Félelem álom után

Számomra mindegyik távérzékelési vizsgálat egy sikerélmény, legalábbis 10-ből 9 mindenképpen. Az az egy a tanulókör, tanulni pedig mindig lehet valamiből. Ez a bejegyzés bármelyik vizsgálat után megszülethetett volna, amit eddig csináltam, de csak most vettem rá magam arra, hogy néhány szóban megírjam, amit legutóbb tapasztaltam.

Egy egri építmény régmúltját, jelenét és közeljövőjének alakulását vizsgáltuk 2015 január elején, többen is. Én magam inkább a monitor szerepét töltöttem be, hiszen a vizsgálat abból keletkezett, hogy olvastam egy cikket egy online magazinban, tehát ismerem a témát valamennyire – ez leginkább a monitor szerepére jogosít fel egy vizsgálatnál. Később én magam is “megkívántam” egy, az építményre irányuló megtekintést, így el is végeztem azt.
Nos, a vizsgálat eredménye valószínűleg nyilvánosságot kap nemsokára, de egy részletében “benne maradtam”, vagyis inkább a részlet maradt bennem. Az épület ma ismert funkciójától eltérően ugyanis egy sokkal korábbi felhasználási módja fertőző betegek elkülönítése volt. A betegeket lóval vontatott saroglyán vitték ki az épülethez, némelyikük már nem is volt öntudatánál.
Ha van utolsó út ezen a bolygón, ez az volt.
A vizsgálat folyamatában éppen egy ilyen képbe futottam bele, amelynek minden információja pontosan érzékelhető volt. Lovak vontatta faalkotmányok érkeztek meg az épülethez, csendben, rajtuk emberek a visszatérés reménye nélkül. Senki nem szólt egy szót sem, mégis mindenki tudta, hogy miről van szó. A környezet elemei, füvek, fák, bokrok, madarak, bármely más élő szervezet csendes iszonyattal vettek részt a jelenetben, annak tudatában, hogy valami borzasztónak a tanúi, mégsem tehetnek semmit ellene. A visszavonhatatlan, abban a korban még kezelhetetlen, gyógyíthatatlan betegség halálos csendet vont az épület köré, a talaj füve sápadtabb zöld lett, a levegő sűrűbb, a fák ágai, levelei nem mertek mozdulni.

Hamarosan befejeztem a vizsgálatot, amelyből úgy tudtam kilépni, hogy visszamaradt valami lélekszennyező, fájdalmas hangulat, ami csak lassan enyészett el.
Nem lehet véletlen, hogy ez az évszázados építmény ma csupán elhagyott rom egy “erdősült területen”.

Frissítés
Jóval a vizsgálat befejezése után felkerestem a helyszínt:

This post is about a sad mood after remote viewing an ancient building near the Hungarian town Eger.

 

Mostanában ennyien olvasták: 1513

Hasonló bejegyzések:

Sátai nyár 2014

Néhány sátai fotó 2014 egyik legforróbb nyári napján.
Időnként a szememre vetették Sáta honlapjával vagy a FB-oldallal kapcsolatban, hogy mindig a falu előnyös, szebbik oldalát mutatom meg a külső szemlélőknek, ha egy idegen felkeresi ezeket a felületeket, csak a szépet és jót látja. Ez szerintem természetes, lehet persze, hogy nem mindenki számára az. Idén nyáron viszont – szándékomtól függetlenül – szinte kizárólag olyan képeket készítettem, amelyek a fenti kategóriákon kívül esnek, és bátran mondhatom, hogy bármelyik, a szépen és előnyösön fanyalgó embernek a szája íze szerintiek. A legtöbb kép témája az Eger-Putnok vasútvonal sátai megállóhelye, illetve inkább a megállóhely helye, ezért nem is annyira a falu kinézetéről szólnak ezek a képek, az apokaliptikus látvány viszont mindenképpen hozzátartozik az életéhez. Kész szerencse egyébként, hogy az egész egy félreeső helyen van. Amikor a helyszínen jártam, arra gondoltam, hogy ide azt írom majd: olyan, mintha egy ha egy halott mellett járkálnánk minden nap – de később, az egyik lenti képen megörökített személyes érintettség miatt mégsem ezt írom. Ezzel együtt továbbra is azt tartom, hogy az ember a szülőföldjén csak a szépre emlékezzen. Következzen itt egy képgaléria, amelynek a végén – ha lehet ezt mondani – a temetői képek jelentik majd a szépséget és az előrehaladást.

László Gyula professzor úr találta azt mondani egy alkalommal, hogy:

“A temető a halott falu.”

Eszünkbe se’ jusson megfordítani a mondást.

sata2014_168
Sáta, 1. vágány – A vasúti megálló “peronja”

sata2014_179
Az Eger-Putnok vasúti szárnyvonal része – ma

sata2014_178
Ha belefáradtunk volna…

sata2014_182
Sáta – vasúti mh (I.)

sata2014_184
Sáta – vasúti mh (II.)

sata2014_176
Hiányzik a födém és a padló

sata2014_174
Mindenhol hiányzik

sata2014_172
Nagyon hiányzik…

sata2014_180
Induljunk a temető felé… (Az Eger-Putnok vasút 105 éve)

sata2014_150
Ezen talán már csak ő segíthet

sata2014_161
Meglepetés: nagyapám régi sírköve a használaton kívüli halottasházban (fotó: a kémlelőlyukon keresztül)

sata2014_159
A sátai temető új kerítése

sata2014_163
Az új kerítés egyik új kapuja

sata_2014_diakonus
Ami még belül volt: a diakónus(ok) sírja
Felirata (ezt még egy 1980 körül készült fotóról lehetett leolvasni):
Hic qvips I.T. in Dno. Pirillisa Crosus Dnvs. Michael Kenkay de Eadrm V. Senina Acre Cipriavn. Provis R. OL II T I L April A. C. MDCCXCV Saetai 8vae XI(?)

Mostanában ennyien olvasták: 1881

Hasonló bejegyzések: