlás is tetszett: „Philip K. Dick egyike a legbrilliánsabb sci-fi szerzőknek. Bármelyik bolygón.” Akkoriban egyáltalán nem volt időm sem ezeknek, sem más könyveknek az olvasására, de megjegyeztem, hogy később bárcsak lenne lehetőségem arra, hogy el tudjam olvasni őket.
Elérkezett  ez az idő 🙂

Íme tehát az első, néhány kötetes adag a PKD-univerzumból:

Kicsit később további két könyv jött a fentiekhez:

Az olvasás sorrendje:
A halál útvesztője,
Ubik,
Kizökkent idő,
Szabad Albemuth Rádió*,
Figyel az ég,
Csordulj könnyem, mondta a rendőr,.

* A Szabad Albemuth Rádió című regény másokat is inspirált, például Stuart Hamm amerikai basszusgitárost, aki az 1988-ban megjelent első önálló szólóalbumának a Radio Free Albemuth címet adta, de feltűnik rajta – és szerintem az egyik legjobb – a „Csordulj könnyem” (Flow My Tears) című szerzemény is. A címadó dal meghallgatható a Youtube-on, a teljes album pedig a Deezer-en, vagy akár az AllMusic oldalán.

Módszeresen haladok az olvasásukban. Ez a módszer – mivel most úgymond „ráérek” – az, hogy az éppen soron lévő könyvről mindent elolvasok, amit az interneten találok róla, kivéve persze a részletes tartalmi leírásokat. Ennek meg is lett az eredménye, hamar megállapítottam, hogy ez a hat könyv OK, rendben lesz, de a legjobb lesz, ha a kiadásuk sorrendjében olvasom el őket, hiszen könyvről-könyvre alakul, teljesedik, vagy akár durvul a PKD-univerzum, a magam dolgát nehezítem, ha könyveit találomra beszerzett sorrendben olvasom. A módszert bonyolítja, hogy a legtöbb az életmű legtöbb darabja már nem kapható a könyvesboltokban, ráadásul például a Librinél egy 8-10 éves könyv már antikvárnak számít, így aztán az alternatív beszerzési forrásokat is mozgósítani kell a terv végrehajtásához.
De nyár van, mikor olvasson az ember, ha nem most? „A gép forog, az alkotó pihen”.

A halál útvesztője után:

Ismét úgy kell szembenézni a dolgokkal, amilyenek a valóságban. Nem valami jó érzés, mi?
(201. oldal)

Valóban…

Védje magánéletét… Önre hangolódott egy ismeretlen? Valóban egyedül van? Előre megjósolja a tetteit valaki, akivel nem is akarna találkozni, vagy meghívni őt az otthonába? Vessen véget az idegeskedésnek: lépjen kapcsolatba a legközelebbi kockázatmentesítő szervezettel; az először kideríti, ön valóban engedély nélküli behatolásnak esett-e áldozatul, és amennyiben igen, megbízásra semlegesíti a behatolót – mérsékelt díjazás ellenében.
(Ubik)

(+4) Közben, ahogy haladok előre az olvasással, újabb frissítés a Figyel az ég című regény utószavából, amely PKD egyik saját értelmezése műveiről (Pék Zoltán fordításában) arra nézve, hogy az olvasó bizonyosságot nyerjen saját megközelítésének valóságáról a könyvek végeztével:

A kronologikusan egymás után következő könyvekben érdekesen kerül elő az információ:

1. Figyel az ég: több, szubjektív világ
2. Kizökkent idő: szándékosan szimulált világ
3. Palmer Eldritch három stigmája: egy gonosz, varázslószerű istenség hatására keletkezett, közösen hallucinált világ
4. Ubik: szimulált világba segítő üzeneteket juttat be a megváltó igaz istenség
5. A halál útvesztője: a szimulált világot mi magunk hozzuk létre, hogy elmeneküljünk az elviselhetetlen valóságtól.

Mindezek – teszem hozzá immár én – egyben rövid, de a lényegre tapintó kivonatai a felsorolt regényeknek. Valami hasonló körvonalazódott bennem is az olvasások után, bár az általam követett sorrend a könyvtáram tartalma és a beszerzések függvényében az 5-4-2-1-3 volt.

(+5) Ajánlott könyvek! Ahogy fentebb említettem, az elvet kezdtem követni PKD életművének olvasásában, hogy kinyomtattam a biográfiáját, amelyen minden általa írt regény szerepel (köztük az elveszettek és a befejezetlenek is), majd felállítottam egy kronológiai sorrenddel kombinált preferencia-listát, amely szerint folytatom a megkezdett olvasást (és beszerzem a hiányzó könyveket). A fenti ötös után pihenésképpen a Csordulj könnyem… következik, majd rámegyek a VALIS-trilógiára, ami valójában négy és fél regény (egy befejezetlen van köztük), és a Palmer Eldritch-el mutat átfedést a fenti ötben felsoroltakkal.

(+6) Végeztem a(z) Ubik-al… Nos, eleinte nem győztem eléggé gyorsan olvasni arra nézve, hogy vajon mi alakul majd ebből ki, aztán meg nem bírtam olyan lassan olvasni, hogy addig tartson, ameddig én szeretném! Csúszkáló valóságok… Itt már az a valóság is elcsúszott a jelenleg ismerthez képest, amelyben a történet fészkel. Nem szeretnék sem tartalmi sem világbeli leírásokat megosztani erről a regényről (az ötcentesre nyíló ajtó/hűtő már úgyis közkincs – na de milyen ötcentes?!), mindössze annak a szavazásnak az igazát erősítem meg én is, amelyik szerint PKD ún. „legjobb” regénye az Ubik. Így igaz, ez az egyik legjobb! Szerény – mindössze 6 kötetes – PKD olvasással a hátam mögött (amiben nincs benne a VALIS…) viszont áttüremkedik olvasmány-valóságom lepelén néhány szál, amely a Visszafelé világ, a Kizökkent idő vagy a Figyel az ég felől erősítik az Ubik kimerikus szövetét. Amennyiben egy-egy korábbi PKD-regénymintával gazdagabban kezdünk el Ubik-használók lenni, már mást fog mutatni az összkép, más valóságból más valóságba haladunk bele – és valamennyi rabul ejt. Vigyázat tehát, az Ubik függőséget okoz! (Olvasd el az Ubik-ról szóló könyvértékelésemet a moly.hu sci-fi Merítés című gyűjteményéből ezen az oldalon.)

Az ember élete legtöbb eseményére előbb-utóbb megtalálja a magyarázatot. Na de Joe Chip egy ötvencentesen?

Íme egy idézet, amely magyarázatot ad arra, hogy mi az Ubik, ugyanakkor a regény tartalmának és cselekményének élvezetét egyáltalán nem rontja:

Én vagyok Ubik. Már a világegyetem keletkezése előtt is itt voltam. Én alkottam a világokat. Én teremtettem az élőlényeknek szolgáló lakóhelyeket. Én rendezem el őket kedvem szerint. Oda mennek, ahová mondom, azt teszik, amit mondok. Én vagyok a szó, a nevem ki nem mondható, mert senki sem ismeri. Ubiknak neveznek, de nem ez az én nevem. Vagyok. És mindig is leszek.

Hasonló intellektuális élményt kívánok mindenkinek, aki bármelyik PKD-könyv felől becsatlakozik!
Akkor mire várunk? Munkára!

Közben azért becsúszik még ez-az, mint például Nemere István Őrült regénye, vagy mondjuk – a másik különleges szerző, akinek a műveit gyűjtöm – Clifford D. Simak Sétálni egy város utcáin (ez sajnos „csak” egy novella), To Walk a City’s Street, illetve szintén Simak-től A város című opus.

A mindenütt jelenlévő PKD >>
Hirtelen osztódik a valóság >>

Mostanában ennyien olvasták: 2378