Belső csillagkapu

Belső csillagkapu
Elmekontroll és távérzékelés

belso_csillagkapuMára, a 21. században kialakult az emberekben egy olyasfajta feltételes reflex, ami arra irányul, hogy bizony már semmin sem csodálkozunk. Beletartoznak ebbe a körbe a teljesen hétköznapi dolgok és beletartoznak olyan különlegesek is, amelyet a valóság szintjén egybemosunk hihetetlen, de mégis megtörténő mindennapos eseményekkel. Legyintünk-e arra is vajon, hogy mindenkiben, még az önmagát erre teljesen alkalmatlannak érző emberben is ott rejlik egy belső csillagkapu, amelynek segítségével szabadon hozzáférhet a múlt, a jelen és a jövő minden emlékéhez, információjához? És legyintenénk-e vajon arra, hogy ugyanezen a kapun keresztül lehetséges bárki gondolatát „elolvasni”, és ha ezek nem tetszenének, akkor tetszőleges módon át lehet alakítani őket?

Bármilyen hihetetlenül hangozzék is: az ember mindentudó, éppen csak egyvalamit nem tud, és az pontosan az előbbi megállapítás, amely szerint az ember mindentudó. A mondat – és természetesen a jelentése is – kísértetiesen hasonlít a saját farkába harapó kígyóra, amelyik szintén nem tudja, hogy amibe éppen marni készül, az a saját testének a része. Ugyanígy az ember sem tudja, hogy megfelelő körülmények között bizony valójában minden létező tudójává válhatunk, vagyis a kezünkben van egy olyan eszköz, amelynek segítségével bármilyen ismeretre szert tehetünk, amire csak kíváncsiak vagyunk.

Köztudott, hogy az emberi kíváncsiság viszi előre a világot, ez így volt az ősidőkben, így van ma is, és természetesen mindig így lesz, amíg az ember létezik. Kíváncsiságunk tárgyának kielégítésére tudományágakat hoztunk létre tudományos expedíciókat és űrutazásokat indítunk, megfigyeljük a természetet – benne magával az emberrel –, alámerülünk a tengerekbe és az atomok szerkezetébe, folyamatokat és jelenségeket vizsgálunk. Mindezeket amiatt esszük, hogy az ember mind tökéletesebb és kényelmesebb világban élhessen. Napjainkban a tudomány, mint az embert a fejlődés útján kísérő eszköz jelenik meg a társadalomban. Az eredmények hoznak újabb és újabb, más, pontosabb felfedezéseket, egyre haladunk előre egyfajta széles, de mindenképpen a jövőbe mutató úton. Ne felejtsük el viszont a szólást, miszerint nem baj, ha lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk! De vajon tényleg lassan haladunk-e és tényleg rossz-e az irány? Ezt eldönteni csakis az ember képes, ugyanaz az ember, amelyik a közeli és távoli környezetét vizsgálva igyekszik feltárni a jövőbe vezető utat. Az valójában azt az utat keresi, amelyik tulajdonképpen benne kezdődik és amire rendre rá is talál, de végül elveti ezt a haladási irányt, mert túlontúl kézenfekvőnek, egyszerűnek találja.
Ezen az úton saját magán keresztül képes az ember elindulni, hiszen a kulcs az emberi tudat, amely éppen olyan tökéletességgel tud működni optimális körülmények között, mint a kéz, a láb, a szem, a szív. Csak éppen ezeknél sokkal többre képes.

A kíváncsiság és a tudás

Az emberi társadalom tehát a kíváncsiság által generált tudománnyal, mint eszközzel fejlődik a jelenben, hogy egy hosszú és széles, de a jövőbe vezető úton haladjon. A tömegmédia, amely az információnak az emberekhez való eljuttatásán fáradozik nap mint nap, erejét megfeszítve – természetesen – azon dolgozik, hogy a tudomány friss eredményeit a valóságnak megfelelően és mind széleskörűbben a társadalom érdeklődő közönsége elé tárja. Ugye, Önök is éreznek ezekben a kijelentésekben legalább egy kicsike ellentmondást?

A mai világunk az információkra épül. Bizonyos körök – nevezzük őket most az egyszerűség kedvéért „hatalomnak” – annál nagyobb befolyást, kontrollt tudnak a magukénak, minél pontosabb és minél több információt birtokolnak, egyúttal minél kevesebb információt birtokol az összes többi ember.
Merészség lenne azt állítani, hogy a 21. század tudománya tulajdonképpen egyfajta áltudomány, és a kormányok megfelelőképpen korlátozzák az embereket az oktatási rendszer, valamint a tömegmédia útján. Az viszont egyértelműnek tűnik, hogy egyre-másra bukkannak fel olyan elméletek, bizonyított vagy bizonyítás előtt álló tételek akár történelmi, akár fizikai – vagy bármely más – tudományos ágat tekintve, amelyek az eddig sulykolt információknak, megszerzett tudásunknak ellent mondanak. Egy figyelmes és logikusan gondolkodó szemlélőnek úgy tűnik fel, hogy napjainkban már egyre nagyobb a szakadék a valóságos események és a széles néptömegekkel megosztott tudás között, amely ténynek a valódi céljáról csak következtetni lehetne. A dezinformáció és a félinformációkból összeállított igazságszerű dolgok elleni védekezés persze megvalósítható, méghozzá rendkívül kézenfekvő módon: az emberi tudat felhasználásával.

A kulcs az emberi tudatban rejlik

A dolog nem új keletű, ahogy mondani szokták: nincs új a nap alatt. Az embernek ugyanis sajátja az a képesség, amelynek segítségével információkat képes megállapítani bármiről. Úgy is mondhatnánk, hogy bármilyen információt képes az ember megszerezni bármiről, amennyiben felébreszti magában ezt a benne szunnyadó képességét.
Természetesen nem ismeretlen senki számára ma már, hogy az ember egy összetett lény, testből, lélekből és tudatból áll. Ennek megfelelően a fizikai észlelései (látás, hallás, tapintás, stb.) mellett képes tudati sajátosságaiból eredő érzékelésre is, amelyek nem annyira megszokottak, mint az előbbiek, de éppen olyan pontosak. Attól teljesen függetlenül, hogy a fizikai ingerek általában elnyomják tudatunk észleléseit, tulajdonképpen minden ember képes úgynevezett érzékszerveken túli észlelésre. Ilyenkor a tudat automatikusan észleli az adott személy számára szükséges információkat, amely észlelést az ugyanezt az érzékelést kiváltó fizikai inger hatásának tudjuk be, holott ez inkább a tudat magasabb szintű működésének eredménye, amit paradox módon tudatalattinak hívunk.
Tudatalattink hatékony működésének kulcsa a megváltozott tudatállapotban rejlik. Ebben az állapotunkban a minket érdeklő – bármilyen – információra szert tehetünk, amennyiben megfelelőképpen működünk a hétköznapitól eltérő tudatszinten. A módszer, amellyel „mindentudóvá” válhatunk, nem más, mint a távérzékelés.

A távérzékelés

Mi tehát a távérzékelés? Az emberben alapvetően meglévő képesség arra, hogy a világban meglévő összes valós információból a számára fontosakat megismerhesse. A hangsúly a valós információkon van, amelyek esetenként a valóságtól sokkal eltérőbbek, mint ahogyan azt tudatják velünk.
A távérzékelés elnevezése az angol remote viewing szóösszetételből ered, amely távolba látást, irányított nézést, távérzékelést jelent.
A távérzékelés egy elmebeli folyamat, amelyben egy személy különleges körülmények között képes információkat gyűjteni tőle akár jelentős távolságban lévő személyekről, tárgyakról, eseményekről, jelenségekről stb., és az információgyűjtés során nem alkalmaz semmiféle tárgyi segédeszközt. Azaz: egy pszichikus folyamatról van szó, amelynek során megváltozott tudatállapotban információkat tudunk megállapítani bármiről. A különleges körülmény: a megváltozott tudatállapot, amelynek során agyunkat más frekvencián működtetjük, mint a megszokott, éber állapotunkban.
A távérzékelés az intuíció és az emberi érzékek kivetítésével dolgozik, mondhatni semmiféle misztikus összetevő nincs benne – ebből következően megtanulható. Talán ez az egyetlen, ami egyfajta, a szokásostól eltérő megközelítést igényel: a folyamathoz szükséges a megváltozott tudatállapot, egy meditatív állapot kialakítása, amelynek révén hozzáférhetünk a közös tudatmező információihoz.
A módszer lényege tulajdonképpen abban áll, hogy tudatunkat adott helyre vetítjük, és ott a minket érdeklő információkat begyűjtjük az adott célról, majd dokumentáljuk azokat. A távérzékelés igazából nem más, mint a megérzés, az intuíció olvasása, a múlt, a jelen és a jövő emlékeinek leolvasása a mélytudat természetes folyamata segítségével. Akkor működik a leghatékonyabban, ha semmilyen módon nem erőltetjük. A tudat mély állapotában akár a teljes Világegyetemből ismeretekhez juthatunk. Egy hatékony – és hozzáértő – távérzékelő előtt nincsenek titkok: ki és hogyan ölte meg Kennedyt, jártak-e egyáltalán emberek a Holdon, miként zajlott igazából a Philadelphia-kísérlet, mi a háttere a 911-nek, léteznek-e földönkívüliek, de akár a megfelelő módszert alkalmazva már most megállapítható a következő magyar parlament összetétele, a jövő évi politikai-gazdasági folyamatok iránya, és így tovább…

Hogyan csapoljunk meg… – és mit?

A távérzékelési folyamat alapvetően arra a tényre épít, hogy az – emberi – elmék között folyamatosan fennálló kapcsolat van, amelynek háttér-tároló közege a közös tudatmező, mátrix, Akasha, pszí-mező, és még néhány további névvel is illetik ezt a tartományt.
Az emberi agyban a gondolat elektromágneses energiaként jelentkezik, amely rögtön a megszületésekor ebben a közös tudatmezőnek nevezett közegben tárolódik el. A gondolat életútja eléggé egyszerű: megszületik, aztán vagy megvalósul, vagy marad gondolatként, emlékként. Ha megvalósul, akkor tárgyi eredményét rendszerint láthatjuk: építmény, műalkotás, zenemű vagy bármi más keletkezik belőle. Viszont ha nem ölt testet, akkor gondolati mintaként eltárolódik a fent említett közös pszí-mezőben, ahol – a már említett különleges körülmények között – bárki számára elérhető, bármikor. A szóbeszéd igaz: a gondolat teremt, ha mást nem is, egy olyan gondolati mintát mindenképpen, amelyet a közös tudatmezőből a hozzáértők bármikor elő tudnak venni. Ez alól nincs kivétel, hiszen a közös tudat egyfajta háttér-tárolóként üzemel – többek között – az emberiség számára, ahonnan felhasználási célunktól függően tudunk különféle hasznos vagy érdekes, de mindenképpen valóságos információkat elővenni.
Ennek nagyszerű eszköze a távérzékelés
Erre a felismerésre természetesen a katonai körök is kellő időben ráébredtek. Mi lehet bármilyen módszer, folyamat leghatékonyabb katalizátora, mint az, hogy bevonják a katonai felhasználás területére?

Egy kis történelem

A második világháborút követő időszakban mindkét nagyhatalom – annak ellenére, hogy a győztesekről van szó – egy egészen rövid ideig el volt foglalva a sebeik nyalogatásával, soraik rendezésével úgy, hogy elégedetten szemlélték a világtérképet, amely saját befolyási övezeteiket ábrázolta. Ez az időszak nem tartott sokáig, a negyvenes évek végén már egy újfajta frontot nyitottak meg, amit hidegháborúként ismert meg a világ. Furcsa háború volt ez, közvetlen harc soha nem tört ki a két fél között, de minden téren megindult a versengés, kialakultak az úgynevezett szövetséges tömbök, amelyek aztán ideológiai, fegyverkezési téren, de az élet szinte minden területén saját magukra jellemző vonásaikat igyekeztek a másikra erőltetni úgy, hogy az eszközökben nemigen válogattak. Amennyiben a hidegháború egyik jellemző kísérőjelenségét, a fegyverkezési hajszát vesszük elő az ideológiai háború kínálatából, nyilvánvalóvá válik, hogy a fegyverek minden faja szerepelt ebben a versenyben, beleértve a pszichikus hadviselést is.
Mindkét fél meglepően gyorsan rájött arra, hogy teljesen fölösleges különféle drága, dollár és rubel milliárdokat felemésztő katonai beruházásokba ölni a pénzt, amikor egy jól kiképzett pszí-ügynök akár egy hotelszobából is legalább olyan pontosan meghatározza például egy ellenséges tengeralattjáró pozícióját a nemzetközi vizeken, vagy akár egy rakéta-siló helyét, mint egy űrben keringő műhold. Amerikai részről ezért kísérleti jelleggel – az egyes távérzékelési folyamatok egyidejű továbbfejlesztésével – sikeresen kiképeztek és alkalmaztak katonai szervek által trenírozott ügynököket. Ezek az ügynökök pedig hallgattak e dolgokról, mint a sír – vagy ameddig muszáj volt.

Mi van a Jupiteren? És kik vannak a Holdon?

ingo_jupiter_probeIngo Swann (1933-2013) amerikai művész, író, az egyik legtehetségesebb kiképzett távérzékelők egyike volt. Részt vett az amerikai hadsereg számára kidolgozott távérzékelési eljárások fejlesztésében. Swann nevéhez fűződik a híres, 1973-as Jupiter Próba, amellyel többek között azt is modellezték, hogy mi az emberi tudat kivetítésének fizikai határa. Ennek során Swann távérzékelési ülést folytatott le a Jupiter bolygóval kapcsolatosan, évekkel a Voyager űrszonda felderítő útjai előtt. Az ülésen Swann különféle részleteket közölt a bolygó fizikai jellemzőiről, felszínéről, időjárásáról, atmoszférájáról. Megállapította azt is, hogy a Jupiternek a Szaturnuszhoz hasonló gyűrűi vannak. Ez a kijelentése az akkori időkben elég jelentős értetlenséget váltott ki. A Voyager űrszonda jelentései, valamint tudományos kutatások viszont a későbbiekben igazolták Swann távérzékelési eredményeit.

Swann több könyvet, publikációt is jelentetett meg távérzékelési munkásságának publikus eredményeiről. A hangsúly itt elsősorban a publikus kifejezésen van, mert gyakorlatilag minden esetben katonai vagy felderítési céllal végezte távérzékelési üléseit, amelyek előtt különféle titoktartási megállapodásokra kényszerítették rá. Egyik ilyen bizalmas, és a katonai körök előtt is abszolút titkosnak számító távérzékelési ülés során megbízója a Hold felszínén (a „sötét” oldalon) jelölt ki Swann számára egy célpontot. Az ülés során érdekes információkat osztott meg a célról – és ezek még az elmondható kategóriába tartoztak. A helyszínen tornyokat, berendezéseket, furcsa kinézetű építményeket, hidakat talált, amelyeknek funkcióit nem tudta beazonosítani. Érzékelt továbbá kör alakú kupolákat ablakokkal, amelyek úgy néztek ki, mint a hangárok a légierőnél. A kupolákon különféle struktúrákat fedezett fel, egyfajta kereszt formájú alakzatokat. Mindezeket egy kráter belsejében látta, kicsivel beljebb ezektől ház formájú építmények álltak. Az egész terület bányászati felszínre emlékeztette, bár a méretek annyira gigantikusnak tűntek, hogy meg sem tudta becsülni nagyságukat, alkalmasint egy-egy általa ismert, óriási New York-i épülethez hasonlította őket.
Az érzékelési folyamat később veszélyes fordulatot vett, amikor néhány, a helyszínen „dolgozó”, a kráter oldalfalában tevékenykedő ember-féle lényt fedezett fel a területen. Ezek az alakok valamit ástak a kráter falában, amikor Swann megközelítette őket.
A holdébli érzékelési ülés további részében kiderült, hogy bizony az ott talált faj nem túl barátságosan viszonyul a földi emberhez. Swann nem ismertette tovább ennek az ülésnek a részleteit, de sejtetni engedte, hogy ez az eredmény fordulópontot jelentett a Holddal és az idegen életformákkal kapcsolatos további amerikai tevékenységben.

Tudatmanipuláció – Hogy jön ez ide?

Mint már említettem, az emberi agy éppen olyan szerve a testnek, mint a kéz, a láb, a szem, vagy akár a szív. Ennek megfelelően, ha az orvostudomány az előbb felsorolt testrészeket teljes értékűen tudja modellezni és szükség esetén mű-tagokkal kiváltani, miért feltételeznénk, hogy az emberi aggal nem lehet hasonló dolgokat művelni? Nyilván itt nem műagyról beszélünk a műláb, műkés vagy a műszív analógiáján. De akkor miről?

Az emberi agyat darabjaira szétszedve tökéletesen meg lehet ismerni, annak folyamatait is. Ha visszaemlékszünk a távérzékelés működési elvére, miszerint meditációval megváltoztatott tudatállapotban hozzáférhetünk a közös tudatmező minden információjához, akkor egyértelművé válik, hogy ez a folyamat fordított irányban is működik. Egy kiváltó mechanizmust felhasználva megfelelő eszközzel információt lehetséges eljuttatni egy adott egyén tudatába, hogy ezáltal befolyással legyünk viselkedésére, gondolkodásmódjára.

Hogy is van ez?
Első lépésként csupán egy rendkívül egyszerű összefüggést kellett felismerniük a kutatóknak: egy-egy megfogalmazódó gondolat – leegyszerűsítve – feszültség-különbséget hoz létre az emberi agyban, amely ez által mérhető. Ezeket a feszültség-különbségeket kell csupán megfeleltetni az adott egyén gondolatmintáinak, amelyet laboratóriumi körülmények között igazán nem nehéz megtenni. Ezeket az elektromágneses impulzusokat feltérképezték olyan módon, hogy az egyes impulzusok milyen gondolati mintához rendelhetők, majd egymáshoz is rendelték őket. Ez a lépés már azt jelenti, hogy egy célszerkezet segítségével viszonylag egyszerűen olvashatóak egy személy gondolatai.

Ha még ezen is fordítunk egyet, akkor eljutunk oda, hogy egy hasonló berendezés segítségével az emberi agyba lehetséges juttatni olyan impulzusokat, amelyek aztán a berendezés kapcsolótáblája mögött ülő személyek, csoportok szándékainak megfelelő gondolatokat hoznak létre a célszemély tudatában, aki ebből nyilván semmit nem észlel, hiszen honnan is sejthetné, hogy a fejében megszülető gondolatok nem a sajátjai?
Innentől aztán szabaduljon el a fantáziánk – addig, amíg a miénk!

Ezek az elméleti fejtegetések persze mindaddig érdekes és meghökkentő olvasmánynak maradnak meg, amíg az egyszeri olvasó össze nem találkozik a rideg valósággal. Ön, kedves olvasó, már régóta ismeretségben áll a tudatmanipuláció fent részletezett ágával. Anélkül, hogy a magyarországi állapotokról részletesen beszámolnék, érdemes tudni azt, hogy egy itt meg nem nevezendő, Budapesthez elég közel eső dunántúli, illetve egy másik, észak-magyarországi város határából már nem csak kísérleteznek ezzel a műfajjal. Hogy kik és miért? A választ Önökre bízom.

Z. Browning (?)
(Megjelent a Hihetetlen! című folyóirat IX. évfolyamának 8. (94.) számában, 2009. augusztus)

Mostanában ennyien olvasták: 815

Hasonló bejegyzések:

Hozzászólások

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?