Helytörténet – családfa

Amint az várható volt, az évtizedek óta tartó helytörténeti kutatásaim során több alkalommal is érintett, sátai és környékbeli családok, családnevek és sorsok megismerése nem maradt következményektől mentes. Ebből a tényből már egy óvatos gondolatcsíra megjelenése előtt sejtettem, hogy előbb-utóbb saját családom, valamint a Bükki Hegyhátat benépesítő családok eredetének kérdése is be fog szivárogni a kutatandó területek közé. Már a „Sáta – 300 éves nevek” című rövid bejegyzésem megírásakor befészkelt a gondolataimba az egykori és a jelenlegi családnevek között fennálló jelentős egyezés, és hogy ez milyen érdekes, biztosan nem véletlen. Ezt csak erősítette, hogy mind az apai ági családnevem, mind az (akkor ismert) anyai ági családnevek megtalálhatóak a rövid listán. Azóta tudom, hogy mindez semmit sem jelent, de eddig el kellett jutni valahogyan.

Eleinte nem érintett meg a dolog közelebbről, de egy alkalommal, amikor már sokadszorra olvastam Sáta első ízben, dokumentált módon történő említését egy levéltári irat-töredékben, egyszerre nyilvánvaló lett, hogy abban egy, a mai családi névtárban szintén fellelhető nevet olvasok évek óta. Ez után már kezdett kialakulni a fejemben az ősök dokumentált emlékeinek felkutatásáról való gondolkodás, de még nem volt meg az a lökés, ami lendületet adott volna ezen a nagyon keskeny ösvényen. Sejtettem ugyanis, hogy sem egyszerű, sem unalmas, sem abbahagyható nem lesz ez a kutatás.

A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület honlapjának kezdőoldalán az alábbiak olvashatók, én már csak a teljes fertőzöttség állapotában (túl későn) olvastam, tehát már nem volt választásom 🙂

Internet vándora, aki honlapunkra tévedtél, ha nyomós ok nélkül tetted, menekülj sebesen, mielőtt késő nem lesz! Mert ha egyszer eléd kerül egy háromszáz éves anyakönyv, a maga tiszteletreméltó történelem-illatával és nehezen kibetűzhető ákombákomaival, olvasni próbálod és lassan kibontakozik lelki szemeid előtt őseid falujának sorsa, bánata és öröme, lakóinak kapcsolatai, egyszer csak ott találod magad ük-ükapád, ükanyád mellett és megsejted: óriási bozontos gyökérzet köt a földhöz, melyen elődeid éltek és haltak. macse.hu

Aki ezt írta, pontosan átéli mindezt – és teljesen igaza van.
Miért kezd bele valaki az őseinek felkutatásába? Igyekeztem eddig kerülni az alábbi szót, mert minden, ami divat-szerű, azzal szemben automatikusan ellenszenvet érzek, szóval: miért kezd bele valaki a családfája összeállításába? Erre csupán a magam válaszát ismerem, bizonyára annyiféle létezik, ahányan belekezdtek valaha is a családfa felállításába. Én a magam részéről a régi kor embereinek, az egykor volt idők sátai és bükki hegyháti népének életét szeretném megismerni az adatokból, fényképekből, jegyzetekből. Sorsom különös játékának (cseppet sem véletlen) eredményeként életem színhelyei soha nem hagyták el egy bizonyos régió földrajzi területét, amelyben megszülettem. Ez az Egri Főegyházmegye (benne a Bükki Hegyháttal). Sokáig nem is tudtam, hogy létezik ilyen egyházi kerület, amikor mégis megtudtam, akkor nem tulajdonítottam neki különös jelentőséget. Ezen a területen születtem, jelenleg is itt élek, életem meghatározó eseményei mind itt történtek és történnek, az „örök” nyugalom is valószínűleg itt fog rám találni.

Eddigi kutatási eredményeim tanúsága alapján éppen úgy, mint a családom előző generációinál.

Az előző, földrajzi területre vonatkozó felismerés bizonyult az egyik lökésnek, amely elindított az ősök kutatása felé. Az érdeklődés ébredését és némi kutakodást követően megállapítottam, hogy az eddig dokumentáltan fellelt őseim, az előttem élt négy generáció tagjai, kivétel nélkül a Bükki Hegyhát szülöttei (és halottai) voltak, ezért egyértelmű lett számomra, hogy a kutatás nem korlátozódhat kizárólag a családom régmúltjára. Azt hiszem, hogy minél előbbre jutok a kutakodásban, ahogy mind inkább mélyebbre hatolok az illúzióként jelen lévő idő szövetébe, úgy alakul majd ki a szülőföld, a Bükki Hegyhát generációnkénti korképe. A jegyzetekben elejtett megjegyzésekből, a sárgult, szakadozott fotókon megpillantott érdekes részletekből alakul majd ki a az összkép, hogy milyen ember volt az a személy, hogyan gondolkodott, hogyan élt az, aki(k)nek a létezése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy én ezeket a sorokat most leírhatom. Ahol nem készülhettek még fényképek, ott az anyakönyvi jegyzetek, családi eseményekről készült hivatalos dokumentumok árulkodnak majd azokról az emberekről, akik miatt „óriási, bozontos gyökérzet” köt ahhoz a földhöz, melyen ők és én éltünk és halunk.

Egy további lökés: családi örökségként birtokolok egy könyvet, amelynek igen kevés köze van az ős- és családfakutatáshoz. Egy megbízhatóan kiállított, kemény borítójú, mára megkopott, bőrbe kötött, úgynevezett A4-es méretű példányról van szó, amely – akár egyetlen könyvként – feltehetően a legtöbb korabeli család szekrényében helyet kapott annak idején. Az impozáns kötet A Szentírás Versekben címet viseli, 1906-ban adta ki az Egri Nyomda-Részvénytársaság, névre szólóan anyai dédnagyapám, neje és lánya számára. Ha jól emlékszem, két-három éves koromban én is firkálgattam bele tintaceruzával, a nyomai megvannak, akkoriban nem sok gondot fordítottam a könyvek tartalmára (csak a rend kedvéért: a könyv már akkor is igen régi volt). A belső borítót követő lapon űrlap-szerű rovatok következtek, amelyen vezetni lehetett a korabeli családi eseményeket.

A konkrét késztetést, ami az ősök kutatása felé terelt, ennek a bizonyos lapnak a megismerése, valamint tartalmának megértése jelentette. Gondos kezek ugyanis a megfelelő helyre bejegyezték a dédszüleim házasságának időpontját, a férj és feleség szüleinek nevét. A fenti képen látható nyolcasok, és az itt nem szereplő, de a rendelkezésemre álló házassági anyakönyvi bejegyzésben Krausz Ferencz anyakönyvvezető által lejegyzett nyolcasok hajszálpontosan megegyeznek, természetesen mindkettőt ő töltötte ki az évszámmal: 1898. Ezek az adatok olyan, időben és képzeletben távoli, elképzelhetetlen messzeségbe vezettek, amely már egyenesen misztikusnak tűnt az én számomra.
Pedig „csak egy kicsit” régebben volt minden.
Igen ám, de milyenek lehettek akkoriban az emberek? Hogyan éltek? Hogyan nézett ki a falu, a környék…? – és az ember észrevétlenül már meg is kapta a gyógyíthatatlan kórt, amit őskutatásnak, ha úgy tetszik, családfakutatásnak neveznek. Az engem megelőző negyedik generáció megismerésénél (az 1860-80-as évek) tartok most, és vonásról-vonásra rajzolódik ki az adatokból a Bükki Hegyhát egykori mikro-társadalma a Genealógia segítségével.
Rám számolt tehát a múlt, és már nem tudok felállni, el fogok merülni ebben a csodálatos közegben.

Micsoda szerencse emellett, hogy – talán ismételten nem véletlenül – rendelkezésemre áll az idő megkerülésének az a remek eszköze, amely felül áll az anyakönyvi bejegyzéseken, fotókon, adó- és dikális összeírásokon, gestákon, és így tovább…

Amennyiben a tisztelt olvasók közül valaki szintén a Bükki Hegyhát (Ózdot belevéve Bóta, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány (Tólápa), Dédes/Tapolcsány, Királd, Lénárddaróc, Nagyvisnyó, Nekézseny, Sajómercse, Sáta, Uppony települések) családjait kutatja, és elképzelhetőnek tartja, hogy kölcsönösen egymás segítségére tudunk lenni, kérem, jelentkezzen.

Az eddigi kutatásban és adatfeldolgozásban nagy segítségemre volt a FamilySearch adatbázisa és a Gramps Származástani Rendszer szoftvere.

FamilySearch Gramps

 

 
 

Mostanában ennyien olvasták: 972

Hasonló bejegyzések:

Hozzászólások

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?